A jó egy héttel ezelőtt publikált Haydn poszthoz hasonlóan ezúttal is idézünk Csáth Géza: A muzsika mesekertje, Összegyűjtött írások a zenéről című könyvéből - két Schumannról szóló írást találtunk, mindkettő címe: Schumann -, azonban ezen alkalommal túl szeretnénk lépni a csupán idézetek világán, így Kassai István zongoraművészt kértük meg, hogy javasoljon számunkra Schumann darabokat a minél jobb és mélyebb megismerés végett.

Íme akkor az első idézet:

„Vagy száz esztendő előtt született Schumann Róbert.

Apró pólyásbaba volt bizonyára, mint a többi. És boldog mindennek az elején, de már nagyszerű álmok csíráival a fejében és távol, jó távol mindentől, ami rettenetes. Jó távol a Rajna hídjától… Azóta azon is, mindenen túlkerült és már ötvenegy esztendeje pihen. De itthagyott egynémely hangjegyeket és belenyúlt az életünkbe, a sorsunkba. Valamennyiünkébe, akik megismertük, akik utána élünk.

Pedig teljesen talán senki se ismeri Schumannt.

A karmesterek se, a zenebolondok se, az irodalmárok se! Nagyon sokat alkotott! Mindannyian hajlandók vagyunk inkább ama néhány munkája alapján ítélni meg őt, amelyek külön-külön a legmélyebb benyomást tették ránk. Egy énekesnővel beszéltem egyszer Schumannról. Imádta a Manfrédet, a Rózsa zarándokútját, a Paradicsom és a périt, de nem ismerte a hegedű-zongora-szonátákat, a quintettet, a Waldszenent, amelyekért lelkesedtem. Mind a ketten rajongtunk Schumannért és istenítettük, a saját külön-külön okaink alapján. (…)”

A második idézet:

„(…) Ez az exkluzív művészet útja. Mert a Schumannok művészete sohase volt és sohse lesz mindenkié, mint a Mozartoké, a Wagnereké. Tíz vagy ezer ember rajong értök, akik ismerik minden sor írását, művész és közönsége egy meghitt társaság, amelyben az egyik szívdobbanása villamos izgalomba hozza az összes szíveket. A Beethoven-szimfóniákra úgy készülünk, mint egy-egy nagyszerű kirándulásra. Át és áttanulmányozzuk a partitúrát és végre meghallgatjuk a hangversenyt. Schumannal nem így vagyunk. Idegen városban haladunk az utcán, Szilveszter este van, a gázlámpák sárga fénye a kéken világló hóval és a barna éggel valami fájó színharmóniába vegyül... És egyszerre - magunk se tudjuk, miért - de már hazafelé sietünk és a zongora mellett késő éjszakáig Schumannal vagyunk. A Schumann gyönyörű, édes, síró kottapapirosaival. Ilyenkor Chopint melódiásnak, de hidegnek, Wagnert gőgösnek, Beethovent retorikusnak, Mozartot kedvesnek, de szívtelennek találjuk; csak Schumann kell. Egy hang nincs benne, amelynek okát és helyét ne tudnók, egy gondolat, amelyet ne gondolnánk el újra teljes intenzitással. (…)

Schumann a legintimebb hangköltő, akit ismerek. Nem szükséges bizonyítani, hogy az intim művészek - az egyénien és pillanatnyilag emberinek hajhászói - tulajdonképp a leghatalmasabb fejlesztői amaz ősi szent munkának, amelynek végcélja az örök emberi megismerése. Az ilyen emberek adják az új eszméket, új formákat, új alapokat. Ők az új irányok merész úttörői, akiket bolondoknak, senkiknek és pozőröknek kürtölnek ki a kortársak. Ami a formát illeti, Schumann alkotta meg a rövid-lélegzetű hangképet vagy zenei rajzot. Ki ne ismerné az Álmodozást, az Altató dalt, a Tündéreket. Micsoda testetlen finomságok: a Tél, Seherezade, az Alvó gyerek, A költő beszél, Fájdalom vég nélkül. A télnek - az öregségnek - emlékező melankóliája, Seherezade ezeregyéjszakai meséje, a szent költő méltóságos éneke... mind hangokban. Azután a többiek. A Dávid-szövetség táncai. Az emberszeretettől mosolygó humoreszk. Az édes, naiv gyermekmesék. A komor, jajgató, világfájdalmas szonáták. A nyájas falusi képek: kicsiny tanyákról, vadászatokról, magános mezei virágokról. S végre sok-sok dal. Mindenütt a melankóliának egy illatos lehellete érzik. (…)”

(A teljes írás egyébként elérhető a http://hu.wikisource.org/wiki/Schumann linken is.)

A bevezetőben említett zongoraművész a schumanni líra – talán éppen ez a melankólia egy illatos lehellete – megismeréséhez a FANTASIESTÜCKE, (op. 12) első tételét javasolta először Cziffra György előadásában – a Művész Úr szerint a darabnak ez egy optimálisan gyors verziója:

A darabot együtt megkerestük még Richter előadásában is – ez az optimálisan lassú változat, illetve itt idézünk az előttünk lévő jegyzetből: „Richter jobban bízik a zenében, szélesebb hömpölygést enged, mint Cziffra, aki a darabot összefogja”.

A líra mellett a virtuóz Schumann megismeréséhez is kaptunk ajánlást Schumann Toccata című művével, az előadó itt is Cziffra György:

Végül hadd idézzünk ismét a jegyzetünkből: „Schumann egyetlen frázisban többet el tudott mondani, mint más egy szonátában…”