A hétvégén az egyik cselló-bejegyzéshez érkezett komment szerintem önálló bejegyzésként is megállja a helyét, ezért most a rendszeresen hozzászóló tnsnames.ora engedélyével megosztom:

"Tettem fel annó egy videót édesapám - 1961-ből való fényképével és egyetlen zongorafelvétellel ami fennmaradt tőle (technikailag roppant gyenge minőségben).

A darab sztorija a következő: egy zenészbálon közvetlen a lánykérés előtt a fiúk 'versenyeztek' az egyik teremben lévő zongorán, a hölgyek kegyeit megnyerendő.

Apám egy nevezetes Tosca-témára (Levélária) improvizált, akkoriban menő shimmy stílusban. Ugye a Tosca egy szomorú véres (opera)dráma, a shimmy meg akkoriban dívó tánczene volt (több operett is őrzi emlékét). A dolog annyira jól sült el, hogy szinte az összes nő akart vele táncolni. :o) Hogy ezt megérthesse az ember, valószínűleg akkor kellett élni: a mai embernek tuti szokatlan. ;)

Apámban ez az est mély nyomot hagyott, és a zongoraimprovizációt, zongoradarab formájában, kottába öntötte/rögzítette. Szerencsére... 1978 körül, gyerekként hallottam, hogy egyszer játssza nosztalgiából, a nálunk lévő vendégek felkérésére, és azonnal beleszerettem a darab furcsa, bolondos hangulatába.

Aztán nagyon hosszas kérlelésemre már betegen feljátszotta zongorára, 90 éves kora környékén. Akkor már régen nem gyakorolt és hát a kora is akadályozta már a zongorázásban (igen vannak elütések a felvételben). Viszont annyira szerettem a darabot, hogy mindenképpen akartam róla hangfelvételt.

Végül sikerült és ha csak egyetlen, ha csak nagyon gyengén szóló felvétel is, de legalább van édesapám játékáról, meg a már nem meglévő, nagyszerű, csodaszép hangú, angol mechanikás Bösendorfer hangversenyzongoránkról.

Apám, ha ma élne, biztos kinyuvasztana, hogy publikálhattam a felvételt YT-n (sajnos már nem tudhattam tőle engedélyt kérni)."

Az előző bejegyzéshez hasonlóan itt is eszembe jutott egy korábbi olvasmányélmény a már sokszor idézett Csáth Géza könyvből:

"Puccini a Pillangókisasszony bemutatójakor Budapesten volt. Az Andrássy úton valami sétakocsizáskor megállította a fogatát és egy leánykának, aki a Tosca zongorakivonatát vitte a hóna alatt, valami ilyenfélét írt a kottájába: "Emlékül Giacomo Puccinitől, a vándor komédiástól." A zeneszerző csapongó temperamentuma keverve némi pózzal - ez van a kis afférban s az emléksorban. De egyúttal Puccininak, a kedélyembernek őszinte vallomása is. Máskor is mondta, amikor bosszantották, hogy nem igazi muzsikus - hiszen én nem is vagyok az, én színész vagyok, komédiás!"

A Levéláriát most csak linkként teszem ide, szerintem a fenti két idézethez az alábbi darab illik: