Mindennapi klasszikusok

Mindennapi klasszikusok

Párhuzamok a zene és a labdarúgás között: második nekifutásra sikerült...

2010. október 03. - _romanista

Ezt a bejegyzést Esti Kornélnak, a Denevér szálló lakosának, valamint P. G. barátomnak ajánlom, akiknél nagyobb Lazio szurkolókat elképzelni sem tudok. Ajánlom nekik úgy, hogy az én szívem Róma bordó-sárga részéért dobog.

Az előző, a zenekritikával foglalkozó bejegyzésben az egyik bekezdés így szól:

"Mégis - kivételképpen - vedd figyelembe az enyhítő körülményeket is. Például, ha azok nyilvánvalóak vagy köztudottak: hogy kevés volt a próbalehetőség és ez senkinek nem róható fel; hogy a művész csak aznap érkezhetett meg; figyelembevehető indiszpozíciója, rossz egészségi állapota is, ha ez szemmel látható és szereplésével tulajdonképpen áldozatot hoz. Vedd figyelembe az enyhítő körülményeket, ha rokonszenves törekvést sújt balsiker, kiváltképpen, ha a próbálkozó fiatal és kezdő."

Természetesen megint Brahms jutott eszembe, akinek az 1859-ben komponált I. zongoraversenye a lipcsei bemutatón siralmasan megbukott. Brahms ekkor 26 éves volt. Második zongoraversenye, amelyet 1881-ben írt, és amely ősbemutatója Budapesten volt ugyanebben az évben, már hatalmas sikert hozott az akkor 48 éves zeneszerzőnek. Fontos megemlíteni, hogy szintén 1881-ben a boroszlói egyetemtől doktori címet kapott, erre az alkalomra írta az Akadémiai ünnepi nyitányt:

 

Egy korábbi bejegyzésben már volt szó a zene és a labdarúgás közötti párhuzamról; "...ha a próbálkozó fiatal és kezdő": nekem erről a Lazio fiatal - 24 éves - kapusa, Fernando Muslera jutott eszembe, aki 2007-ben, tehát 21 évesen mutatkozott be a Lazio csapatában. Az első meccseinek egyike nagyon nem sikerült, a Lazio hazai pályán 5-1-es vereséget szenvedett a Milantól, Muslera az öt gólból négyben hibás volt:

 

Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, Muslera kikerült a kezdőcsapatból, majd szívós munkával visszaküzdötte magát első számú kapussá, és közben az uruguay-i válogatottban is bemutatkozhatott. Részletesebb leírás erről a wikipedián, hadd osszak meg két videót, amely már Muslera nagy védéseiről szól.

A 2010-es Lazio - Inter meccs az első, amelyen finoman szólva a Lazio játékosai nem tettek meg mindent saját sikerükért, élesebben fogalmazva: leadták a három pontot az Internek, hogy megakadályozzák az ősi rivális, az AS Roma bajnoki címét. Az egyetlen kivétel a remekül védő Muslera volt: 

 

A második videó pedig a nem sokkal a fenti meccs utáni Uruguay - Ghána VB összecsapás - a 2010-es világbajokság legdrámaibb mérkőzése -, ahol végül tizenegyes rúgások döntöttek a továbbjutásról: Uruguay 6-5-re megnyerte a párbajt, Muslera két büntetőt hárított:

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr252338825

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása