Az anyaföld és a szél
Ősi ikertestvér
Egykor egyek voltunk
A föld és a szél
És most látom, hogy szemedbe por kerül,
Ha által söprök rajtad és keresztül
Bocsáss meg ezért
Ezer a karom és a lábam
Belőlük adok neked
Növessz és adj a mozdulatlan földből:
Ringass, ölelj, tarts meg
És ha szállnom kell
Gyengéden engedj elmennem
Nyughatatlan útjaimról hozok neked valami
Láthatatlant a magasból
És a hosszú úton kirázom belőle a felesleget
Szeretnék eléd rakni valami fenségeset magamból
Ami csak a tiéd:
Belőlem is van, csak hozzád szól, csak neked
A sűrű és mély anyaföldbe fogadj be
A tériszonytól és a magastól megrettent
És mégis dacoló és szájaló riadt gyereket
Engedd mélyre nőni és szétterjedni a gyökeret
Nyílj meg, tárd ki magad és vágj rést magadon
Engedd éreznem a végtelen forró ölelést
És a mély földszagot
Miközben ezer múlt sebe fáj, éget és sajog
Fogadj magadba és gyógyíts, te drága és komor anyaföld
Engedj sírnom és megpihennem
Engedj magadba, fonj át és ölelj mindig a magasba
Hogy hozzád térjek vissza a dallal
A dallá nemesedett fájdalommal
Engedj magadba és magamba
Fonj át és gyógyíts, anyaföld
***
Gyönyörű titok vagy
Ég felé nyújtózkodó sziklaszirt
Illatos kapor a napsütésben
Délutáni ásító-álmos semmiség
Álmodó andante tétel
Reggeli fűszálakon a harmat
Vízcseppek között a jókedvű szappanszag
***
A Bartók Rádióban hallottam először a schuberti morgásról a B-dúr szonáta első tétele kapcsán. Schubert a Drei Klavierstücke második darabján is morog, aztán megkegyelmez - magának és a hallgatónak is.