Illetve ez így nem igaz: nem meghalt, hanem lelőtték. Ha most elkezdem összeszedegetni, hogy mit jelent(ett) nekem John Lennon, az egyik első gondolatom, de talán nyugodtan mondhatom, hogy az alapélmény Vele kapcsolatban: nekem Ő maga az értelmetlen halál. De haladjunk inkább időrendi sorrendben, hiszen nem ez a bizonyos 1980-as decemberi éjszaka volt az első találkozásom Lennonnal.
Ha jól emlékszem, ötéves lehettem, amikor először hallotam annak a bizonyos piros dupla album első lemezének az A oldalát. Sokáig szigorúan csak ezt hallgattam, mert akkor még a többi hárommal egyszerűen nem tudtam mit kezdeni, a kék albumról nem is beszélve.
A Please, please me, a From me to you és a She loves you voltak a kedvenc számaim. A From me to you első sorát - "If there is anything that you want" - én valahogyan így értettem: if dö zene ting tet ju vant. Zene - ezt valahogyan természetesnek gondoltam, de a többit nem értettem. Így tudtam meg, hogy a magyar nyelven kívül létezik más nyelv is: ez volt az én első valódi Beatles-élményem.
Aztán pár évvel később megtudtam, hogy John Lennon meghalt - akkor a többiek mind éltek még -, és lényegében ezzel egy időben megkaptam Anyáméktől Koltay Gábor John Lennon című könyvét.
Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni az első pár oldallal, nem tudtam feldolgozni - a többi nem is érdekelt, csak a dalszövegek -, talán több százszor is elolvastam annak a bizonyos decemberi napnak a történetét: aláírás Chapmannek a Dakota ház előtt, munka a stúdióban, majd a lövések késő este. Nyilván azért is olvastam el ennyiszer, mert abban reménykedtem, hogy egyszer máshogyan ér véget: heroikus küzdelem után sikerül újraéleszteni és életben tartani. (Nagyapám temetésen gondoltam végig arra, hogy egyszer csak kilép a fák mögül, és nevetve közli, hogy az egész csak vicc volt, és menjünk haza...)
Ebben az időben lett nekem Lennon egyenlő a Beatles-szel. Az értelmetlen halál mellett kénytelen voltam megismerni és elfogadni az őrült fogalmát is, illetve ehhez nekem mind a mai napig valami Chapmanhez nagyon hasonló arc társul: kövér és puha fej, szemüveg, stb...
Aztán - megint csak évekkel később - elkezdtem azon gondolkozni, hogy valaki egy ilyen gyönyörű nőt hogyan képes lecserélni egy szerintem sokkal kevésbé szépre...
Közben azért történt más is, például a mai napig a kellett volna szerkezetet innen tudom, ebből a dalból tanultam meg, és mind a mai napig ehhez kötöm:
Idővel aztán el tudtam fogadni azt a szerintem sokkal kevésbé szép nőt - megbarátkozni soha nem tudtam Vele, még akkor sem, ha ezt a számot hallom - a számomra legkedvesebb Lennon dal:
https://www.youtube.com/watch?v=PaLfDnShEn0 - az eredeti klippet nem lehet beágyazni, csak ezt:
A korai évek zenéje és az szólókarrier közötti Beatles-ből egyetlen dal - csak hogy ez se maradjon ki. Nem tudom megmondani, hogy miért, egyszerűen ez ugrik be elsőnek:
Végül: ha egyetlen dalt kéne választanom, amely nekem a legjobban kifejezni John Lennont, én a Twist and shout lenti verzióját választanám - nem is Beatles dal egyébként - a konferálás, az első harminc másodperc gesztusai, az arcjáték és a jellegzetes mosoly miatt:
