A tegnap esti bejegyzéshez hozzászólt tnsnames.ora: "... nemrég feltettem a teljes szimfónia partitúrás verzióját, ha valakit érdekelne, abban a verzióban, ahogy szerintem a legjobban szólal meg ez a mű."
Íme, ez a bizonyos videó, a karmester Wolfgang Sawallisch:
A wikipédia Schubertről szóló cikkelye ezt írja a szimfóniáról: "Némelyik rövidebb darabját közvetlenül a halálát követően kiadták, de az értékesebbeket a kiadók látszólag hulladékként kezelték. 1838-ban Robert Schumann bécsi látogatása során ráakadt a 9. "Nagy" C-dúr szimfónia (D. 944) poros kéziratára, és magával vitte Lipcsébe. Itt Felix Mendelssohn-Bartholdy előadta, és a zenei újság Neue Zeitschrift für Musik (melyet Schumann szerkesztett) dicsérte a művet. Némi vita övezi a szimfónia számozását, német nyelvterületen hetedikként, a Deutsch-katalógusban nyolcadikként, angol nyelvterületen pedig kilencedik szimfóniaként ismert."
A Bartók Rádió honlapján található egy írás a szimfóniáról - a Hét zeneműve - innen egyetlen idézet: "A szimfónia a hetes sorszámot viselte a régi összkiadásban, mivel a szimfóniakötetet gondozó Johannes Brahms külön csoportba sorolta a teljes és a töredékes szimfóniákat (a sor végére kényszerült Befejezetlen kaphatta a máig használatos nyolcas sorszámot). A mai sorszámozás viszont az időrend elvét helyezi mindenek fölé, s a “nagy” C-dúr szimfónia elé a két töredéket is beékelve az két hellyel hátrébb csúszik, s immár a 9. helyet foglalja el. Hasonlóképp a mű közelmúltbeli utóéletének része a keletkezésmítosz összeomlása. Egészen az utóbbi évtizedekig úgy tudtuk: a szimfonikus opus magnum Schubert utolsó életévének már enélkül is felfoghatatlanul gazdag termését gyarapítja. Ma már teljesen bizonyosra vehető, hogy az a “nagy szimfónia”, melyen egy levelének tanúsága szerint Schubert 1825-ben gmunden-gasteini nyaralásának idején dolgozott, és a rákövetkező évben nyújtott be a bécsi Zenebarátok Egyesületének számára, nem valamely titokzatos, elveszett mű (mely “Gasteini szimfónia”-ként mellesleg ténylegesen önálló számot visel Schubert műveinek jegyzékében), hanem éppen a “nagy” C-dúr. A jelek szerint úgy a hattyúdal patetikus felhangjairól, mint a schumanni felfedezés megismétlődésének ígéretéről le kell mondanunk tehát; cserébe maga a C-dúr szimfónia az, mely sosem fogy ki titkaiból."
