Ma ünnepli 25. születésnapját a Bartók Rádió, idézet a wikipédiából: "1960-ban a Magyar Rádió elindította kísérleti keleti-normás URH adását este 6-tól késő estig. Ez 1973-ban saját napi programmal 3. műsor néven vált önállóvá, és 1987. május 23-án felvette Bartók Béla nevét."

Azon gondolkozom, hogy mi a legjobb a Bartók Rádióban?

Például az, amikor Becze Szilvia a játék végén így köszön el: "Szép élményt kívánok!" (a nyeremény-hangversenyhez)

Vagy amikor Bősze Ádám Alicia de Larrochát "spanyolul" konferálja fel, azaz az Aliciában az "sz" betűt pöszén mondja - ez először irritáló volt, de ahogyan a hallgató a Calypso Rádióban megszokta Albert Györgyi Los Angeles-ését, ezt is meg lehet szokni, sőt, már hiányozna, ha nem így lenne...

Vagy amikor Kovács Sándor az Új Zenei Újságban így folytatja mondókáját: "...no,..."

Vagy amikor Némethy Attila vagy Mácsai János a schuberti szomorúságról és a mollban írt zongoradarabokról beszél: mindkettejük hangjában van valami mély, ősrégi szomorúság vagy melankólia, és talán éppen ezért nagyon jó pont tőlük hallgatni ezt:

"A pénteki Muzsikáló délutánban hallottam az f-moll impromptu végét. Némethy Attila ezt mondta: 'Valami megfoghatatlanul szomorú van ebben a zenében (...) és maga az f-moll hangnem sem véletlen, persze, az f-mollban nagyon szomorú zenéket lehet írni.'"

Vagy ennek az ellentét-párja: Schaefer Andrea örökös jókedve, amikor köszönti a kedves hallgatókat Bánkövi Gyula szerkesztő nevében...

Első körben ennyi jutott eszembe; Isten éltessen, Bartók Rádió!