Kétrészes bejegyzés-sorozatunkban Beethoven hegedűre és zongorára írt szonátáival foglakozunk kicsit részletesebben. Az első részben bemutattuk az F-dúr „Tavaszi” szonátát (op. 24.), most hadd tegyük ugyanezt az A-dúr „Kreutzer” szonátával (op. 47.). A bejegyzésnek külön aktualitást ad, hogy 1803-ban május 24-én mutatta be a művet Beethoven egy Brigdetower nevű hegedűssel. A sorozat megírásához főként az előző posztban említett Papp Viktor könyvet hívtuk segítségül.

„Leghíresebb s Tolsztoj regénye után csaknem hírhedt hegedű-zongora-szonátája Beethovennek az utolsóelőtti a: Kreutzer-szonáta. Első két tételét 1803 áprilisában alig néhány nap alatt írta a mester egy mulatt származású hegedűművész, Brigdetower számára, kinek szenvedélyes játéka igen megtetszett neki. Harmadik tételül az op. 30. első szonátájának finálé-ját használta fel, mert már a kitűzött hangversenyig újat írni nem volt ideje. Az op. 30-at később variációkkal pótolta. A Kreutzer-t 1803 május 24-én mutatta be Bridgetowerrel. Később mégegyszer játszották együtt, de harmadik előadásra nem került sor, mert a heves Beethoven a még hevesebb hegedűművésszel összekülönbözött. Mikor két évvel később Kreutzer Rudolf, francia hegedűművész Bécsben hangversenyezett, neki ajánlotta a mester ezt a szonátát, mely azóta Kreutzer-szonáta néven szerepel a zeneirodalomban.

Ünnepélyes témájú a szonáta lassú bevezetése szóló hegedűvel, melyet a zongora merész harmóniai változtatással követ, azután az energikus, szenvedélyes, kérlelhetetlenül rohanó, terjedelmes presto következik. A második tétel témája igazi beethoveni mélységű andante, melyet a mester négy variációban Pazar művészettel ékesít. Mindkét hangszernek hálás szerep jut itt művészeti külsőségekre is. A tarantellaszerű utolsó tétel nagyszerű ritmikájával tündöklik. Szédületesebb gyorsaságú, vérforralóbb presto-t sohasem írtak hegedű-zongorára."

Az első részlet:

A második részlet:

A harmadik részlet:

És végül a negyedik részlet: