Mindennapi klasszikusok

Mindennapi klasszikusok

Zöld, lombos fák egy lemezborítón

2011. július 14. - _romanista

Előszó a bejegyzéshez: két héttel ezelőtt a Mindennapi klasszikusok blog Facebook oldalára kikerült Mendelsshon Hegedűversenyének első tétele az alábbi ajánlóval: "Ahogyan a hegedűverseny kezdődik, annál talán nincs is szebb és édeskésebb dallam..."

A megosztáshoz 11 hozzászólás érkezett, köztük az egyik: "Ez volt az első bakelit lemez, zöld tónusú borítóval egy lombos fás ligetről, amit kiválasztottam az ötszáz, egyébként nem klasszikus zenei lemez közül - olyan 2 és fél évesen -, és mondtam apámnak: Ez! Ez! Ez! Nevetett, de feltette, gondolta hamar megunom! Minden ezzel kezdődött! Azóta persze cd-n is megvan, de az eredeti bakelit, most olyan 30 éves, megvan még"

A bloggazda kéréssel fordult a Hozzászólóhoz, hogy írjon bejegyzést erről az élményéről, amely ki fog kerülni a blogra. A bejegyzés megszületett, a bloggazda lényegében változtatás nélkül közli az írást. Fogadják, fogadjátok sok szeretettel Pári Mirella bejegyzését!

Nem tudom, olvastam-e már, ismertem-e a betűket, vagy csak a színek kavalkádja és lemezborítók sokfélesége ejtett rabul, de délutánokat töltöttem azzal, hogy lepakoltam és nézegettem a gyűjteményt. Arról lehetett már valami sejtésem, hogy a nézegetésen túl egyéb haszna is van a lemezeknek, történetesen, ha borítójától megfosztjuk a fekete korongokat és egy forgó eszközre tesszük, megszólalnak. A meselemezek is így működtek, ezek a zenei albumok is csak e célt szolgálhatják. Egyelőre azonban – mivel a lemezjátszót még nem értem fel, s nem strázsált mellettem senki, hogy választásomra várva feltegye a lemezt, amit kihúzok a halomból, maradt a borítókkal való ismerkedés.

Azonban ez nem sokáig maradt így. Édesapám ugyanis hamar rájött, hogy bizony a lemezek sorrendjét valaki midig rendre átpakolja, s kifigyelt. Így egy délutánon végre lehetőség nyílt a választásra, hogy immár ne csak a meselemezek valamelyike - Kismalac és a farkasok, Ludas Matyi -, hanem igazi zene szóljon a hangfalakból.

Nem mintha nem ismertem volna már kívülről a borítókat, de talán most először fordult elő, hogy a körülbelül 100-150 darabos gyűjteményt alapos gondossággal végig is lapoztam. Apám nem sürgetett, talán ott is hagyott, hogy akkor majd szóljak, ha megvan.

Pakoltam egymásra a lemezeket, a jobboldali oszlop fogyott, a baloldali nőtt és vissza. Amelyiken kifestett, színes nők voltak nem kecsegtetett sok jóval, amin gitár volt, nem érdekelt, amin túl sok betű nem értettem. Míg egyszer csak egy zöld borító után visszanyúltam és magam elé emeltem. Elég sötét volt a tónus a borítón, így elsőre nem is igen látszott, mit is ábrázol. Zöld lombos fák, egy liget, vízeséssel. A fekete betűk alig érvényesültek a háttér előtt, ez már önmagában is kíváncsivá tett. De a zöld árnyalattal vont borító volt a legizgalmasabb mind között.

Épp szólni akartam apámnak, de éppen jött, mintha megérezte volna, hogy választottam. Amikor meglátta kezemben zenehallgatásra szánt lemezt, felnevetett. Nem emlékszem, hogy ki- vagy fel-, de nevetett. Megkérdezte, hogy „biztos vagy te ebben?” Én pedig nyilván válaszoltam, hogy „igen”, és hogy „ezt, ezt, ezt!”

Elvette, felnyitotta a lemezjátszó tetejét, aminek áttetsző zöldje pontosan illett a borítóhoz.  Kattant a kar, forgott a lemez, ereszkedett lassan a tű, s én alig néhány lépésre álltam a szerkezettől, épp szemem magasságában láttam forogni választásomat. Előbb sercegett élesen a hangfal, majd a sercegést mintha lehúzta volna valami, elhalkult, eltűnt, s mély hang ütemeitől kísérve felsejlett egy egészen elképesztő, megfoghatatlan, soha előtte nem hallott dallam. Egyszerre volt lágy s átható, gyengéd s hátborzongató. Nyilván mindez arcomra is kiülhetett, s kiül azóta is, ha Mendelssohn Hegedűversenye első tételének indító taktusai szólnak. Hiszen semmi más dallam nem kezdődik így, és nem fűzi a témát olyan könnyedséggel, miközben a világmindenséget tartja magában, abban a néhány ütemben, míg az üstdob kíséri kibontakozását a kezdő taktusoknak, s bár azonnal az elején engedi, hogy az egész orchestra kifejtse a kezdő témát, mindvégig a főszerep a hegedűé és a hegedűsé. 

A „leghegedűszerűbb hegedűverseny” – írja régi borítómon Várnai Péter. Sajnos a Hungaroton felvételén dátumot sehol nem látok. Ha abból indulok, ki hogy ezzel a lemezzel én 1984-85 környékén találkoztam először, tehát ez a ma legalább huszonhat éves -  már játszhatatlan -, lemez az oka többek között annak, hogy azóta lett kétszáz másik társa, illetve a kilencvenes években már cd-k, mind mind klasszikus zene. Amikor apám hitetlenkedve lejátszotta nekem először Mendelssohn e-moll hegedűversenyét, azt mondta: „úgyis mindjárt megunod!” – bizony tévedett.

Egy 1972-es archív felvétel Isaac Sternnel. Azért választottam ezt, mert ez korban is megfelel az én felvételemnek, amin Kovács Dénes hegedül, és Németh Gyula vezényli a Magyar Állami Hangversenyzenekart.

A bloggazda kérése az olvasókhoz: amennyiben bárki zenei élményt szeretne megosztani, kérem, hogy azt a klasszikusok.blog.hu@gmail.com címre küldje el, a bloggazda örömmel ad teret ezeknek az írásoknak!

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr193067963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

látjátok feleim szümtükkel 2011.07.15. 21:04:03

Örülök a blognak, mert az utóbbi húsz évben minden csak a politikáról szól. Vannak azonban az életnek ettől fontosabb dolgai is, nekem ilyen a zene, legyen az népzene, cigányzene, komoly zene, tánczene, vagy rock, mindent ami zene, imádok. Tizen éves koromban nekem is kedvencem volt a hegedűverseny, meg minden elérhető Mendelsshon mű.
Életem legszebb élménye mégis az volt, amikor egy éves, és egy hónapos fiam az ölemben ülve ( közben az újját szopta) karácsony este végignézte a televízióban Beethowen Karaján által vezényelt IX. szimfóniáját úgy, hogy közben meg sem mukkant. Azóta is imádja a zenét hasonlóan válogatás nélkül, mint én.

Sajnos a mai fiatalsághoz már nem tud olyan könnyen eljutni a komoly zene, mint 30-40 évvel ezelőtt eljutott a fiatalokhoz, főként az iskolai énekórákon keresztül. Én nagyon hálás vagyok azoknak a tanároknak, akik a zene szeretetét belém oltották. Bízom benne, hogy az ilyen írások is segítenek felkelteni a komolyzene iránti érdeklődést.

tnsnames.ora 2011.07.16. 06:16:39

Gratulálok, szenzációs írás, nagyon jó volt olvasni.

Visszahozott egy nagyon finom ízt egy letűnőben lévő világból. Magam is azt gondolom, hogy nagyon fontos a lemezborító. Külön művészet jó borítót csinálni, és ha sikerül, az külön értéke egy kiadványnak. Aki csak P2P-n és pusztán csak mp3-okon gyűjti a tapasztalatait, az valami lényegiről marad le az én felfogásomban.

Noha az LP-knél sokkal több emlékezetes borító volt (a minőségi például Hungarotonos fülszövegekkel), azért a CD-knél is sikerült egy-két emlékezeteset alkotni, netán hasznos, érdekes információkkal megpakolni egy-egy belső füzetkét. Amióta mi magunk is tud(hat)unk számítógéppel home-céllal saját album-borítókat csinálni, lehet igazán érzékelni, mennyire nem egyszerű dolog tényleg szépet csinálni (annak akinek nincs különösebb bármiféle említésreméltó vizuális érzéke, mint például nekem is).

A kérdéses lemez nekem is megvolt és nagyon-nagyon szerettem, noha a karmestert Németh Gyulát nem kifejezetten szerettem, olyan halvérű, se íze se bűze volt, amit ügyködött (ahogy én érzékeltem). Illetve a Beethoven Athén romjain-os István királyos lemezét kifejezetten nem komáztam (ezekből is raktam fel nemrég videókat a Youtube-ra, tanulságos zenék, hogy miért rajongott annó a plebs, és Beethoven hogyan szolgálta ki őket).

Viszont ezen a posztbeli zöld lemezen a Saltarellót (Olasz szimfónia IV.tétele) pompásan vezényelte, fantasztikus élettel töltötte meg, mai napig emlékezetes módon. Ráadásul referenciafelvételt érő módon, mert ami mást hallottam az hiába volt sokszorta jobb hangtechnikailag. Az én érzékelésemben ugyanis ez a tétel azért nehéz vezénylésileg, mert úgy kell gyorsan játszani, hogy magukat a hangokat minél jobban ki kell játszani: vigyen is a lendület, meg legyen is minél több élvezet az éppen felcsendülő hangban.

Kovács Dénest és hegedűjét viszont nagyon szerettem. Vele ismertem meg a Vivaldi Négy évszakot, híres fekete grafikás borítós lemez, ronggyá hallgattam, sokáig el sem tudtam képzelni, hogy a műből lehet jobb felvétel, máig azt gondolom, hogy ma is frissen ható, koncentrált szép felvétel. Lehet, hogy csak képzelegtem, de én éreztem Kovács Dénes hegedűjátékából valami egyedi csak rá jellemző (felismerhető) ízt, nem tudom mennyiben hangszeren vagy éppen rajta múló módon.

Egy lemezborítós sztorim nekem is van, az általam nyitott topikban már évekkel ezelött leírtam, tehát nem most találom ki (leellenőrizhető módon). :o) Viszont elő nem keresem milyen betűket hánytam annó egymásra, hanem megpróbálom mégegyszer sorokba önteni.

Drága mamám nagyon szerette Bachot és gyűjtötte a kelet-német ETERNÁ-s Bach-lemezeket. Először az orgonás-sorozatot, amin korabeli Silbermann-orgonákon játszottak az akkori neves német orgonisták (Robert Köbler, Johannes-Ernst Köhler, Herbert Collum). A (sorozat)borító krémszínű volt, és egyetlen kisebb képen maga az orgona volt szépen fotózva. Amikor mostanság feltettem a YT-ra ezeket a felvételeket, döbbentem rá, micsoda nagy értéket képvisel, annyira pompás felvételek. Szerencse, hogy kiadták CD-n.

Aztán gyűjtött persze kantáta-sorozatot is. Ahol a kórusokat, korhű módon, (1) a lipcsei és (2) Tamás templomos fiúkórus (Tomanerchor) énekelte, Kurt Thomas vezényletével, varázslatos módon. Szintén kiadták szerencsére CD-n. A borító nagyon patinás sárgás-barnás tónusú volt, szép templom-képekkel.

Nem voltam még iskolás, de kiszúrtam magamnak BWV 111-es kantátát, hogy az mennyire zseniális alkotás. (Amúgy a Youtube-ra két verzióban is felraktam már, kottásan, ha valaki nem ismeri és érdekelné a darab)

Bach: 111.Kantate - Chor & Choral - Karl Richter
www.youtube.com/watch?v=npbAbcXQNCY

Bach: 111.Kantate - Lutheránia
www.youtube.com/watch?v=vGh_JBj2u-o

Ráadásul ez a kantáta a fenti sorozaton kívül megjelent külön önálló lemezen is (ugyanazon felvételen) egy tűzpiros borító mögé rejtve. Örökéletre összeért bennem az a lemezborító és a kantáta felvétele.

Szüleimtől mindig ezt a 111-es kantátát kértem, hogy ezt tegyék fel.

ilyenkor az ünnepi pillanatok elindultak. Mamám kezébe vette a tűzpiros borítót a lemezzel, kivette a lemezt, megpillanthattam a zseniális ETERNA-logót az enciánkék-fehér színkombinációval. Aztán feltette a cseh Tesla-lemezjátszóra a lemezt (aminek lemezgyilkos tűje volt, sokkal hamarabb amortizálta le a lemezeket, mint a nyugati társai). És jöttek immmáron a fülnek kedves élvezetek, némi lúdbőrőzés kíséretében.

Apám, anyámmal szövetkezve kieszelt egy tréfát, feltevén a kérdést, hogy tényleg ezt a konkrét zenét szereti-e ez a gyerek, fogták és előzetesen kicserélték a tűzpiros borítóban lévő lemezt ugyanolyan körcimkés kantáta-sorozatos lemezre (egy másikra) kantáta az kantáta alapon. Anyám rezzenéstelen arccal a szokásos módon veszi elő a tűzpiros albumot, veszi ki a lemezt belőle, és felrakja a lemezjátszóra. és hopp az első hang elég ahhoz, hogy a turpisságra fény derüljön. Azonnal éreztem, hogy csúnyán be lettem csapva és követeltem az igazi 111-es kantátás lemezt.

Hiába volt itthon gyönyörű hangú Bösendorfer zongoránk, hiába volt apám-anyám zenész, az alma nagyon messze esett a fájától, egész konkréten nullához közeli tehetséget mutattam zene-ügyben, apámék nem is eröltették. A tegtöbb zenei tehetséget ennek talán ennek az apró esetnek a révén mutattam.

bürger 2011.07.16. 10:09:04

Én láttam és hallottam drága-jó Kovács Dénest mikor ezt a hegedűversenyt játszotta.
Nekem Kovács Dénes a Nr.1

bruticsello 2011.07.16. 12:01:34

@bürger: Ha hallottad volna a Francescatti/Mitropoulos/Sony felvételt, nem mondanál ilyet.

tnsnames.ora 2011.07.16. 12:43:06

De miért kedves bruticselló? Még akkor is tudhat ilyet (Nr.1) mondani az ember, ha hallotta volna, vagy elismeri, hogy egy másik felvétel esetlen jobb még akár összességében is. Hiszen egy-egy felvétel nagyon meg tudhatja érinteni az embert (zenei/szakmai szempontokon túl is).

BTW és másik oldalról ti már hallottatok rossz felvételt a Mendelssohn e-moll hegedűversenyből? Én nem emlékszem ilyenre. És ki ismeri Mendelssohn másik (d-moll) hegedűversenyét?

firpo88 2011.07.16. 19:49:34

@tnsnames.ora:
Nekem kazettán volt meg ugyanez a felvétel. Annyira tetszett, hogy még a partitúrát is megvettem.
Azóta vagy négy másik felvételt is meghallgattam, de egyik sem tetszik annyira, mint Kovács Dénes előadásában.

Nem tudja valaki, hogy CD-n megjelent-e?

tnsnames.ora 2011.07.16. 20:36:23

@firpo88:
Nem tudja valaki, hogy CD-n megjelent-e?
Megjelent, meg is vehető: www.hungaroton.hu/hu/node/3071

Viszont dobtam egy hátast. A felvétel a honlap szerint 1964-es évjáratú. Pont mikor születtem. :o)
süti beállítások módosítása