Mindennapi klasszikusok

Schubert és a szomorú mesék

Tavaly ősszel ezt írtam Schubert B-dúr szonátájáról: "(...) igazi vasárnap délutáni zene: lehet közben pakolni, a jövő heti teendőket összeírni, és persze el is lehet szenderedni rajta.

És amikor még szintén nagyon jó hallgatni: korán reggel, ébredéskor; a B-dúr szonáta a lelket szellőzteti reggelenként az éjszaka és az álmok után."

Ez most kiegészült: a héten nagyon rossz kedvem volt valamelyik este, és persze megint a B-dúr szonátát hallgattam. Ekkor jött a gondolat: ha a zene a felnőttek meséje, akkor a B-dúr szonáta A kis gyufaárus lány - így is került ki a második tétel a Mindennapi klasszikusok Facebook oldalára.

*****

Aztán itt van a "Nagy" C-dúr szimfónia - ez is igazán meseszerű. Az utóbbi időben az autóban szinte állandóan ezt hallgatom, és nem bírom megunni.

Ez egy érdekes kérdés egyébként, hogy miért hallgatjuk ugyanazt a zenét akár hosszabb ideig. Egy gyerekpszichológiával foglalkozó ismerősöm szerint a gyerekek azért kérik hosszú időn keresztül ugyanazt a mesét, mert a történettel vagy valamelyik szereplővel feladatuk van, és ezt a mesén keresztül dolgozzák fel. Valahogy így lehetünk mi is a darabokkal: olyan képeket, szimbólumokat hoznak elő, amelyekkel az adott élethelyzetben dolgunk van: ezért hallgatjuk újra és újra ugyanazt a művet.

De vissza a meseszerű C-dúr szimfóniához! Az egész úgy kezdődik a kürtszólóval, mint amikor kinyílik egy könyv. És amíg a B-dúr szonáta köthető egyetlen meséhez, addig a szimfónia nem. Bár vannak visszatérő, állandó motívumok - a bevezető kürtszóló, a második tétel, amely utazás egy varázsszőnyegen vagy a negyedik tétel kezdete, amely egy kivont kardra emlékeztet -, mégis minden egyes alkalommal másról mesél.

Az én kedvencem az első tétel: olyan ez, mint amikor a mese szereplői felvonulnak - persze ők is minden alkalommal mások, talán meg sem jelennek, csak valamilyen hangulat vagy sziluett jelenik meg helyettük. És aztán elindul a történet, minden egyes alkalommal más és más, de ami ezekben közös: valami nagyon mély, misztikus, kicsit szomorkás utazás.

És ha a blog eddig azért is volt, hogy emlékművet állítson Brahmsnak, most elkezdődik a Schubert szobor építése, amely talapzata a B-dúr szonáta és a C-dúr szimfónia.

2 Hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr154718370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

G.I.J. 2012.08.23. 11:49:48

Talán nem szentségtörés ez a kis anekdota Schubertről:
A korabeli Bécs ismert zenészeinek találkozóhelye a kis Pater Noster utcai Haslinger zenei kereskedés volt. Egy délelőtt Josef Fahrbach ismert valcer-szerző és karmester üldögélt Haslinger irodájában, amikor egy kövérkés, szemüveges fiatalember dugta be a fejét az ajtón. "Mi a helyzet ma, Haslinger úr?" kérdezte bátortalanul. De a kiadó csak bosszúsan rázta a fejét: "Nem, nem! Ma semmi! Adieu!" Bocsánatkéréssel húzódott vissza a fiatalember. "Ez ki volt?" kérdezte Fahrbach. "Óh, senki", mondta Haslinger, "csupán egy dal-szerző, Schubertnek hívják, és megígértem neki, hogy amikor egy dalt megveszek tőle, akkor kap tőlem egy schillinget. Azóta minden nap eljön és reménykedik, hogy megveszek tőle valami vacakot."

tnsnames.ora 2012.08.23. 21:12:48

1828 nyarán Franz Schubert kezébe került egy kötet Händel műveiből. A művek először nem tettek rá különösebb hatást, de amint jobban elmélyült bennük, egyre jobban csodálta szerkezetüket. Miután alaposabban tanulmányozta a műveket, majd beszélt róluk másokkal is, mind jobban felismerte saját kompoziciós tudásának határait.

Egy alkalommal a neves énekessel Michael Vogllal beszélgetve közölte elhatározását, hogy a hiányosságait komoly tanulással fel akarja számolni. Vogl messzemenően egyetértett ezzel, és tanárként a jó hírű Sechtert javasolta, és egyben felajánlotta elviszi hozzá.

Simon Sechter még Gluck idején látta meg a napvilágot, és még akkor is élt, amikor Richard Strauss megszületett.; korának egyik legjobb zeneelméleti szakembere és a kontrapunkt legnagyobb mestere volt. Minden napját egy teljes fúga megkomponálásával kezdte. Amikor nyolcvanéves korában meghalt, nemcsak hatalmas zenei örökséget hagyott maga után, hanem számos ismert zeneszerző is a tanítványának mondhatta magát.

Schubert 1828. november 4-én kereste fel Sechzert, és hosszasan beszélgettek. Sechter természetesen ismerte Schubert munkásságát, csodálta dalait, kamarazenéjét, és csak néhány szerzeményét vitatta., majd feltett néhány kérdést Schubert kompoziciós technikájára vonatkozóan, hogy megtudja milyen jellegű segítségre volna szüksége. Végül azt tanácsolta neki, hogy szerezze be Friedrich Marpurg munkáját, amelyet Bachnak A fúga művészete című ciklusáról írt., és tanulmányozza át alaposan. Ezután megállapodtak abban, hogy a rendszeres tanulást két hét múlva kezdik meg.

Azon a napon Sechter a napi fúga megkomponálása után fel-alá járkált a szobájában és magában dünnyögött: "Ez a Schubert rettenetesen pontatlan...; megbízhatatlan fickó, akit meg kell leckéztetni. Meg kell tanulnia, hogy a zene maximális pontosságot követel, és nincs helye benne gyerekes időhúzásnak. Egy zeneszerzőnek pontosnak kell lenni, pontosan tudni kell, mikor kell kezdeni, és mikor befejezni."

Egyre dühösebb lett. Már egy óra is eltelt a megbeszélt időhöz képest, és még híre-hamva sem volt tanítványának. Mégis várt. Valahogyan azt volt az érzése, hogy a késésnek nagyon fontos oka lehet.

Valóban fontos volt az ok., ami miatt Simon Sechter hiába várt. A fiatal Franz Schubert az elöző napon, délután háromkor meghalt.