Mindennapi klasszikusok

Mindennapi klasszikusok

A Jacques Loussier Trio budapesti koncertje

2010. augusztus 26. - _romanista

Nagyon vártam Jacques Loussier budapesti fellépését. És a koncerttel együtt szintén nagyon vártam az utóbbi években a Youtube-on meghallgatott Chopin, Ravel és Vivaldi feldolgozásokból párat, bár tudtam, sejtettem, hogy az előadott művek többsége azért Bach lesz. (Jacques Loussier-ről először Apámtól hallottam jó tizenöt évvel ezelőtt, az első J. L. CD-met is Tőle kaptam Karácsonyra. Hosszú éveken át aztán abban a hitben éltem, hogy Jacques Loussier kizárólag Bach-ot játszik; nagy élmény volt a Bach-on túli feldolgozások felfedezése)

A koncertet először a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra tervezték - a városban az összes plakát is erről szólt -, utóbb módosult a helyszín a Kongresszusi Központra. Nyolc órakor - a tervezett kezdéskor - nagy jóindulattal is csak negyed-ötöd házról lehetett beszámolni: bántóan kevés ember ebben a hatalmas térben. Háromnegyed kilenckor, amikor is a koncert végre elkezdődött, becslésem szerint a székek hetven százalékán ültek - a koncerttel kapcsolatos első élményem így a csalódás volt: azt gondoltam, hogy egy ilyen formátumú fellépő jóval több embert mozgat majd meg.

És mennyire más itt ez a hetven százalék, mint mondjuk a Zeneakadémián! A hatalmas és hideg tér - amely szerintem nagyon nem illik jazz koncertekhez - még jobban felerősíti a foghíjakat, míg mondjuk a Zeneakadémia intim és meghitt közege diszkréten elrejti az üresen maradt székeket...

Ami magáról a koncertről eszembe jut: pontosság, kiszámíthatóság, precízen kimért részletek - a bejegyzés egyébként két nappal a koncert után, azaz nem első felindulásból íródik, az élmények ülepedtek és letisztultak ezen időszak alatt, nem az első benyomások tehát. Mintha körzővel, szögmérővel és vonalzóval lett volna megszerkeztve az első és a második rész is: a kötelező Bach darabok - D-Dúr fúga, Air, 5. Brandenburgi verseny, d-moll zongoraverseny; sehol egy Chopin, sehol egy Ravel vagy más szerző -, az első rész bőgő-, a második rész dobszólója, a végén az obligát vastaps és az egyetlen ráadás: mintha a rideg tér és a foghíjak valamit kiöltek volna a zene lényegéből...

Ugyanakkor felmerül a kérdés: vajon el lehet-e várni egy 76 éves embertől, hogy ne ossza be az erejét, ne takarékoskodjon azzal, hogy ne élvezze ki a hosszú szólók nyújtotta pihenés lehetőségét? Egy 76 éves ember, aki ahogyan játszani kezd, rögvest elfelejtjük a korát: mintha teljesen más valaki ülne a zongoránál, nem az, aki alig pár perce fáradtan a pódiumra lépett...

Végezetül hadd osszam meg azokat a Jacques Loussier feldolgozásokat, amelyeket én a legjobban szeretek - ez a válogatás, mint maga az élménybeszámoló is erősen szubjektív, kíváncsian várom a véleményeket, észrevételeket.

Bachot tilos lenne kihagyni - ha egyetlen művet, darabot, kéne megjegyzezni, amely nélkül nem érdemes élni, én biztosan az Air-t mondanám... Érdekes egyébként, hogy a koncerten szintén így konferálta fel: "we are going to play a very well-known piece..."

 

Egy fülledt atmoszférájú - az előző Backhaus-bejegyzésből átemelve -, buja jazz koncert elmaradhatatlan száma:

 

A kelet-európai ember lelkét megszólító és megérintő Chopin darabok:

 

És végül a megunhatatlan Holdfény:

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr202250853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

naponta 3x 2010.08.27. 01:09:29

A koncertet ugyan nem láttam, de a 70x éves jazzistákkal kapcsolatban van nekem is véleményem. Nemrég láttam Oscar Peterson bécsi koncertvideoját, nem olyan régen készült. Alig vártam hogy vége legyen. Szinte már sajnáltam, egy-két szóló sikerült csak úgy, ahogy azt megszerettem, megismertem, az is csak a koncert végére, az elején kínos volt.
A másik, Jimmy Smith Millenáris koncertje, ott voltam. Büszke voltam hogy láttam egy legendát, megilletődött a nagyérdemű, de zeneileg halovány, fáradt koncert volt. Egy idős beteg ember ücsörgött az orgona mögött tolószékben, egyik keze lebénulva ... Pár hét múlva meg is halt. Nem tudom, mi ennek az értelme. Pénz?

Goompah 2010.08.27. 03:52:32

Lehetek ünneprontó? Nekem Jacques Loussier zenéje egyáltalán nem tetszik, és nem a kora miatt. Elmehettem volna a koncertre, időben láttam a plakátokat, de szándékosan nem mentem.

"mintha a rideg tér és a foghíjak valamit kiöltek volna a zene lényegéből..."

Hogyan ölhették volna ki belőle azt, ami benne sem volt? Loussier zenéjében annyi invenció sincs, mint egy vaskockában, s improvizáció sincs benne több, mint egy előre megírt kadenciában. Jól írod, hogy "pontosság, kiszámíthatóság, precízen kimért részletek. Mintha körzővel, szögmérővel és vonalzóval lett volna megszerkeztve". Vagyis semmiképp nem jazz, hiszen épp az hiányzik belőle, ami a jazzt azzá teszi, ami. Klasszikus előadásnak meg hát ne tekintsük, mert hát nem az.

A magam részéről nem próbálom műfajilag elhelyezni, mert nem is lényeges, nem ezért jellegtelen és unalmas ez a zene. Hallottam már jó jazzt klasszikus zenéből (nincs sok), talán a The Classical Jazz Quartet a legjobb (konkrétan a 2002-es Bach-lemezükre gondolok), nem tévesztendő össze a The Modern Jazz Quartet fárasztó, unalmas cool jazz szarságával.

kata63 2010.08.27. 09:15:07

Nekem nagy kedvencem ő, és szerencsés voltam ott lenni ezen a koncerten.
A kezdeti nehézségek ellenére (majd' egy órás késéssel induló koncert) szerintem csodálatos élmény volt.
Valóban különös, ahogy ez a fáradt, kimért, lassú beszédű idős ember teljesen átváltozott a zongorához ülve.
Szerintem tökéletes, ahogy Bach zenéjével bánik, ahogy a trió együtt muzsikál, szinte együtt lélegzik....
A koncert talán rövid, kimért volt, azonban végig magával ragadó, minden pillanatában tökéletes, kidolgozott... különös módon ötvözte a stúdiófelvételek zenei tökéletességét és a koncertterem spontaneitását, improvizatív érzetét.
Ja, és a kedvenc feldolgozásaimat sem hagyta ki.
Hát röviden ennyi.

okina76 2010.08.27. 09:38:38

Lehet mondani, hogy a zenéje nem klasszikus, nem jazz, de nekem éppen ez tetszik benne, hogy a klasszikus zene komolyságát átitatja a jazz játékossága, ugyanakkor a jazz szertelenségének gátat szab a komoly zene.

Loussier zenéjét a páromon keresztül ismertem és szerettem meg és mindenképpen szerencsésnek érzem magam, hogy mindkét budapesti fellépésén (a MüPában Varnus X. születésnapi koncertjén és most) ott lehettem.
Lehet az eredeti helyszínen még több lett volna benne a varázslat ... de engem így is elvarázsolt, egész éjjel tudtam volna hallgatni.
Hogy csak Bachot játszottak? Talán az évforduló volt az oka ... remélem lesz még alkalom, mást is hallani.

Goompah 2010.08.27. 09:40:01

Érdemes lenne egyszer azon elgondolkodni, vajon a jazz-zenészek miért éppen a barokkot "dolgozzák fel" legszívesebben. Valamiért a barokk alkalmasabb erre? Talán azért, mert a barokk szerzők eleve jóval nagyobb szabadságot adtak az előadóknak, mint a későbbi korszakok zeneszerzői (pl. az előadói gyakorlatra támaszkodó, le nem jegyzett szólamok, szabad díszítések)?

@kata63: Komolyzenei koncertekre milyen gyakran szoktál járni? Azért kérdem, mert noha a zene 99,99%-át kottából játsszák, igen gyakran támad az embernek az a benyomása, főleg a romantikusoknál, hogy szinte spontán előadást hall, mintha ott helyben születne egy-egy zenei frázis.

tnsnames.ora 2010.08.27. 09:45:06

- Ahogy én tudom jazzisták nagyon szeretik Bachot és ennek mélyebb okai Bach zenejének gyökereiben keresendők.
- Ami 1959-ben friss és üde volt, nagy kérdés (számomra), hogy mennyire őrizhető meg 2010-re sokadik koncert kereteibe szorítva. Hány 1959-ben lemezt kiadott jazzistát tudnánk hirtelenjében felsorolni? Vagy e-n-n-y-i-r-e jó lenne Loussier? ;)
- Mennyit rongálhatott Loussier itthoni megítélésén Varnus Xavérral való közös magyarországi fellépése?
- Backhaus 78 évesen DVD-re játszott fel és pompásan (más zenei területről; igaz). Azaz zenélni símán lehet ennyi idősen is. Persze egy koncertturné az jelenthet nehezítő körülményt.
- Hogy mennyire invenciózus Loussier? Íme egy más jellegű munkája (amit én nagyon szeretek), az előbb íveltem fel a Youtube-ra.

Jacques Loussier: Lumieres - Kyrie
www.youtube.com/watch?v=Mp-mBZj9JoU

budai zöld 2010.08.27. 09:46:19

Müfajilag bárzene / Claydermann / klasszikusok diszkóritmusban.

Bachhoz képest túlságosan konvencionális, ahogy @Goompah: már megfogalmazta jobban.

Elnézést a Loussier-rajongóktól, Bach-rajongóként én így érzem.

Goompah 2010.08.27. 10:42:44

@tnsnames.ora: A lista leginkább azért rövid, mert a jazz-zenészek korán halnak, akár a mosónők. De a nagyok igen sokáig zenéltek, sokáig voltak fenn a csúcson. Szerinted pl. John Coltrane, aki számomra a lehető legnagyobb jazz-zenész ever, nem lenne ma is a csúcson, ha élne?

Csak kapásból pár zenész, akik még élnek vagy nemrég távoztak:

McCoy Tyner (bár csak 1962, nagy kedvencem, ma is koncertezik)
Oscar Peterson (első 1945, utolsó 2007)
Elvin Jones (bár csak 1961)
Max Roach (első album 1944, utolsó 2002)
Roy Haynes (első album 1944, ma is zenél)
Ron Carter (első 1961, utolsó pár éve)
Bobby Hutcherson (bár csak 1963, de ma is készít lemezeket)

Folytassam?

Puncskocka 2010.08.27. 10:59:39

@Goompah: A válasz, hogy miért játszanak BAch-ot a dzsessz zenészek PERNYE András, A dzsesszről, in.: A nyilvánosság, Zenei írások, szerk.: BREUER János, Bp., Zeneműkiadó c. cikkjében van... Zenetörténeti, zeneelméleti és némi ideológiai ötlete is van, miért áll annyira közel...
Pernye úgy írta meg a cikket, hogy nem ismerte az akkor induló Loussiert...

A koncertről nekem is hiányoztam az egyéb feldolgozások, de az élmény örök...
Látni 20-on x évesen egy zenészlegendát fellépni, aki nem mellesleg a szakdolgozatom szakirodalma is volt :)

Goompah 2010.08.27. 11:01:59

@Dzsinga: Köszönöm, de egy működő linkkel többre mennék. :)

Goompah 2010.08.27. 11:06:03

@Dzsinga: Szerintem az is benne van, hogy a barokk zene lényegében korlátlanul folytatható, módosítható folyondáros, hömpölygő szerkezete kiválóan alkalmas az improvizációra.

De ha kapok működő linket, akkor kiokosítom magam.

Puncskocka 2010.08.27. 11:12:42

@Goompah: Sajnos csak papíros formában létezik :( És még szkennelve sincs... De könyvtárban igen :)
A jazz.c könyvében is vannak utalások a barokk és a dzsessz hasonlóságára, azt a könyvet tavaly adták ki újra.

És igaz, a laza szerkezet és az improvizáció már a barokkban is megvolt.
Pernye a rondó szerkezetét hozza fel példának: van egy téma, ami vissza-vissza tér, de közte más témák vannak, érdemes elolvasni :D

Goompah 2010.08.27. 11:35:40

@Dzsinga: Jaj, nagyon ellustultam már, nekem a net a könyvtáram és a könyvesboltom. :)

A rondó említése érdekes, mert valamilyen formában tényleg megjelenik a jazzben, de nem úgy, mint a klasszikus zenében. A jazzben én inkább a szonátaformát látom, a rondóhoz hasonló valami leggyakrabban olyankor jelenik meg, amikor az egyes szólóhangszerek egymás után eljátsszák a maguk szólóját, improvizációját. Ilyenkor viszont ritka a visszatérés, és ha van, akkor is leginkább csak jelzéssszerű. Sokkal gyakoribb, hogy a belépő szólóhangszer ott folytatja, ahol a kilépő abbahagyta.

Mindez persze csak a saját zenehallgatói tapasztalatom, a zeneelmélethez nem értek, még kottát sem tudok olvasni. :D
süti beállítások módosítása