Mindennapi klasszikusok

Mindennapi klasszikusok

Amikor és Richter találkozása - első rész

2014. január 19. - _romanista

Akármilyen furcsa, Amikor egy kislány. Felejtsétek el egy pillanatra a szó jelentését, csukjátok be a szemeteket, és mondjátok ki csak úgy magatoknak félig hangosan: Amikor... Úgy hangzik, mint valamilyen puha, sötét és bársonyos anyag; de lehetne akár drágakő, kristály vagy egy nemes ásvány, vagy akár egy bolygó, egy csillag vagy egy messzi égitest. Amikor ez mind egy személyben. Fentről érkezett, ahol a Mindennapi klasszikusok Égi meséi is játszódnak. Oda fentre bármikor vissza tud térni, majd egyetlen pillanat alatt elutazik Afrikába, hogy meglátogassa és megölelje a kis herceg rókáját, vagy a magányos prímszámok védőszentjének szegődik, aztán napokig üldögél a Nyugati tér egyik házának a tetején és csak lógatja a lábát... Amikor, Amikor, Amikor...

Az előző rész folytatása:

richter_amikor.jpgAmikor felgyorsította az addig lágy és lassan ereszkedő vitorlázást: a következő pillanatban már Richter vállán ült. "Szia, az én nevem Amikor. Sokat hallottam már Rólad, Te nagyon tetszel nekem. Azt is tudom, hogy hívnak... Igazából mindent tudok Rólad... Van kedved velem beszélgetni? ...Hogy most nem érsz rá? Várj csak, megállítom az időt... Igen, azt is tudom..."

Az egészen apró Amikor derékon ragadta Richtert, és felültette egy fára. Ott ültek egy vastag ágon, és lóbálták a lábukat. Az idő megállt, a mutatók nem mozdultak: a sűrű fekete varjak sem tudták elmozdítani a súlyos és makacs mutatókat a templomtorony óráján; a törékeny Amikor megálljt parancsolt az időnek...

"Én Wolfgangba vagyok szerelmes... Eljöttem Tőle, ma másodszor, én sem tudom, hogy miért..." Amikor dúdolni kezdte az F-dúr szonáta második tételét. "Ezt hallottam Vele utoljára, erre kóvályogtam, erre bóklásztam, erre ereszkedtem le, és közben csak Rá tudtam gondolni... Nagyon szeretem Őt... Ha - kezdte félénken - ha varázsolok ide egy zongorát, eljátszod ezt nekem? Talán Ő is hallja majd..."

A zongora már ott lebegett előttük, és Richter elkezdett játszani. Amikor szemét elfutotta a könny, és érezte, hogy Wolfgang is meghatódik ebben a percben: pontosan úgy hatódott meg, ahogyan Ő, és pontosan érezte, hogy Wolfgang mit érez... A szerelmesek messzi mérföldekről is érzik, hogy a másik mit és hogyan érez...

Richter ott ült a vastag faágon, Ő is meg volt hatva és arra gondolt: mit nem adna, ha az órák mutatóin még rajta maradnának a mázsás ólomsúlyok... Amikor kitalálta, hogy mire gondol: az idő levegőhöz jutott, kiszakadt a kezdetek óta tartó ősi rohanásból és tovább pihent...

A csendet Richter törte meg: "Egyébként nagyon szép a neved: olyan, mint egy hangsor, mint egy szonáta főtémája... Ezt még eljátszom Nektek, de aztán tényleg mennem kell..."

Amikor az első pár taktus után elszenderedett. Richter, miután befejezte a tételt, lassan és halkan lemászott a fáról. Az idő varázsütésre ott folytatta a ketyegést, ahol nemrég abbahagyta. Richter koncertre sietett, Amikor pedig bevackolta magát egy hasadékba.

A szonáták dallamaiból füst lett, sűrű pipafüstként szálltak fel a dallamok: így érkeztek meg Mozarthoz. A pipafüst mögött egy kopasz ember lépkedett: aznap este Pablo Casals kereste fel Mozartot, hogy az A M I K O R témára komponálja meg csellóversenyét, amelyet mindig is szeretett volna...

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr845771040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása