Ezt a bejegyzést és a vasárnap esti zenehallgatást az előző poszt egyik hozzászólása - szerzője tnsnames.ora - ihlette. Ezt írja: "(3) Kérdés, hogy Mendelssohn vagy Grieg vagy éppen Bartók (és vég nélkül sorolhatók a példák) mennyire érezték egybetartozónak illetve különjátszhatónak a ciklusaikat (illetve benne a darabokat)."

A hozzászólás olvasása közben eszembe jutottak Griegtől a Lírai darabok - eddig akárhányszor hallottam ezekből a rádióban, mindig nagyon tetszettek -, illetve szembe jutott, hogy a Magyar Rádió Richter Budapesten CD-gyűjteményében az egyik CD csak ezen Grieg darabokból tartalmaz egy válogatást.

Ezt írja a tájékoztató: "1993. november 9-én a 78 éves művész a magyar főváros új hangversenytermében, a másfélezer embert befogadó Budapest Kongresszusi Központban adott hangversenyt, (...) Richter kedvére válogatott az akkor 150 éve született Edvard Grieg Liriske stykker (Lírai darabok) tizenkét kötetének 68 kompozíciójából. Ezúttal a válogatás nem bontotta meg a zeneszerzői időrendet, a koncerten elhangzó 22 darab folyamatában és a maga sokoldalúságában mutatta be a nagyon eredeti hangú norvég zeneszerző 34 éven át vezetett 'zenei naplóját': (...) Az egész este a hangszertől szinte elvonatkoztatott bölcs szemlélődés jegyében telt, melyben nosztalgia és szomorúság több volt, mint derű; egy idős nagy művész jelentőségteljes mondanivalója apró remekműveken keresztül."

Ez a koncert volt egyébként Richter utolsó budapesti fellépése. Az op. 12-es sorozat második darabja - Keringő - is elhangzott ezen a hangversenyen:

Ez a zene és a tájékoztató aztán igazán illenek a vasárnap estéhez. És egyszer remélem, hogy eljön az idő, amikor a Mindennapi klasszikusok oldal lesz 34 éves - egy laikus "zenehallgatási naplója"...

Az egyik előző bejegyzéshez kerestem a Sir Neville Marriner-féle MÜPA koncert zongoraráadásait, amelyeket Martin Helmchen játszott Mendelssohn zongoraversenye után. Ekkor találtam meg a lenti darabot, amely a Dalok szöveg nélkül sorozat első könyvének hatodik szerzeménye: Velencei gondolásdal.

Most is, korábban is megpróbáltam meghallgatni az egész sorozatot - összesen 49 kicsi zongoradarab -, de nem ment: a figyelmem elkalandozott, unalmasnak, soknak találtam így egyben.

Azt vettem viszont észre, hogy olykor teljesen véletlenszerűen nagyon jó ezekbe belehallgatni. Olyan, mint a Füveskönyv: egyszerre nem lehet, és talán nem is érdemes elolvasni, viszont néha - vagy akár minden este - megéri belelapozni.

És amiért ez a darab ma kerül ki a blogra: 1809-ben február 3-án született Mendelssohn.

Ma az alábbi mail érkezett: "Súlyos mulasztásban vagy :) Ma 115 éve született Schubert, akinek korai halála miatt lehet, hogy minden idők legcsodálatosabb életműve maradt csonka. És ha már felhívtam figyelmed erre a mulasztásra, akkor felhatalmazva érzem magam, hogy a 946-os 3 zongoradarabot vagy annak egy darabját kérjem Brendel előadásában." (Egy apró helyesbítés: nem 115, hanem 215 éve)

Eredetileg este terveztem kirakni egy darabot a Facebook oldalra, de ha már így alakult, inkább a blogra teszem ki ezt a bizonyos Brendel-féle előadást - természetesen a blog rendszeres hozzászólójának a videóját:

És azért a fenti mellé kiteszem az egyik saját kedvencemet - nem mintha a Három zongoradarabot nem szeretném. Ez pedig a G-dúr szonáta első tétele, szintén Brendel előadásában. Ezt valamelyik péntek este hallgattam - erre színeztünk a gyerekemmel -, az egész hetes feszültséget egyetlen szempillantás alatt fújta el.

Úgy vettem észre egyébként, hogy Schubert zongoradarabjait a legjobb este és hétvégén - főleg vasárnap - délután hallgatni.

Sir Neville Marriner és az Academy of St. Martin in the Fields budapesti fellépése után a legtöbb szó a karmesterről, a zenekarról és Dvorak IX. szimfóniájáról esik, és viszonylag kevés említést kap az est első felében fellépő Martin Helmchenről zongorista. Glinka Ruszlán és Ludmilla-nyitánya utána az Ő szólójával hangzott el Mendelsshon d-moll zongoraversenye, majd jött a két ráadás - szintén Mendelssohn művek, a Szöveg nélküli dalok sorozat két darabja.

Nekem ez a két ráadás volt a hangverseny legszebb része, és érdekes, hogy az Új Zenei Újságban Csengery Kristóf is kiemelte ezeket: szerinte ezekben játszott Martin Helmchen "igazán ihletetten".

A Mindennapi klasszikusok oldal hagyományainak megfelelően vasárnap kerülnek ki ezek a zenék: nekem ugyanis ezek a korábbi Schubert darabokhoz hasonlóan otthonos, igazi vasárnap délutáni vagy esti "zongorazenék".

Az első ráadás:

És a második:

Zenét hallgatni - főleg hangversenyen - nekem sokszor olyan, mint ébren álmodni. A művek, az előadó, a karmester, és persze a lelkiállapot a legfurcsább képeket hozzák elő. Lehet a zenei álom egy összefüggő kép, vagy több, egymástól elváló töredék is. És ha az álmokról azt mondják, hogy érdemes minél tovább a hangulatában ringatózni, ugyanez igaz a zenei álomra.

Ebből a szempontból nekem az egyik legemlékezetesebb koncert Ránki Dezső január 17-ei fellépése volt a MÜPÁ-ban. A program:

Dukay Barnabás: Rondino, amely a szívhez szól
Haydn: Esz-dúr szonáta, Hob. XVI:49
Debussy: Gyermekkuckó
Liszt: Öt kis zongoradarab

Liszt: Dante-szonáta
Schumann: Album für die Jugend, op. 68 –válogatás
Dukay Barnabás: …napfényből, vízből és kövekből…–hangszeres monódia zongorára (magyarországi bemutató)

Képzeljünk el egy nyári napot. Vakáció van, nem megyünk sehová, nincsen tábor, nincsen strand, anyánk erre a napra szabadságot vett ki - igazából nem terveztünk semmit, csak otthon leszünk vele. Meseszépen, napsütéssel indul a reggel, jókedvűen megyünk el a szomszéd gyerekekkel játszani, amíg ő otthon főz. (Dukay Barnabás: Rondino, amely a szívhez szól; Haydn: Esz-dúr szonáta, Hob. XVI:49)

Az utcán játszunk, amikor egyszer csak beborul, minden szürke lesz és sötét, szél kerekedik. Olyan időjárás terül a vidékre, amelyet sem az évszak, sem a reggel nem indokol: minden lüktet, minden csupa elektromosság. Rohanunk haza, mindenki a száradó ruhákat szedi be az erkélyről, a hajunk, a szánk és a szemünk tele van porral. (Debussy: Gyermekkuckó; Liszt: Öt kis zongoradarab)

Ebéd után aztán igazi mély álomba zuhanunk - Szünet

Délután villámlásra, mennydörgésre, hatalmas viharra és jégesőre ébredünk: végre megkönnyebbül a természet - sziklák omlanak le az égből -, és vele könnyebbülünk meg mi is. (Liszt: Dante-szonáta)

És végre egy újabb Liszt-mű, amelyért ugyanolyan mániákusan lehet rajongani, mint a h-moll szonátáért...

A késő délután és az este a legszebb. A levegő kissé lehűlt, mindennek fű és eső szaga van, jó újra ablakot nyitni, jó újra kimenni az utcára, lehet biciklivel kerülgetni a pocsolyákat. (Schumann: Album für die Jugend, op. 68 –válogatás)

Az ágyban. Egészen különleges nap volt. Félálomban még pár hangulatfoszlány sejtelmesen visszatér, aztán elalszunk. (Dukay Barnabás: …napfényből, vízből és kövekből…–hangszeres monódia zongorára)

Ránki Dezsőt többször is visszatapsolta a közönség, de nem játszott ráadást - én a magam részéről ennek kifejezetten örültem. Mintha a nagy mesélő pontosan tudta volna, hogy mikor és hogyan kell becsukni a könyvet.