A korábbi bejegyzésekben már többször idézett Csáth Géza könyvben találtuk, az előző bejegyzés folytatásaként osztjuk meg. Az írás címe: Mahler
"(...) A tökéletességre törekedett. És el is érte. Richter János arról volt híres, hogy aránylag kevés próbára igen jó előadásokat produkált. Mahler nem elégedett meg az igen jóval. Csakis a legjobbat akarta. De ezért azután megtett mindent. Nem kímélte magát és nem kímélte a muzsikusait. Mahler alatt zenekarban dolgozni - idegörlő munka volt. Nagyszerűen meg tudta magyarázni, hogy mit akar, de azután nem is nyugodott, míg azt pontosan meg nem kapta. Hússzor egymás után elpróbálni egy rövidebb részletet a Walkürből vagy a Don Juanból, nála nem tartozott a ritkaságok közé. Türelmes volt a kegyetlenségig. Az embereit holtra fárasztotta és a legcsekélyebb ellentmondást vagy engedetlenséget a legszigorúbban torolta meg. Egy-egy Beethoven-szimfóniára vagy Mozart-operára való készülés idejét statáriumidőnek tekintette.
De amit produkált, az csodálatos volt és valóban megérte a fáradtságot. Az előadás mennyeien tiszta, szűz tökélye - magát az alkotó művész gondolatát reprezentálta. Mahler teljesen legyőzte az anyagot. A Beethoven-szimfóniák egyes polifonikus részleteiben a nagybőgők szólamai igen nehezek, majdnem játszhatatlanok. Ő nem nyugodott bele, hogy ezeken a helyeken a kontrabasszus alaktalan morgásba folyjon össze (mint ahogy a karmesterek a szokásjog alapján ezzel mindenütt megelégszenek) - addig dresszírozta az embereit, míg azok világosan megjátszották a szólamokat.
A budapesti operaház történetében Mahler igazgatósága jelentős korszakot képvisel. A 'Cavalleria rusticana' bemutatója szenzációszámba ment és a közönségnél Puccininak egyengette az útját. (...)"
(Végül csak a rend kedvéért említjük meg, hogy 1889-ben Mahler Budapesten mutatta be I. szimfóniáját.)