Mindennapi klasszikusok

1937-ben december 28-án hunyt el Ravel. Prokofjev emlékei Ravelről

"Épp most érkezett meg Maurice Ravel haláláról a szomorú távirati értesítés. - A világ korunk egyik legnagyobb zeneszerzőjét vesztette el benne.  Tudom jól, hogy egyelőre még nem minden muzsikus méltányolja érdeme szerint Ravel kiváló tehetségét. Noha bizonyos mértékben Debussy alkotásmódját folytatta, Ravel mégis sok pompás, egyénien eredeti vonással gyarapította a zeneművészetet. (...)

Ravellel Párizsban találkoztam először 1920-ban, egy olyan házi hangversenyen, amelyen Sztravinszkij, Ansermet és több más zenei kiválóság is jelen volt. Kis növésű, éles, jellegzetes arcvonású, őszesbe boruló hatalmas sörényű férfi lépett a szobába. Ravel volt. Valaki bemutatott neki. Amikor örömömet fejeztem ki azon, hogy kezet szoríthattam egy olyan kiváló zeneszerzővel, mint ő, s mesternek szólítottam - Franciaországban általában így szólítják a neves művészeket -, Ravel úgy elkapta előlem a kezét, mintha legalábbis meg akartam volna csókolni és felkiáltott: 'Ó, kérem, ne nevezzen engem mesternek!' A szerénység alapvető vonása volt jellemének. Egy pillanatig sem kételkedtem abban, hogy Ravel tökéletesen tudatában volt nagy tehetségének, ám utált mindenfajta hódolatmegnyilvánulást, és minden tőle telhetőt megtett, hogy elkerülje az ilyen irányú kísérleteket. (...)

Ravel barátait nem érte váratlanul halála. A súlyos és nyilvánvalóan gyógyíthatatlan agytumor már régóta gyötörte. Élete utolsó éveit félig öntudatlan állapotban töltötte. A párizsiak nagyon szerették Ravelt. Amikor hosszú szünet után megpillantották a színházban legkedveltebb zeneszerzőjüket, egyik művének bemutatóján, az egész terem felállt és dörgő tapsviharral üdvözölte. Ravel mindaddig mozdulatlanul ült páholyában, amíg egyik kísérője valamit nem súgott fülébe. Erre engedelmesen felállt, meghajolt, azután újból elfoglalta helyét s ugyanolyan mereven ült székén, mint előbb. Akkoriban már alig vett tudomást környezetéről, habár olykor-olykor voltak rövid időszakok, amelyekben teljesen tisztában volt reménytelen állapotával. (...)"

Az idézetek forrása Prokofjev önéletrajzi könyve - Önéletrajz és írások a címe.

Én szinte soha nem hallgatok magamtól Ravelt, de ha a rádióban véletlenül elcsípem, akkor mindig nagyon tetszik. Így volt ez ma reggel is; a Bartók Rádióban a G-dúr zongoraverseny második tétele ment le, most ide a teljes mű kerül ki:

4 Hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr33502263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

limola 2011.12.28. 19:03:34

Ez valami káprázatos ahogy Argerich játsza a darabot.Nem hiszem hogy valaki,valaha jobban megcsinálta.Ilyen nagy fokú azonosulást a zeneművel ritkán hallani.

iSten 2011.12.28. 23:05:38

kb. 10 évesen "fedeztem fel", azóta is egyik nagy kedvenc.

Algernon 2012.01.01. 20:54:15

egy szemnek kedvesebb verzió a második tétellel
www.youtube.com/watch?v=OSgTvV4TVcU

Érdekes egyébként ez a "Grimaud-jelenség", nagyon népszerű, különösen Franciaországban, rossz nyelvek szerint azonban emögött inkább a külső adottságai állnak. Nekem tetszik. :)

limola 2012.01.01. 22:28:22

@Algernon: Számomra Grimaud kétszínű.Miközben eljátsza az alázatosat,inkább tolakodó.Elhiszem hogy a férfi szemeket vonza a látvány,az rendben is van.Mint előadó sosem lesz igazán az,mert teteti magát és ez által egy kicsit mű.