Mindennapi klasszikusok

Liszt: Assisi Szent Ferenc prédikál a madaraknak

A bejegyzés születéséről: vasárnap délután a wikipédiát böngészgettem a jövő heti évfordulókkal kapcsolatban. Hétfőn - 10-03-án - Assisi Szent Ferenc halálának van az évfordulója (1226). Rákerestem a címben szereplő műre, elég sok anyag érhető el az interneten, ezért ide kerül ki, nem csupán a Mindennapi klasszikusok Facebook oldalára.

Az idézetek előtt: az Assisi Szent Ferenc prédikál a madaraknak című alkotás a Két legenda első darabja - 1., A-dúr legenda. Assisi Szent Ferenc prédikál a madaraknak – St. François d’Assise. La prédication aux oiseaux.

A wikipédia így ír a műről: "Liszt Két legendája az 1860-as évek elején született, a két darabot valószínűleg 1863-ban fejezte be. A komponista ekkoriban Rómában élt, egyházi szerepre készült, kimondott elhatározása az egyházi zene megújítása volt. Nagy nyilvánosság előtt nem zongorázott, legfeljebb szűkebb körben, világi művet alig írt. Ideáljai ekkor már nem a hősök, hanem azok a jámbor szentek voltak, akik a könyörületesség megtestesítői voltak: Szent Erzsébet, Assisi Szent Ferenc, vagy a maga védőszentje, Paolai Szent Ferenc.

A Két legenda témája a két Szent Ferenc életének egy-egy nevezetes epizódja, amit programzenei módon, impresszionisztikus eszközökkel jelenít meg a művekben. A zongoradarabokat 1866-ban a Rózsavölgyi jelentette meg. A műveket Liszt lányának, Cosima von Bülow-nak ajánlotta. (...)

Az első legenda ihletője egy 14. században olaszra fordított, Szent Ferenc virágoskertje című népkönyv volt. Némiképp meglepő, hogy a képzőművészetre oly fogékony Lisztet ebben az esetben nem Giotto híres freskója inspirálta (noha valószínűleg ismerte az alkotást). A műhöz a következő bevezetőt írta: 'Az itt következő kompozíció »szellemi indítéka« Assisi Szent Ferenc életének egyik legmeghatóbb epizódja, amelyet utánozhatatlan bájjal és naivitással mesél el a Fioretti di San Francesco, ez a kis könyv, mely az olasz nyelvű irodalom klasszikus alkotásává lett. Hiányos képességeim és talán az a tény is, hogy a zenei kifejezés határai oly szűkek egy ilyen kis terjedelmű és zongorára – erre az akcentus és hangszín-változatosság dolgában oly szegényes hangszerre – komponált darabban, mindez arra kényszerített, hogy erősen leszűkítsem a szöveg – a kismadaraknak szóló prédikáció – csodálatos, túláradó gazdagságát. Könyörgök Krisztus dicsőséges szolgájához (az Il glorioso Poverello di Cristóhoz), bocsássa meg, hogy ennyire elszegényítettem.'

Az első legenda (Allegretto, C) – Liszt szerény bevezetője ellenére – zenei nyelvében rendkívül új hangú és egyéni. A zenei impresszionizmus csak évtizedek múlva jelentkezik, de Liszt ebben a művében, 1863 körül, kiemelt fontosságot tulajdonít a zenei színnek. Ezekkel a színekkel jeleníti meg a csivitelő madarakat. Szent Ferenc csak az 52. ütemben jelenik meg, témája Lisztnek Szent Ferenc Naphimnuszára írt, már meglévő kórusművének egyik dallama (Dicsértessél, Istenem, Uram). A zenei rész először recitativóval kezdődik, majd fohásszá alakul." (A wikipédia teljes cikkelye itt érhető el.)

És mint oly sokszor, ezúttal is érdemes elolvasni Csáth Géza sorait Lisztről: "(...) A Biblia olvasása, a szentek csodái, extázisba ejtik. Elbájolja a Szent Ferenc legendája, aki az Írás szerint a madaraknak prédikált, továbbá az Úr kegyelméből a víz színén járt. A lélek megilletődése a zongorára írt hasonló című legendákban élte ki magát. Hisz a csodákban, az élet szépségében, hisz a túlvilágban, mert semmit sem vet el magától, ami boldogítani tudja. (...)"

1 Hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr113272380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.