Az elmúlt két nap többnyire Schumann, míg a mai nap főleg Wagner jegyében telt a Facebook oldalon. Az előző Schumann posztban idézett Csáth Géza írásoknak van némi Wagner relevanciája is, így hadd idézzük most ezeket:

„(…) Igazán ő az első zeneszerző (Schumann – a szerző megjegyzése), akinek hangulatait nem általánosította, nem stilizálta - legkevésbbé se - a nivelláló zenei nyelv. Aki saját magáért formákat alkotott és rombolt, aki a gondolatait úgy tudta kottapapirosra tenni, hogy azokon az alkotás kovácsműhelyéből egy durva kalapácsütés, egy erőszakos görbítés, egy kormos szennyfolt nem maradt. Egész másképp gondolta el a zenét, mint előtte bárki más. Ő az organikus kapocs a zene múltja és jövője között. Beethoven, Wagner az egyetemesség magas talapzatáról dirigálják zenekaraikat, Schumann ellenben a berekben, késő nyári alkonyon meglesi a rigót, amint méla bánattól reszkető madárlélekkel megjósolja az őszt, az eljövendő őszt. Fölkeresi az erdő mélyén az elátkozott helyet, és a buján tenyésző vadvirágok illatában megérzi a halál borus lehelletét, a kiontott embervért, amelyet ott a föld valamikor beszívott. Rendkívül bonyolult és mély psziché, de az ő problematikus lelke előttünk nem probléma. Csak annyira, amennyire a magunk lelke az.

(…) Mindenét a szíve vérével írta. Míg Wagner hideg nyugalommal dolgozik a partitúráin, míg számítva, ökonomikus tervezgetésekkel építi föl az ő kész témaanyagából nagyszerű épületeit: s emellett él hetven évig - addig Schumann az alkotás idegbajos lázában nem csinál magának modort, hanem minden sor írását felséges kínban szülve - meghal tébolyodottan, 46 éves korában.”