Mindennapi klasszikusok

Mindennapi klasszikusok

1873-ban november 2-án mutatták be Brahms Változatok egy Haydn-témára című művét

2013. november 02. - _romanista

brahms_zs_este.jpeg"Brahms első szimfóniájának megírása előtt - 1873-ban - kisebb zenekari művön próbálta ki erejét és az elmélyülést a szigorúan tematikus feldolgozásban. A mű témája Haydn kéziratban maradt fúvosdivertimentójának II. tételéből való; Ferdinand Pohl Haydn-életrajzíró ismertette meg Brahms-szal. A 2 oboára, 2 kürtre, 3 fagottra és 1 szerpentre készült mű II. tétele a "Szent Antal-korál" feliratot viseli. Régi, népi búcsújáró dallam.

Ezt az egyszerű, nemes melódiát dolgozta fel Brahms nyolc változatban és egy szélesen kiépített fináléban. Nagyjából Haydn hangszerelési stílusához és technikájához alkalmazkodott, de vonóskart illesztett a fúvósokhoz és azóta múzeumba került szerpentet kicserélte kontrafagottal.

A művet a szerző vezényletével a bécsi filharmonikusok mutatták be 1873. november 2-án. Kedvező fogadtatás után rövidesen Lipcsében, majd Londonban került bemutatásra. Brahms egyébként még a bemutatás évében átdolgozta művét két zongorára is.

Brahmsnak ez volt az első zenekari műve, amelynek már a bemutatón osztatlan elismerésben volt része, ezzel jutott el első ízben a közönség szívéhez. A szakemberek nagyra értékelték a felépítés mesteri technikáját, bravúros ellenpontozó művészetét, a témafeltárás és variálás kiválóságait, ahogyan Brahms a gyermekien egyszerű dallam legbensőbb hangulati értékeit ki tudta aknázni és meg tudta ragadni a témában rejlő lehetőségeket. A közönség az igazi poézis és a szívből jövő ihlet hatása alatt szeretettel fogadta Brahms mesterművét." (Tóth Dénes: Hangversenykalauz)

Az idézetben említett két zongorára írt változat:

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr685608874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása