Mindennapi klasszikusok

Mindennapi klasszikusok

Rachmanyinov második zongoraversenyének második tétele - hogyan kell a klasszikus zenét marketingelni?

2011. május 09. - _romanista

Az előző bejegyzés egyik hozzászólása - jegyzője Foeniculum - így szól: "Azért tudod, elkeserítő, hogy ezt a gyönyörűséges zenét - Hacsaturján Spartacus balettszvitjéből a híres Adagio - úgy kell ajánlani, hogy az 'Onedin család főcímzenéje'....."

Ez valóban elkeserítő? A hozzászólás egy régóta érlelődő bejegyzésnek adott végső lökést: hogyan kell a klasszikus zenét marketingelni, hogyan kell ajánlani, hogy az minél több emberhez eljusson?

Egy korábbi bejegyzés egyik kommentjében az alábbiakat írtam:

"(...) az egész blog ötletét egy Demokrata cikk adta: Varnus Xavér nyilatkozott a Demokratának. micsoda szituáció: képzeljünk el egy Hegedűs Lóránt-Mancs interjút... mindegy, nem ez az érdekes. idézek inkább:

'– A komolyzenével kapcsolatban előítéletek vannak, főleg a fiatalok körében, és ennek a kialakulásáért nagyon sokat tett a dogmatikus komolyzenei szakma. A magyarországi komolyzenei élet egyszerűen nem veszi észre 18 évvel a rendszerváltozás után, hogy ma már egyetlen muzsikusnak sem jár alanyi jogon a közönség. Régen egy társadalmi beidegződésnek köszönhetően a középpolgárság akkor is megvette az operabérletet, ha egyébként nem szerette. Most, amikor a hatalmas székesegyházak kiürültek, a zenészeknek egyfajta missziós korszaka következett el. Bele kell hatolni a közösségek szívébe, és el kell juttatnunk a magunk speciális kábítószerét azokhoz, akik az előítéleteik vagy a társadalmi helyzetük miatt nem járnak el hangversenyekre. Mert jól hangzik, hogy a Művészetek Palotájában található a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, de vajon a nemzet része tud lenni az a kevés pénzű családból származó bátaszéki kisgyerek, aki ide életében nem jut el?

– Mi lehetne a megoldás?

– Két éve elkezdtünk egy koncertsorozatot a Művészetek Palotájában. Minden hónap egy vasárnapján az ország különböző pontjairól hoztunk fel kisgyerekeket hangversenyre. Ahogy a gyerekek szembetalálkoztak a Carmina Buranával, a hangszerekkel, a nagy orgonával, leírhatatlan csillogás volt a szemükben, és látszott, hogy ez a hatás nagyon sokáig ki fog tartani.

– A zene kultúraközvetítő szerepén túl, hogyan kerülhetnénk közelebb az ön által megálmodott Magyarországhoz?

– A műveltség és az olvasás erejében lehet bízni. A magyarok szeretnek írni, többen is, mint kellene, de olvasni annál kevésbé. Nem biztos, hogy egy nép identitása megmenekül, ha vannak írói, de egészen bizonyosan elpusztul, ha nincsenek olvasói."

a blog valahol azt a platformot szeretné megteremteni, ahol emberek arról tudnak értekezni, hogy pl. Gould milyen zongorista volt, illetve amely segítségével a klasszikus zene minél több emberhez el tud jutni. én reklámmal foglalkozom, ezt a blogot és a facebook oldalt a munkám mellett csinálom a fentiek miatt. ez az én misszióm. a zenét nagyon szeretem, de nem művelem, noha picit tanultam: gitár, zongora."

Eddig az idézet, a továbbiakban vegyünk egy zenei részletet: Rachmanyinov második zongoraversenéynek második tételét. Foeniculum kedvéért legyen az előadó Boris Berezovsky:

Erre egészen biztosan igaz: "a magunk speciális kábítószere", amelyet tényleg minél több emberhez el kell juttatni. (Már látom egyébként, hogy mind Varnus Xavér, mind a Demokrata rengeteget fogok kapni, de mindegy...)

Mikor fogják a bejegyzést sokan olvasni, és mikor fogják a részletet sokan meghallgatni? Ha úgy kerül ki az Index blogketrecébe, hogy

(1) Rachmanyinov második zongoraversenyének második tétele: a fájdalmasan keleties dallam - vélhetően háromszázan, talán ötszázan fogják olvasni, és jó eséllyel szinte mindenki meg is hallgatja.

(2) Rachmanyinov második zongoraversenyének második tétele: erre gyógyult José Carreras, de nem segített Cseh Tamásnak - becslésem és a blog tapasztalatai alapján 2.500 - 4.500 olvasó, a meghallgatók száma kérdéses. (A cím egyébként annyiban lenne igaz, hogy José Carreras a leukémiából felépülve valóban ezt hallgatta a steril szobában, és az is igaz, hogy Cseh Tamásnak betegsége alatt eljutatták a darabot, ugyanakkor nem lehet azt állítani, hogy előbbi ettől gyógyult meg, utóbbinak pedig nem tudott segíteni - bár tudott volna...)

(3) egy korábbi bejegyzés - TOP10 lélekreható zongoradarab EVÖR - az alábbi ajánlóval került ki: Csajozni klasszikus zenével? A TOP10 lélekreható zongoradarab EVÖR: bugyi nem marad szárazon. A bejegyzést közel 10.000-en olvasták, a meghallgatók száma erősen kérdéses - az Index meg kapott rendesen, holott nekem kellett volna kapni, hiszen én kértem így a kiemelést.

Legyetek szívesek, és szóljatok hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr112891247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nyeznajka · http://oroszorszag.blog.hu 2011.05.11. 00:18:42

Bizonyos szintű bulvárság egy blogon - pláne a címben - elfér. Elvégre nem zenekritikusi disszertációt írsz, hanem posztokat ami sokkal kötetlenebb műfaj. Azért a határt meg kell tudni húzni. Az én személyes ízlésem szerint például José Carreras (vagy bármi hasonló anekdota) belefér, de Cseh Tamást (itt) kár belekeverni. Hasonlóan a lélekre ható zongoradarabos lista végére odaírni hogy EVÖR még belefér (bár szerintem szörnyen modoros), de bugyikkal dobálózni már (olcsó) kattintáshajhászás.

Kicsit távolabbról szemlélve a témát, szerintem el kell választani a kattintásszámot a népneveléstől. Attól mert sokan megnyitnak egy posztot még nem fognak többen komolyzenét hallgatni (vagyis, valamelyest mégis, de nagyon gyatra lehetnek a hatásfok). Szerintem hasznosabb lenne megpróbálni megtanítani az embereknek hallgatni a komolyzenét, mégpedig úgy hogy többet írsz a megosztott művekről. Ehhez én egy kicsit elvinném a hangsúlyt az előadókról a szerzőkre. Az előadásokról a művekre. Hiába megy a vita azon, hogy Berezovsky, Horowitz vagy Richter, ha nem tudom ki az a Rahmanyinov. Persze az előbbi probléma is érdekes, de inkább az ínyencek és nem az istenadta nép számára. Viszont ha esik pár szó arról, mi is az a zongoraverseny, és egy adott darabban mire érdemes figyelni, máris könnyebb élvezni a zenét, és szerencsés esetben nagyobb eséllyel kap kedvet az olvasó a további zenehallgatáshoz.

Mindezt persze könnyed, olvasmányos stílusban kell művelni, ami azért nem egyszerű feladvány, bár ezen a blogon is születtek posztok amik bizonyítják, hogy nem lehetetlen. Az én ideálomhoz legközelebb a rövid életet megélt Menő Mozart blog (menomozart.blog.hu) állt, vagyis helyenként messze túlment azon amit én a komolyzenei újságírás határainak képzeltem, helyenként viszont számomra nem volt elég szájbarágós, de ilyenkor segít a wikipedia és a google és ha már a kíváncsiság fel lett keltve, akkor olyan nagy gond nem lehet.

John C. Arvay 2011.05.11. 01:12:22

nem egyezik a véleményünk.

először is, milyen előítéletek vannak a komolyzenével kapcsolatban a fiatalok körében? ez így nagyon sommás, épp ezért sem vitatkozni, sem egyetérteni nem lehet vele. most ez saját vélemény, és ha igen,akkor mi az alapja?

azt gondolom, hogy a muzsikusok sohasem gondolták, hogy alanyi jogon jár a közönség. lehet, hogy néhány muzsikus így gondolta, de általában nem hiszem, hogy ez kijelenthető. szintén túl sommásnak tartom ezt a véleményt, mert ugye tényként nem kezelhetjük.

régen (mikor régen?) a középosztály azért vásárolt volna bérletet, mert ez társadalmi beidegződés volt? ezt a tapasztalatot ki erősítette meg, vagy szintén csak egy véleményről van szó?

végül pedig mit jelent az, hogy bele kell hatolni a közösségek szívébe? konkrétan? hogyan? miképpen? bocs a kötözködésért, de ez kb olyan, mintha azt mondanám: legyen mindenkinek munkája. vagy legyen mindenkinek lottóötöse. konkrétum nélkül - persze szép elképzelés - de nem ér semmit, csak egy jól hangzó kis szlogen marad.

a kérdéseimet azért teszem föl, mert ha elindulunk egy úton olyan prekoncepciókat követve, amelyek nem kellőképpen alátámasztottak, akkor elmehetünk egy olyan irányba, aminek aztán végképp semmi köze a valósághoz, és úgy járunk, mint Hofi egyszerű szocialista munkásembere, aki nekiindult a nagy világreformnak: "elindultunk. mentünk. odaéertünk. nem ott vót'!"

tehát először is szeretném tudni, hogy mi támasztja alá a fenti kijelentéseket, vagy pedig azt, hogy csupán a szerző véleményéről van szó.

és, ha vélemény, akkor én is had mondjak egyet:

először is, az elmúlt 20 év alapjaiban változtatta meg a világról kialakult képünket, amit közhely szinten elmondhatunk és azt gondolom nem tévedek ebben nagyon sokat. a rendszerváltás előtt - és bátran idevehetjük az azt megelőző 20-as 30-as évek polgárosodó időszakát is - a komolyzene iránti érdeklődés egyfajta kulturális értékmérőként működött. Aki tehette, zenére taníttatta a gyerekét - nem azért, mert zenészt akart belőle faragni, hanem - mert hozzá tartozott az általános műveltséghez. Mint ahogyan az irodalom, az olvasás, a versek, a nívós heti, havilapok stb. Emlékezzünk csak arra, hányan vásárolták meg "anno" a Világirodalom Remekei c. sorozatot, vagy a Nagy Magyar Lexikont, de túlzás nélkül állítható, hogy szinte mindenkinek volt napilap-előfizetése, vagy járatott valamilyen hetilapot is, mint pl. az Ezermester, Nők lapja, Füles vagy akár a Horgász újság. Nyilván szerepe volt ebben annak is, hogy televíziós csatornából (de úgy általában szórakozási lehetőségekből) az M1-en kívül (ami hétfőnként nem is sugárzott) csak a későbbiekben - délutánonként vetítő - M2 volt fogható. A vágyott nyugati civilizáció vívmányai mégolyan messze voltak, mint Makó Jeruzsálemtől.

A 80-as években aztán valamelyest enyhült a szigor, és amikor tömegesen kezdtünk külföldre utazni, szép lassan beszivárogtak a VHS magnók, a külföldi TV csatornák, lassan elindultak az igazi zenecsatornák, és már nemcsak szombat éjjel lehetett igényes jazz-t hallgatni a Petőfin.

Had ne menjek végig ezen a 20-30 éven, de annyi szerintem mindenki számára világos, hogy a komolyzene a megjelenő vetélytársak mellett (beat-, hippi-korszak, zenei klubok, disco, külföldi zenecsatornák, Music TV, számítógép, internet stb) mindinkább háttérbe szorult, mint szórakoztatás és mint az alapvető műveltség kiegészítője, kelléke. És tegyük hozzá azt is, hogy az általános iskolai zeneoktatás színvonala is folyamatosan gyengült.

Szintén majdnem alapigazság, hogy a zenével nem születik együtt az ember, azt valamikor - kb általános iskolás kortól kezdve - magába szívja. De látensen már akkor is "szocializálódik", amikor a szülei zenei ízlését "tanulja" meg. Később, amikor a csoportszocializáció beindul, a gyerekek már elválnak a szülői ízléstől és egymástól tanulnak. Alapvető a zenei ízlésviláguk alakulásában, hogy fiatalon milyen zenéket kedvelnek meg, mert ez eléggé markánsan fogja befolyásolni a későbbi igényszintjüket. Megfigyelhető, hogy komolyzenét aktívan művelő családokban a gyerekek is jóval többen szeretik a komolyzenét, mint olyan családokban, ahol mondjuk csak zenecsatornákat hallgatnak.

Vagyis, a komolyzenét már fiatalkortól kezdve "kellene" megszerettetni a fiatalokkal (és itt nem a tizenévesekre gondolok, mert ők már akkorra kialakították a maguk zenei irányultságát). Igazából a komolyzenével együtt "kellene" felnőni ahhoz, hogy értő és szerető közönség váljon valakiből. Természetesen vannak kivételek, mert a személyes érintettséget soha nem lehet kiszámítani: van, akinek egyszerűen a kivételessége, érdekessége alapján tetszik meg akár egy hangszer, amin aztán meg akar tanulni játszani, vagy pedig bekerül egy olyan környezetbe, ahol aztán "felnő" a komolyzene szeretetéhez. És természetesen millió más eset is lehetséges, de itt most nem ez a lényeges.

És természetesen azt sem szabadna elfelejtenünk, hogy a zeneoktatásban való részvétel nem olcsó mulatság. Ha csak a zeneiskolai tandíjakra gondolok, akkor még igazából a szocializmus szintjén vagyunk, hiszen havi pár száz forint ma már nem tétel. De például egy alapszintű hangszer is többszázezres kiadás lehet (elektromos zongora 150 EFt, fuvolák, klarinétok, rézfúvós hangszerek, hegedűk árai, a gagyi 80-100 Eft-os hangszerektől elkezdve simán több millió forintig elmennek). Ehhez még vegyük hozzá, hogy egy felgyorsult, instant világban napi rendszerességgel lenne illő foglalkozni a hangszerjátékkal (merthogy egyébként nincs értelme - egész egyszerűen nem fog szépen szólni) ahhoz, hogy a gyermeknek sikerélménye legyen. És mindezeket tetézi, hogy az elméleti tárgyakat (pl szolfézs) is olyan óraszámban "erőltetik" a gyerekekre, mint a hangszeres tárgyakat. Mindezt pedig egy olyan környezetben, amikor a gyerekek számára sokkal izgalmasabb dolgok lehetnek vonzóak: rengeteg szakkör, sport, szórakozási lehetőségek, többszáz csatornás televízió, internetről letöltött filmek tömkelege, közösségi média stb, stb. És ami még borzasztóan fontos lenne, a közösségi élmény, ami komolyzenéhez kapcsolódik. Közös koncertek, közös zenélések, zenei táborok stb.

A komolyzene egyszerűen már nem vonzó a fiatalok számára, ha nem ilyen környezetben nőttek fel. Egyszerűen nem értik. Mintha nekünk - komolyzene szerető embereknek - tuc-tuc zenét kellene hallgatnunk.

És bármennyire elkeserítő is, tudomásul kell venni, hogy "Hacsaturján Spartacus balettszvitjéből a híres Adagiot - úgy kell ajánlani, hogy az 'Onedin család főcímzenéje'....." De elkeserítőbb, hogy az Onedin család zenéjére is már csak a mai 30-40-50-esek emlékeznek...

Mindez eddig csupán vélemény volt, de semmi értelme nem lenne a beszélgetésnek, ha csak arról beszélnénk, hogy mi az ami rossz, vagy nem működik. Jómagam inkább a megoldások kedvelője vagyok, de ahhoz, hogy megtaláljuk őket, előbb nem árt a problémákat megnevezni, hiszen akkor tudunk eredményeket elérni, ha őszinték vagyunk magunkhoz, és van bátorságunk változni is.

Azt gondolom, hogy a komolyzene marketingjéhez ma már többre lenne szükség, mint néhány hangzatos címre az index főoldalon. Eleve az, hogy már a komolyzenét marketingelni kell, súlyos problémákról árulkodik. Arról, hogy az életünkből egy érték (már, ha annak nevezzük - és én szívemből hiszem, hogy az) kihalóban van. Éppen ezért gondolom azt, hogy társadalmi szintű változtatásra lenne szükség, nem csupán néhány marketing eszköz bevetésére. A komolyzenész "társadalomnak" kellene felismerni, hogy ha nem nevelnek ki egy értő és a zenét szerető közönséget, akkor saját maguk fognak perifériára szorulni, mert nem lesz vásárlóerő, aki a "termékükre" vevő lenne. Kezdve a zeneiskolai oktatástól az általános iskolai ének oktatáson keresztül a magyarországi kisebb-nagyobb (népi-, fúvós-, vonós-, kamara-, szimfonikus) zenekarokon át egészen az állam által támogatott területekig. Mindenkinek fel kellene ismernie, hogy a hagyományos módszerekkel már nem lehet kellően hatékonyan felvenni a versenyt a korábban már említett "vetélytársakkal". A zeneiskoláknak nem elsősorban hivatásos zenészeket, inkább zenélni tudó, zeneszerető gyerkőcöket kellene képezni. Az általános iskolákban az együtténeklés, együttmuzsikálás örömét kellene a gyerekekben elültetni, mégpedig úgy, hogy a mai zenéből, mintegy visszafelé haladni az időben: a megszokottól haladni a szokatlan, ismeretlen, épp ezért érthetetlen felé. És ha kell, akkor a könnyűzenétől az Onedin Családon keresztül vissza a keringőkön át Mozartig és Bachig, majd tovább és tovább. És ha kell, akkor Richard Claydermann-t hallgatva, vagy a mesefilmek, ifjúsági filmek zenéjén keresztül megismerve a komolyabb műfajokat. A zenekaroknak meg be kellene vonni a kezdő zenészeket is az együtt zenélésbe, hogy megtapasztalják milyen érzés egy 70 fős társaságban egyszerre megszólaltani a hangszereket. És igen, a kisgyerekeket elvinni a MÜPA-ba, és a Operett Színházba Szépség és Szörnyeteg-et nézni. És kísérletezni az index címlapon akár a legelvetemültebb szlogenekkel is, és használni a Facebook-ot, ahogyan teszitek is.

Nincs egyszerű megoldás, aki ebbe a fába vágja a fejszéjét, az kemény küzdelemre számíthat, ahol nem garantált a siker. De szerintem ettől még nem kell kétségbe esni. A világ mindig változott és változni is fog. És lehet, hogy a komolyzene is csak egy lábjegyzet lesz valahol a történelemkönyvek tárgymutatójában. Nekünk valószínűleg fájdalmas, hogy erre haladunk, de a T-Rexnek sem volt kedve kihalni.

Egyébként valószínűleg sokkal hamarabb tönkretesszük a bolygónkat, minthogy a komolyzene eltűnne a sűllyesztőben. Akkor meg már kinek szólna Rachmanyiov II. zongoraversenyének II. tétele? (ami egyébiránt az egyik kedvencem)

tnsnames.ora 2011.05.11. 06:51:56

Jó és hatalmas a téma. Köszönet érte Foeninek :o)

Nagyon nagy örömmel olvastam Nyeznajka két mondatát is, és pont ebben a frappáns formában.

(1) Kicsit távolabbról szemlélve a témát, szerintem el kell választani a kattintásszámot a népneveléstől.
(2) Hiába megy a vita azon, hogy Berezovsky, Horowitz vagy Richter, ha nem tudom ki az a Rahmanyinov.

Én az alábbi kérdések mentén gondolkodom, a diagnózistól a terápiáig haladva:

- Szorul-e háttérbe a klasszikus zene és miért?
- Baj-e a háttérbeszorulás, kell-e segíteni?
- Pénz?
- Szerepek?
- Marketingelés? Ha igen milyen?
- Mi legyen a cél, milyen eszközökkel?

A háttérbeszorulás alapvető okát egyfelöl a világunk túlpörgésében, másfelöl az idő monoton és megmásíthatatlan haladtában látom. Világos, hogy Bach zsenialitása átüt százéveken, de Telemann 3000 művét már egyre kevesebben és egyre kevésbé ismerik átfogóan és mélységeiben. A jelenség óhatatlan és természetes, de persze az ember gyarlóságával rá is segít (Lásd Győzike-világ)

Baj-e? Én azt mondom a kulcsszó a megújulás. Legyen, (1) akinek az ügy fontos és képes esélyt adni, hogy (2) másnak is fontos legyen. Ha másnak is fontos lesz, ha tud közösségi ügy lenni (előadó+befogadó), akkor jó, akkor megvalósul a folyamatos megujulás. Egyébként meg ne legyen kötelező, ne kötődjék hozzá erőszak, ne fetisizálódják stb.

Pénz? Én hozzávenném, hogy idő. A pénz és idő a prioritásokat determinálják alapvetően. A nap mindenkinek csak 24 órából áll, és óriási a "piaca" a potenciális lehetőségeknek (szeretkezni a párunkkal, játszani a gyerekkel, kirándulni menni, koncertre menni, a fogyasztói társadalom egyéb "örömeiről" nem is szólva stb.) rengeteg jelölt kandidál a nagyon korlátos személyes erőforrásunkra. Magunk között szólva, mi tudjuk, hogy a klasszikus zene egyfelöl nagyon komoly értéket képvisel, meg hiánya komoly személyes és közösségi vesztesége a társadalomnak, de érdemes lehet szem elött tartani, hogy az egyéni és közösségi prioritások, az erőforrásokért való küzdelem szintjén dől el, hogy mekkora szerephez fog jutni.

Szerepek? Régen a tábortűz körül mindenki egyenrangúan daltszerzett meg énekelt. Aztán az európai kultúra kitermelte Bachékat, felosztva a közösséget kevés zsenire és sok élvezkedő befogadóra. Aztán közéékelődtek az értelmező/tanító zenekritikusok. Ma meg megint szintén mindenki keresi az a közösségi élmény valamint az önkifejezés lehetőségeit. Bonyolult struktúrában szeret mindenki kapni és adni.

Marketing? Én azt gondolom van jó és van rossz. Az utóbbiból van jóval több. A jó marketing az én szememben például, ha valaki frappánsabb/informativebb/szelektívebb tag-eléssel több YT-nézőhöz jut el. De ezek apróságok. Az én szigorúan konzervatív felfogásom szerint nagyjából többé-kevésbé a komplementer a rossz marketing. Én mindig azt szoktam mondani: jó célért, jó eszközökkel kell harcolni. (A divat, a trend, az erő(telje)sség nem feltétlen a "jó" szinonimái)

Mi legyen a cél? Elsőként is folyamatosan detektálni, hogy mi folyik a világban. Perpillanat a globalizálódás, és hálózatosodás korát éljük. A hangsúly folyamatosan tolódik el (az én olvasatomban) a régen megszokott "népneveléstől", a közösségi vélemény-artikulálás irányába (ami nem jó vagy rossz, hanem MÁS). Ezért abszolút anakronisztikus meg torzító például egy képzetlen ám megfizetett Fáy Miklós véleményformáló szerepe és e szerep tartalommal megtöltése.

Én azt mondom, hogy jószándékkal az lehet egyfajta cél (blog, Youtube, web2 vagy egyéb eszközök révén), hogy
(1) üzenetet fogalmazzon meg az ember a másiknak, értékhordozó potenciális esélyt teremtve a másiknak: aminek fedezete a hitelességben és a közösségi erőben rejlik,
(2) minél kevesebb zaj és ráhatásos erőszak legyen az üzenetben. Üzenetek konkuráljanak, ne üzenetérvényesítési módszerek.
(3) Ha elér egy kritikus tömeget az üzenetek mennyisége, minősége, akkor tudhat megújulni, működni a klasszikus zene "priorizálása", és a működés minősége is fog korrelálni vele.

MÁS:

Foeni blogposztot indukáló mondatával ott vitatkoznék, hogy
(1) Hacsaturján-felhasználása elsősorban tény/dokumentálás volt (ráadásul nemcsak mű, hanem előadás szinten is), nem pedig marketing.
(2) Érdekes beszélgetési téma lehet, hogy "szabad-e" kalsszikust beemelni filmzenébe. Én csak annyit fixálnék most, hogy ez egy modernkori kifejezési forma, és juthat el például Hacsaturján is szélesebb tömegekhez ezáltal ;). Ha!!!! Van benne elég átütő erő, ha sikerül a dolog maga.
(2) Az én személyes véleményem szerint jó kompoziciós ötlet volt a Hacsaturján-választás

Nyeznajka idevágó felvetésével is az előbbiek miatt vitatkoznék. A "bugyi-nedvesedés", dokumentálható történelmi tapasztalat/tény elsősorban (sőt még saját magam vonatkozó tapasztalatából is meg tudom erősíteni: de erről nem kívánok többet szólni). Ezzel együtt persze marketing és búlvár-vonalon lehetnek nemkívánatos mellékhatások az ügyben, ez nem kérdés.

Sajnos így is, hogy "high level" megközelítésre törekedtem rengeteg betű lett a vége. :o((((
Sajnálom és bocsánat.

_romanista 2011.05.11. 09:20:56

@Nyeznajka: @tnsnames.ora: "Hiába megy a vita azon, hogy Berezovsky, Horowitz vagy Richter, ha nem tudom ki az a Rahmanyinov."
szerintetek a Shine c. film és David Helfgott személye mennyit segített abban, hogy sokan megtudják, hogy ki az a Rachmanyinov?
én például a filmből tudtam meg, hogy volt ilyen zeneszerző, és nagyon sokakat ismerek, akik szintén így voltak ezzel.

Nite · http://animecomment.blog.hu 2011.05.11. 09:32:39

én pl sok komolyzenét hallgatok cd-n, rádióban, de kevésről tudom micsoda... ahhoz is a SGU kellett hogy megtudjam, a 2001 Űrodüsszeia eleje Richard Strauss Also Sprach Zarathustra művéből van :)

banyanyanya 2011.05.11. 09:44:18

na de miért pont Xavér?????????????

ged 2011.05.11. 10:06:31

Én azt rühellem, hogy mindig van olyan köcsög, aki beleköhög a felvételbe! Nem hiszem el, hogy nem tudja visszatartani.

lucrezia b 2011.05.11. 10:09:10

nyilván nem bulvárosan! különben mitől éreznénk mi olvasók magunkat kiválasztott sznoboknak! :)))

|||||||||||| 2011.05.11. 10:11:05

tudjátok miért nem szeretik a fiatalok ezt a zenét? mert SZAR.

Divatplaza · http://www.divatplaza.hu 2011.05.11. 10:23:31

Van mikor szerethető az ilyen zene is!

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2011.05.11. 10:51:14

Szerencsére vannak koncertsorozatok gyerekeknek (igaz, lehetnének gyakrabban), ahol kissé lerövidítve, ill. szórakoztató játékokkal felszabdalva adnak elő dallamos műveket. A gyerekkel szeretünk ilyenekre járni, mert akárhogy is van, az igazi hangszerek hangja mindent überel, főleg a kisgyerekeknél, akik még hallanak is. Én is így kezdtem, azóta se gyógyultam ki belőle.

zedzone 2011.05.11. 11:35:23

Érdekes, éppen ezzel a zeneművel próbáltam először rést ütni a klasszikus zene számára a zenehallgatók körében. Sokaknak tetszett, kár, hogy kindex címlapot ezzel nem sikerült elérni, így nem sokan olvasták:)
Íme:
napilaci.blog.hu/2011/04/04/ez_komoly_15
napilaci.blog.hu/2011/04/06/ez_komoly_2_resz

Egyébként nem látom olyan borúsan a helyzetet, sokan lennének vevők az igényes zenére, ha jobban megismernék elmúlna az idegenkedésük a klasszikusoktól. Tehát a zenészek, és a zeneileg kicsit műveltebb réteg felelőssége, hogy eljuttassa a kincset a szélesebb tömegnek, ha kell provokatívabb (figyelemfelkeltőbb) eszközök segítségével. Mondjuk a "nedves bugyi" azért túlzás.:))
Részemről megpróbálok időről időre becsempészni egy kis komolyzenét az amúgy rock-jazz-pop...szóval teljesen vegyes zenei blogunkra. Pl.:

napilaci.blog.hu/2011/05/03/tom_es_jazzy_karmentes

(Remélem nem vettétek aljas reklámnak a hozzászólást, mert ez csak részben igaz:)

foeniculum 2011.05.11. 11:55:58

Alapvetően azt gondolom, hogy a klasszikus zenének kell lennie egy olyan „tartásának” vagy belső értékének, hogy elgondolkodjunk, milyen típusú beharangozás az, ami megéri…. Nem teszünk-e rosszat azzal, ha az utolsó (nedves bugyi) módon próbáljuk berángatni az olvasót az oldalra… egyáltalán érdemes-e, valóban elolvassa aki a cím alapján idekattint? Sőt továbbgondolva, meghallgat akár egy zenét is az ajánlatok közül?
Mi a cél, ki a célközönség?

Úgy gondolom zenészek között is vannak próbálkozások e téren.
Néhány konkrét példán keresztül:

- Xavér is egyfajta ilyen próbálkozásnak tekinthető… kérdés mennyit árt, vagy használ az ilyen típusú reklámmal önmagának, és a zenének általában. Míg talán sikerül néhány hallgatót becsempésznie a tágabb körből, addig a szűkebből mennyit veszít ezáltal?!

- Másik a Maxim Mrivica, Nigel Kennedy típusú előadók. Akik a fiatalokat veszik célba az extrém előadásmódjukkal, öltözékükkel, kitűnésükkel az „átlag klasszikuszenei előadók” közül…
www.youtube.com/watch?v=h6A-JYbu1Os
www.youtube.com/watch?v=u9GJVGlGOUk

- És végül akik a könnyűzenén keresztül próbálják „becsempészni” a klasszikus zenét a köztudatba… kedves példám:
www.youtube.com/watch?v=d8X1V326pfw&feature=related
Egy szerintem nagyon szép feldolgozás. És el tudom képzelni, hogy a YT segítségével akit érdekel rátalál az eredetire is, hiszen jobbra ott vannak a hasonló ajánlatok…
(folyt köv)

foeniculum 2011.05.11. 12:19:02

@_romanista:
Konkrét ajánlat: ha gondolod akár ezt a Rahmanyinov 2. zongoraverseny 2. tételt felrakom YT-ra úgy, hogy csak innen lehessen megnézni. Akár egy "bugyis" beharangozóval kirakod, és a végén megnézzük a számlálón, mennyien is nézték meg :)
(ráadásul nekem megvan egy másik kedves előadóval, akivel nem találtam a YT-on: Nikolai Luganskyval. Ő talán még szebben játssza, az ő előadása kifejezetten érzéki, törékeny. Talán a maiak közül legszebben tolmácsolja Rahmanyinov zenéjét)

_romanista 2011.05.11. 12:26:25

@foeniculum: én már többit nem "bugyizok", de azért köszönöm!

foeniculum 2011.05.11. 12:37:52

(folyt.)
A gondolatébresztő, filmekben felhangzó zenére visszatérve:
hallgatva akkor épp azt a zenét, valóban elszomorított, hogy az emberek nagytöbbsége csak úgy ismeri, hogy az 'Onedin-család' zenéje.... de be kell valljam, én magam is így ismertem meg, és inkább az szomorít el az ügyben, hogy sokáig én sem tudtam hogy honnan van az eredeti.

Tehát inkább annyit tennék hozzá, hogy filmekben 'promotálni' egy-egy szép klasszikust önmagában nem baj, sőt, ez is a megismertetés egyik formája lehet, de jó lenne kiírni a feliratok között a film végén, amit legtöbbször meg is tesznek a film készítői, csak épp a mai tévék nem adják le, hanem lekeverik a feliratokat a következő reklám miatt....

Még egy teljesen más gondolat, a "zenei neveléshez":
Újabban divat, de talán van valódi alapja, már az édesanya pocakjában zenét hallgattatni a babával. Állítólag kiegyensúlyozottabb, és zenekedvelő ember válik az így szoktatott csecsemőkből. Sőt, már ott benn a pocakban reagál, mely zene tetszik neki, nyugtatja; és melyik zavarja őt. És ott még szeretik a klasszikusokat :)

Johnny Tinenbalm 2011.05.11. 20:36:53

nem hinném, hogy bonyolult a probléma.

mindenki úgy marketingel, ahogy akar. aki tényszerű, az tényszerűen, aki élelmes de korrekt, az figyelemfelkeltően, aki egy gerinctelen ocsmány véglény, az meg zappésan-velvetesen.

alf (törölt) 2011.05.11. 22:35:17

Először is azt gondolom, hogy ez a blog mindenképpen a jó oldalon áll, azaz népszerűsíti a klasszikus zenét. Másfelől azt is gondolom, hogy egy blog - jelesül most éppen ez - nem hivatott zeneesztétikai órát adni.
És ha már zeneesztétika.
Éppen ezt hiányolom a klasszikus zene népszerűsítésének világából. A klasszikus zenészek a legtöbbször a rossz végén fogják meg a dolgot. Merthogy ők egész életükkel benne vannak a dologban, ezért aztán úgy gondolják, hogy a publikum (avagy a leendő publikum) is így kell közelítsen. Azt várják a hallgatótól, hogy az fejben kövesse a partitúrát, egyszerre legyen metronóm és abszolút hallás a fülében - és vesszen el a részletekben.
Holott valami egészen mást kéne átadni. Merthogy a zenehallgatás és a zenejátszás két homlokegyenes más dolog. Totálisan más történik az agyban. Mindazonáltal a zenehallgatás semmivel nem alacsonyabb rendű dolog - és éppúgy szükség lenne a befogadni képes közönségre, mint a jó előadóra.

Nekem volt egy zeneesztétika tanárom. Nem akárki, Ungár István. 4 évig tartott olyan zeneesztétika órákat, ahol zeneelméletről egy hang sem hangzott el. Mégis képes volt közel vinni a klasszikus zenéhez, mert befogadókat és nem "műértőket" nevelt!
Sajnos a klasszikus zene XXI. századi legnagyobb problémája, hogy vagy értetlenek, vagy sznobok hallgatják. És csak nagyon nagyon elenyésző százalékban olyanok, akik magával a zenei történéssel, annak emócióival és kulturálisan beágyazott szerepével volnának tisztában.

Ám ha mondjuk valaki megismerné Bartók motivációit, népzenegyűjtő útjait, a gyökerek keresését és aztán a bartóki zenében megjelenő, a lelkünk mélyéből táplálkozó motívumait és zenei fordulatait, akkor talán sokan lennének képesek élvezni mondjuk a "Zene ütősökre..." darabját.
Rachmanyinovhoz sem a ritmusképletei vezetnek, ahogy tán az Onedin sem. Viszont ha mondjuk az orosz prózán, lírán és gyökereken keresztül jutna el hozzá a hallgató, akkor talán értelme volna a Berezovsky előadást összevetni egy Richter interpretációval.
talán többet értene belőle a nagyérdemű.

_romanista 2011.05.12. 05:38:24

@alf: ez a bizonyos Ungár István nem a Kölcsey gimnáziumban volt tanár?

tnsnames.ora 2011.05.12. 06:18:14

@Alf
Nekem nagyon tetszettek végiggondolt soraid, mindössze egy régről létező fixa ideámat szeretném kiegészítésnek tenni. Az "egész" és a "részletek", ahogy te is utalsz rá, harmóniába hozhatók. Vagy a "tanulás" és az "élvezet" nem antagonisztikus dolgok, csak éppen jól kell csinálni.

Én mindig azt szoktam mondani, hogy egy (döntően de nem feltétlen) új zenével találkozásnál (minimum) kétféle megközelítési attitüd is lehetséges: (1) a felfedező, a tanulnivágyó, a titkokba hatoló, az analitikus, (2) az élvezkedő, az örömfakasztó, szintetizáló.

Alapjáraton nem szoktam szeretni amikor a diskurzus arról szól, hogyan kell "érteni" a zenét, elsősorban azért, mert ez a megfogalmazást félrevivőnek érzem. Azt viszont tagadhatatlannak érzem, hogy egészen másképp viszonyolunk ahhoz a zenéhez, amit sajátunknak érzünk, mint azt amelyik mindösszesen csak bemegy a fülünkbe (halljuk a hangokat de nem tudjuk megfelelően összerakni őket). Az egészen más agyi tevékenységhez, definitive egészen más (minőségű) élvezet társul.

A zenészek sajátos helyzetüknél fogva sokkal gyorsabban és sokkal nagyobb mennyiségben "átlátják" az újabb zenéket, tudják magukénak érezni, de megfordítva ez vezethet rossz esetben "kiégéshez" is, hiszen egyre nagyobb erőfeszítést igényel potenciálisan egyre kisebb jelentőségű ujdonság/felfedezés kicsikarásához (sokkal kisebb a felfedezésre váró potenciális perspektívájuk, mint egy laikusnak). Míg ha mi laikusok többen visszaemlékszünk, akárcsak egy Vivaldi Négy évszakra (mint egyik fejben legkönnyebben "összerakható" zenére), milyen releváns élmény volt csak ezt is megélni. Meg aztán ahogy jöttek sorba - többé-kevésbé sűrűbben - az újabb darabok, mélyültek bennünk a régebbiek.

Ugyanide tartozik (saját tapasztalatom alapján), hogy a zenészek perdöntően távolságtartók a laikusokkal szembeni dialógusoknál, ha zenéről van szó. Ennek több oka lehet az én értelmezésemben:
(1) Zenéről való verbális kommunikáció eleve nehéz, sőt egyenesen teljesen más műfaj.
(2) Zenészt eleve más foglalkoztatja egy adott zenét illetően.
(3) Kár letagadni, hogy a zenészek - mondjuk most így - jóval több és komplexebb zenei értelmezési tapasztalattal rendelkeznek, mint mi laikusok.
(4) Zenész egészen másképp élvezkedik zenét illetően (szerintem).

Én azt szoktam javasolni laikustársaknak, hogy érdemes megtalálni a saját utat a zene szeretetében és felfedezésében. Az sem baj, ha valaki csak Vivaldit hallgat, csak őt szereti és hozzá meghallgatja a világ összes felvételét mondjuk a Négy évszaknak. Hiszen ez is öröm, és komplexebb/minőségibb öröm, mint mondjuk Győzikét nézni a tévében.

De persze az sem baj, ha valaki tervezi meg időt/energiát szán egy-egy mű - részletekbe hatolni kívánó - befogadására/felfedezésére. Hiszen a folyamat; képesség, akarat és igény szerint gyorsítható, mélyíthető, kiterjeszthető.

Én a saját tapasztalatom alapján, a "felfedezés" fázisát illetően például nagyon hiszek a kotta erejében, nem véletlen, hogy annyi időt és energiát szánok a kottás videók készítésére. A kottának két nagy előnye van
(1) Segít fókuszálni, hátráltatja a figyelem elkalandozását a "felfedezés" fázisában.
(2) Plusz erőforrásigény nélkül adhat elképesztő mennyiségű és minőségű pluszt a felfedezés fázisában.
A dolog hátránya, hogy igényel affinitást, rutint kell benne szerezni benne, menetközben lehetnek sikertelenségek (kottában eltévedés).
Még csomó mindent lehetne említeni idevágóan, de az már messzire vezetne.

@zedzone:
Nekem tetszettek a linkelt írásaid.
És köszi, ezen az alábbi soraidon és linkeden jót derültem így reggel :o) Ezt a most nem is tudom hirtelenjében Strauss Denevér-zenét(?) már Danny Kaye is paródia-alapnak választotta /szerző ha tudná, mit szabadított a világra :o)/, és itt is jó választás.
Tom és Jerry-ben én csak a közismertebb(?) Liszt II.magyar rapszódiát ismertem.
Tom and Jerry Hungarian Rhapsody No 2 Liszt
www.youtube.com/watch?v=d1rJvs46a5g

napilaci.blog.hu/2011/05/03/tom_es_jazzy_karmentes
"Az okvetlenkedő Jerry egérnek köszönhetően megtudhatjuk mi zajlik folyik egy tubában, a végén pedig bemutatásra kerül a Búcsúszimfónia újkori feldolgozása is!!
Jó szórakozást!"

Tom & Jerry - Direttori d'Orchestra
www.youtube.com/watch?v=3SXPvOOlZvs

alf (törölt) 2011.05.12. 12:24:53

@_romanista: Bizony, őróla van szó! ('70-es évek) Egyébként Ungár Imre zongoraművész fia. A Kölcsey évek után aztán a Fazekasban tanított, ma már nyugdíjas.

tnsnames.ora 2012.02.02. 00:08:00

Már rég volt téma a "bugyinedvesedés a klasszikus zenében", ami a bloggazda jóvoltából - talán nem túlzás - a (köz)tudatalattiból kikerülve valamennyire mémmé vált, legalább itt a blogon. És hogy ismét felhozom (analógiának), elnézést is kérek a hölgyektől: már-már szükségét érzem, hogy jól megszóljanak valamiért. ;)

Parádés videó került ki a Youtube-ra, 1-2 hete, karácsonyi ajándékként, nekem speciel leesett az állam tőle. Ami a fickóknak Lisitsa mondjuk, az a hölgyeknek lehet ez a fiatal srác. Lenyügőző még számomra is, amit kiad a személyiségéből, a zongorázása meg fenomenális, szerintem.

Rólam tudják az engem ismerők, hogy talán a legkritikusabb ennek a darabnak a kapcsán vagyok (interpretációkat illetően). Többtíz felvételt hallottam már, legutóbb Macujevét a Müpából (Amit ugyan elfogadtam az ünnepi koncertkörülmények miatt - meg elhiszem, hogy óriási élmény lehetett élőben hallani -, de a virtuózitás oltárán feláldozott filozófia/költészet problematikája nálam kizárja az ajánlott előadások közül)

Megkockáztatom több köze van a srácnak Liszthez, mint Lisitsának, akkor is, ha nem tökéletes az előadása (pedig Lisitsa jön ki a Youtube-találati lista élén). Akkor is, ha kölcsönösen kiegészítik egymást (ami az egyiknél rosszabb az a másiknál jobb). A srác elképesztőt produkált a lassú variációnál, rég éreztem ekkora megszólaló szépséget, de végig egyenletesen nagyszerűen teljesített.

Nem mondom, hogy tökéletes előadás (számomra),
(1) de nem sok hiányzik hozzá, hogy az legyen
(2) ez volt az első felvétel (jó hangminőségben), ami megrendítette nálam a Bächer Mihály klasszikus közel 60 éves felvételének referenciafelvétel-státuszát (előadói felfogását illetően).

Liszt Totentanz (Solo Version), Patrick Lechner
www.youtube.com/watch?v=3FTjM4hlwis

És akkor a másik nemet sem mellőzve, meg ha már szóbakerült (meg egyébként is egy blog-hozzászólásban két link lehet), íme egy Lisitsa videó is. Lisitsa kinyitotta a poénzsákot, videó címadáskor. És még a leírásban sem fogja magát vissza: "This is perhaps the MOST unplayable piece of music I ever encountered!". Ami a legszebb, linkeli a darab kottáját is. Igazi liszti örömzene, szenzációs tálalásban, érdemes a belekukkantásra, szvsz.

La Campanella On Steroids ? :-) Liszt Rondo Fantastique "El Contrabandista"
www.youtube.com/watch?v=2X_hOY6tEvM

tnsnames.ora 2012.02.08. 20:04:15

Hogy ne csak ízetlenkedjek, no meg bizonyítsam, hogy tetszenek a minap linkelt fenti interpretációk; (hosszú hónapok után ismét) illesztettem kottát rájuk. A linkeket a "törzshelyemen" adom meg:

klasszikusok.blog.hu/2010/08/23/egy_bejegyzes_utoelete
süti beállítások módosítása