Töredelmesen be kell vallanom, hogy az egyik előző posztban - Prokofjev első zongoraversenye - tévedtem, illetve nem voltam figyelmes. Az ott leírtak - idézet Prokofjev önéletrajzi könyvéből - nem az első, hanem a második zongoraversenyre vonatkoznak. Ezt tegnap vettem észre, ugyanis a második zongoraverseny bemutatójának ma van az évfordulója - ehhez kerestem anyagot, ekkor tűnt fel. A hibáért elnézést, íme a javított és egyben kibővített bejegyzés:

"Az I. zongoraversenyt, amelyet a következő nyáron mutattak be, a közönség sokkal jobban fogadta. Ez volt művem első előadása, s zenekarral én is először léptem fel a nyilvánosság előtt. A 'Muzika' folyóirat túlzott dicséretekkel halmozott el, és egyúttal felkért arra, hogy munkatársai közé álljak. 'Azt hiszem, eléggé jó s ugyancsak kellemetlen zenekritikus válhatnék belőlem' - jegyeztem fel akkoriban naplómban. Újságírói tehetségem azonban - ha ugyan egyáltalában volt ilyesmiről szó - kiaknázatlan maradt.

I. zongoraversenyemet néhány nappal a Szokolnyiki parkban való fellépésem után Pavlovszkban mutattam be. A nyári hangversenyeket ott Aszlanov vezényelte, szintén a modern zene rajongója."

Eddig az idézet az első zongoraversenyről, jöjjenek a zenei részletek:

Az első részlet: 

Második részlet:

"II. zongoraversenyemet 1913. szeptember 5-én adták elő Pavlovszkban, ugyancsak Aszlanov vezénylésével. A bemutatónak elképesztő hatása volt. A hallgatóság egyik fele pisszegett, a másik fele pedig tapsolt. A sajtó véleménye is megoszlott. Karatigin hízelgő bírálatot írt, mások azonban gúnyolódtak rajtam. A 'Petyerburgszkaja Gazeta' ('Pétervári Újság') egy egész tárcát szentelt a hangversenynek.  'A pódiumon egy Peterschulle-növendéknek látszó fiatalember jelent meg; Szergej Prokofjev volt ez az ifjú. Zongorához ült, s úgy látszott, hogy vagy a billentyűzet leporolásával volt elfoglalva, vagy pedig vakTában verdeste a billentyűket, kemény, száraz billentéssel. A közönség nem tudta mire vélni a dolgot. Méltatlankodó zúgolódás hallatszott. Egy házaspár felugrott, s a kijárathoz rohant: *Az ilyen muzsika megbolondítja az embert!* A terem kezdett kiürülni. A fiatal művész versenyművét a rézfúvók könyörtelenül fülsértő együttesével fejezte be. A hallgatóság meg volt botránkozva. A többség pisszegett. Prokofjev gúnyosan meghajtotta magát, újból a zongorához ült és ráadást játszott. Ilyen felkiáltások hallatszottak: *A pokolba ezzel a futurista muzsikával!* *Mi élvezni jöttünk ide, ennél a muzsikánál pedig a háztetőkön kóborgó kandúroké is különb!* A modern szellemű kritikusok ellenben valósággal úsztak a gyönyörűségben. *Ragyogó! Zseniális!* - kiáltották. *Micsoda temperamentum! Micsoda eredetiség!*"

Ez tehát a második zongoraverseny ismertetése, itt is jöjjen zene, egy videóban a teljes mű:

És hogy ne csak előző bejegyzés javítása legyen ez a poszt: Prokofjev többször hivatkozik önéletrajzi könyvében a második zongoraversenyre. Ezeket az idézeteket érdemes a fenti mű meghallgatása után olvasni.

"(...) s én eljátszottam neki (Gyagilevnek - a bloggazda megjegyzése) II. zongoraversenyemet. Játékom közben egy ott lévő festőművész felkiáltott franciául: 'Hisz ez vadállat!' Amikor aztán megmondták neki, hogy értek franciául, azt sem tudta, hogyan kérjen bocsánatot."

"Nem kérhetem fel Prokofjevet, hogy játssza el II. zongoraversenyét - mondta Siloti -, mert akkor nekem kellene a zenekart vezényelnem, ez pedig több, mint amit tőlem kívánni lehet. Debussy zenéjéből édes illat árad, Prokofjev muzsikájából pedig bűz."

"II. zongoraversenyemet 1915. március 7-én adtam elő a római Augusteóban, Molinari vezénylésével. (...) Az eléggé gyérszámú  hallgatóság részint mellettem, részint ellenem foglalt állást: olyanfajta tüntetésre azonban, mint versenyművem pavlovszki bemutatóján, nem került sor."