A bejegyzés ötlete foeniculumtól származik, idézet a leveléből:
"A lényeg, hogy most Advent táján a belvárosi templomokban sokfelé adnak akár nevesebb előadók is ingyen-koncerteket, és sok esetben nehézkes az utánajárás, épp merre, mit lehet látni-hallani. Sőt, ilyenkor sok amatőr zenekar/kórus is szívesen probálja ki magát, és okoz örömet a környezetének ilyen hangulatkoncerttel. Az apropót az adta, hogy szerdán egy ilyen koncerten jártam, a Belvárosi Szent Anna templomban: 'Déli orgona koncert sorozat' nevű rendezvény egyik eseményén. A koncertről a következő honlapon értesültem:
http://www.orgonakoncertek.gportal.hu/gindex.php?pg=29798746&dt=12012010
A koncert programja a következő volt, illetve Somogyi-Tóth Dániel orgonált:
Bach - C-dúr Preludium és fúga BWV547
Vivaldi-Bach - d-moll Concerto BWV 596
Bruhns - e-moll Preludium és fúga
Boelmann - Gótikus szvit
Valódi kis csemege darabok, kellemes előadás, és sajnálatos módon ebben az időpontban, illetve a gyenge reklámnak köszönhetően alig volt hallgatóság a templomban, holott esetleg egy jobb reklámmal többen is összegyűltünk volna meghallgatni...
Innen jött az ötlet, hogy a hozzászólók, akik esetleg tudnak bármilyen templomi hangverseny programokról: akár zenekari, kórusművek, kamarakoncertek, és orgonakoncertek; osszák meg velünk ott a blogon.
Még egy különlegességre szeretném felhívni a figyelmet ezen belül:
A fentebb linkelt honlapon találtam: 5-én vasárnap egy hangversenykülönlegességet, egy valódi csemegét:
Király Csaba orgonajátékát lehet élvezni a Békásmegyeri Evangélikus templomban többek között olyan szuper darabokkal, mint A. Vivaldi – J. S. Bach 1685-1750 A-moll concerto BWV 593..."
Eddig a levél, a bloggazda örömmel tett eleget a kérésnek.