Egyetlen mondatot hadd idézzünk az előző bejegyzésből: "MÉGIS - és itt Bartók fejlődése Mozartéra emlékeztet, aki a legmélyebb nyomorúságban írja legboldogabban, legátszellemültebben éneklő kompozícióit..." Az előző héten a Bartók poszttól teljesen függetlenül egy jóval korábban beszerzett Mozart könyvet lapozgattunk (A Zeneműkiadó 1957-es kiadványa: Mozart élete képekben), amelyben egy pontosan ide illő részt olvastunk: 

"(...) Élete utolsó alkotókorszakában - nyomorúságos helyzete ellenére - Mozartban újból elcsitultak a szenvedély hullámai.  Maga mögött hagyta a földi szenvedéseket, ha a teremtés pillanatában élt - így bugyogott ki a kései B-dúr verseny (Köchel-jegyzék 595) utolsó tételének vidámságot, kötetlen hangulatot árasztó tematikája, mely a nagyjából ugyanebben az időben keletkezett 'Vágy a tavasz után' c. dalra (Oh jöjj, édes május) emlékeztet."

A művet Mozart 1791. januárjában írta, lényegében egy évvel decemberi halála előtt. Pándi Marianne így ír a zongoraversenyről Hangversenykalauz című művében: "Bár a darab szerkezete nem tér el a korábbi zongoraversenyekétől, mégis úgy látszik, mintha ezt a kompozíciót önmaga számára írta volna Mozart: a társasági modor, a szellemes csevegés elegáns fordulatai átadják helyüket a személyes mondanivaló megrendítő rezignációjának, befelé forduló egyszerűségének."

Az idézetek után a zenei részletek, az első tétel első része:

Az első tétel második része:

A második tétel:

Végül a fentebb idézett harmadik tétel és Pándi Marianne szavai: "A záró rondó bájos dallamát Mozart nyolc nappal a versenymű elkészülte után Tavaszvárás (Sehnsucht nach dem Frühlinge, K 596) című bájos dalában is feldolgozta, a zongoraversenyben azonban a napfényes rondótémát mollá fátyolozott alakban is hallhatjuk."

A zongoraverseny után a dalt is szeretnénk közzétenni, ha már annyit hivatkoztunk rá: