A Mindennapi klasszikusok blog a címben szereplő, talán kevéssé ismert (?) Bartók mű megosztásával emlékezik meg az 1948-49-es Forradalomról és Szabadságharcról.

A bejegyzés megírásához két forrást használtam, az egyik Kovács Sándor: Bartók című könyve:

"A XX. század elején a fiatalság már nem akart beletörődni abba, hogy az állam élén az a Ferenc József áll, aki 1849-ben eltiporta a magyar szabadságharcot.

Bartókot magával ragadja a hazafiság áramlata. Aki nem is oly rég még 'Béla von Bartók'-ként jegyezte német versekre írott dalciklusát, most magyaros mentét ölt, s dörgedelmes leveleket ír Pozsonyba: 'Terjesszétek a magyar nyelvet, szóval, tettel, beszéddel!'

A muzsikában azonban nem olyan egyszerű felelni a kérdésre: mi számít magyarnak. A múlt század bizonyos ritmusokat tartott magyarosnak (például a csárdás ritmusát), s akadt egy hangsor, amely sűrűbben feltűnt a  magyarosnak számító művekben. Brahms magyar táncai mutatják talán a legjobban mindezt.

Volt emellett a magyarországi zenekultúrának egy rétege, amely a század utolsó évtizedeiben főleg a vidéki kisvárosokban virágzott. Elsősorban az elszegényedett, ám az úri életformáról lemondani nem tudó nemesek, a dzsentrik kedvelték a dalokat, amelyeket a mulatókban cigányzenekar kíséretében lehetett énekelni. Ezeket tartotta Liszt - tévesen - magyar 'népdaloknak', s dolgozta fel zongorarapszódiáiban. Feltámadó hazafias buzgalmában a fiatal Bartók is igyekezett megismerni ezt a néha bizony szentimentális dallamkincset.

Richard Strauss modernsége egyfelől, kisvárosi érzelmes nótavilág másfelől: e kettőből táplálkozik az a kompozíció, amellyel a fiatal Bartók 1904 elején hatalmas sikert arat: a Kossuth szimfóniai költemény. Tárgya a magyarok 1948-49-es, Kossuth Lajos vezette szabadságharca. A magyar sereg délceg ritmusokkal gyülekezik a nagy csatára, az osztrák sereg jelképe a 'Gotterhalte' torzított változata. Átmeneti magyar sikerek után a Habsburgok győznek, a darab gyászzenével zárul.

A német-osztrák származású zenekari muzsikusok egy része tiltakozott, mondván nem hajlandóak eljátszani a Gotterhaltét kifigurázó zenét. A sajtó ünnepelt. 'Alkuvást nem ismerő sovén magyar szellem ütött tanyát a Filharmonikusok dobogóján' - lelkendezett az egyik kritikus."

A másik forrás Csáth Géza: A muzsika mesekertje, Összegyűjtött írások a zenéről című könyve:

"Ő volt, aki Richard Strauss művészetét átültette magyar földbe, megírta a Kossuth szimfóniát, a műfaj formáit találékonysággal újra teremtve a magyar zenéhez. Szín magyar lelket, beethoveni erőt vitt a mi zenénkbe... (...) Tárgyazza Kossuth szabadságharci tetteit és a magyar nemzet érzelmeit, így epikai és lírai részek keverve vannak az új magyar szimfonikus zenében.

Mikor az ifjú művész nagy művét bemutatták, a magyar közönség lelkesült és hosszas ünnepléssel tüntette ki Bartók Bélát, mintegy felkiáltva: Heuréka!"

Eddig az irodalmi idézetek, jöjjenek most a zenei részletek: