Kedves tnsnames.ora! Nem tudom él-e még ez a blog? Bocsánat, hogy ezen a platformon szeretném felvenni veled a kapcsolatot. KMF-tankörtalálkozó-ügyben kereslek. Kérlek, ha (Miklós) a te blogodba "rondítok bele", válaszolj a bildi64@hotmail. com e-mail-címre. Bocsánat utólag is. Majd törlöm ezt a hozzászólást, ha jelentkezel vagy ha nem akkor is – amennyiben lehet.
Egy kis javítás: a harmadik pont: a vers Henri Cazalis műve, nem a darab alapján íródott, épp ellenkezőleg; a vers alapján született Saint Saens Haláltánca.
"az Un día de noviembre című Brouwer szerzemény mellett..."
Ajánlatodra az előbb meghallgattam az Un día de noviembre c. művet. Valahol a közepe felé jöttem csak rá, hogy az előadó már nem hangol, hanem a művet játssza. :P
A Concierto de Volost nem találtam, de talán nem is nagy baj. Részemről inkább Haydn csodás gitárkvartettjeit hallgatom. Különösen figyelmedbe ajánlom az E-dúr gitárkvartettet, de lehetőleg ne a Julian Bream-féle előadást hallgasd, mert az elég fakó, rutinból zavarja le.
@Benke Péter: köszönöm a kommentet.
nem írnám, hogy véget ért, de nem tudom, hogy mikor folytatódik az írás.
egyelőre pihenek, és velem együtt pihen a blog is.
Nagyszerű ez a Frejnberg előadás, de engem rabul ejtett egy újabb kori interpretáció, azóta nem szabadulok tőle. Tudom, az ízlés szubjektív, nem is vagyok zenész - tehát objektív ismérvek alapján nem is tudom megvédeni az álláspontom - de ez úgy tetszik, ahogy van! www.youtube.com/watch?v=TdzLWKuo0YA
A Wohltemperiertes Klavier-nak nincs szövege, így eredeti szerzői szövege sincs, mivel zongoraciklus. Esetleg szövete lehet, de az meg nem eredeti és nem szerzői. Fordítói hibára gyanakszom.
Ott voltunk, meghallgattuk. Yehudi Menuhin csodálatos hegedűjátéka (+ Furtwangler) a korlátozott technikai feltételek ellenére gyönyörű és élvezetes volt.
Az összejövetel kellemes és barátságos hangulatáért köszönet a Mindennapi klasszikusok bloggerének.
A zenében ez a gyönyörű, hogy mindannyiunknak mást mond.
Nekem a bruckneri életmű, különösen pedig a 8. és a 9. szimfónia leginkább függőleges síkban helyezkedik el, azaz a Föld és az Ég között. Mintegy összeköti az emberi létezést a transzcendenssel, az Istennel, hogy aztán dicsőségben befogadtassék, mint pl, a 8. fináléjában, vagy csöndesen búcsúzva a földi élettől, megpihenjen a Mennyben, mint a 9. szimfónia 3. tétele. Nem tudom, milyen lett volna az utolsó tétel, de talán így van rendjén.
Így azután a 9. nekem az élettől elköszönő ember imádsága. A Scerzo pedig csöppet sem ördögi kacaj, sokkal inkább valami haláltánc féle. Éppen ez a transzcendentitás hiányzott nekem a Müpa beli előadásban, az valóban, minden szépsége mellett egy földi horizontot járt be. Ellentétben pl. éppen a Bernstein, Giulini de különösen Abbado által vezényeltekkel.
Mahler 9. nagyon hasonló, és még ma is borzongva emlékszem arra a majd kétperces könnyes csöndre, ami a Zeneakadémián volt, Abbado vezénylése után.
@A biztos utas: A 800 Ft csak az egyik dolog. A másik, amit írtam is, a hozzáférhetőség korlátozása. Ma már az interneten bárki számára hozzáférhető lehetne egy ilyen előadás.
Nem hinném, hogy az a nemtomhányszor 800 Ft akkora bevételt jelentene. Netes elérhetőségnél a reklámbevétel ennek a sokszorosa lehetne.
800Ft annyira azért nem vészes. Lehetne diákoknak ingyen persze.
Komolyzenei koncerteken, pl.orgonakoncerten templomban jót tesz, ha van belépő, mert ha ingyenes mindenkinek, akkor átjáróház van sokszor.
Tudom, hogy minden a pénz körül forog, de én a rendezők helyében 800 forintos belépő helyett örülnék, hogy vannak még emberek, főleg fiatalabbak, akik érdeklődnek a klasszikus zene iránt.
Sőt az interneten letölthetővé vagy legalább megtekinthetővé tenném az előadásokat, hogy ne csak budapestiek hallgathassák meg. Talán újat mondok, de vidéki városokban, sőt falvakban is élnek a komolyzene iránt érdeklődő emberek.
Ébresztő, a 21. században, az internet korában élünk.
Mindennapi klasszikusok
Mindennapi klasszikusok
Utolsó kommentek:
Mahler 2024.04.07. 16:47:44
Bejegyzés: Egy bejegyzés utóélete
Cseri Pál 2017.07.31. 19:16:44
Bejegyzés: A tenger magánya
RPR 2016.10.17. 12:58:21
Bejegyzés: Charles Camille Saint-Saëns: Haláltánc
_romanista 2015.11.29. 19:17:23
Bejegyzés: A tenger magánya
Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.29. 14:26:24
Ajánlatodra az előbb meghallgattam az Un día de noviembre c. művet. Valahol a közepe felé jöttem csak rá, hogy az előadó már nem hangol, hanem a művet játssza. :P
A Concierto de Volost nem találtam, de talán nem is nagy baj. Részemről inkább Haydn csodás gitárkvartettjeit hallgatom. Különösen figyelmedbe ajánlom az E-dúr gitárkvartettet, de lehetőleg ne a Julian Bream-féle előadást hallgasd, mert az elég fakó, rutinból zavarja le.
Bejegyzés: A tenger magánya
_romanista 2015.08.28. 12:24:44
nem írnám, hogy véget ért, de nem tudom, hogy mikor folytatódik az írás.
egyelőre pihenek, és velem együtt pihen a blog is.
Bejegyzés: Bach
Benke Péter · http://zene.blog.hu 2015.08.28. 12:11:14
Bejegyzés: Bach
Használt nyomógépek 2015.03.26. 09:10:36
Köszönjük érdekes blog! Ha érdeklődés a cseh kulture és története Cseh print:
www.hasznalt-nyomdagep.hu/
www.machineryeurope.com/articles
Bejegyzés: Amikor a dvořáki erdőbe viszi kirándulni az ékezeteket
Évazsuzsanna 2014.08.29. 16:43:59
Bejegyzés: Richter után Cziffra György
Zsolt Huszti 2014.07.21. 19:52:45
www.youtube.com/watch?v=TdzLWKuo0YA
Bejegyzés: WTK
marimail 2014.07.20. 01:00:46
Bejegyzés: WTK
_romanista 2014.04.15. 07:13:28
Bejegyzés: Új rendezvény: vasárnap délutáni zenehallgatás a Nemdebárban (Moszkva tér 5.)
saját 2014.04.14. 19:59:49
Az összejövetel kellemes és barátságos hangulatáért köszönet a Mindennapi klasszikusok bloggerének.
Bejegyzés: Új rendezvény: vasárnap délutáni zenehallgatás a Nemdebárban (Moszkva tér 5.)
_romanista 2014.03.08. 08:21:31
Bejegyzés: Hatvan perc a bruckneri erdőben - élménybeszámoló Bruckner IX. szimfóniájáról
Hannibal ante portas 2014.03.08. 07:29:31
Nekem a bruckneri életmű, különösen pedig a 8. és a 9. szimfónia leginkább függőleges síkban helyezkedik el, azaz a Föld és az Ég között. Mintegy összeköti az emberi létezést a transzcendenssel, az Istennel, hogy aztán dicsőségben befogadtassék, mint pl, a 8. fináléjában, vagy csöndesen búcsúzva a földi élettől, megpihenjen a Mennyben, mint a 9. szimfónia 3. tétele. Nem tudom, milyen lett volna az utolsó tétel, de talán így van rendjén.
Így azután a 9. nekem az élettől elköszönő ember imádsága. A Scerzo pedig csöppet sem ördögi kacaj, sokkal inkább valami haláltánc féle. Éppen ez a transzcendentitás hiányzott nekem a Müpa beli előadásban, az valóban, minden szépsége mellett egy földi horizontot járt be. Ellentétben pl. éppen a Bernstein, Giulini de különösen Abbado által vezényeltekkel.
Mahler 9. nagyon hasonló, és még ma is borzongva emlékszem arra a majd kétperces könnyes csöndre, ami a Zeneakadémián volt, Abbado vezénylése után.
Bejegyzés: Hatvan perc a bruckneri erdőben - élménybeszámoló Bruckner IX. szimfóniájáról
Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.02.18. 10:38:11
Nem hinném, hogy az a nemtomhányszor 800 Ft akkora bevételt jelentene. Netes elérhetőségnél a reklámbevétel ennek a sokszorosa lehetne.
Bejegyzés: Február 28-án folytatódik a BMC-ben a Mindennapi klasszikusok oldal zenetörténeti előadás-sorozata
A biztos utas 2014.02.18. 10:17:27
Komolyzenei koncerteken, pl.orgonakoncerten templomban jót tesz, ha van belépő, mert ha ingyenes mindenkinek, akkor átjáróház van sokszor.
Bejegyzés: Február 28-án folytatódik a BMC-ben a Mindennapi klasszikusok oldal zenetörténeti előadás-sorozata
Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.02.18. 01:32:16
Sőt az interneten letölthetővé vagy legalább megtekinthetővé tenném az előadásokat, hogy ne csak budapestiek hallgathassák meg. Talán újat mondok, de vidéki városokban, sőt falvakban is élnek a komolyzene iránt érdeklődő emberek.
Ébresztő, a 21. században, az internet korában élünk.
Bejegyzés: Február 28-án folytatódik a BMC-ben a Mindennapi klasszikusok oldal zenetörténeti előadás-sorozata
quodlibet 2014.01.22. 11:14:23
Bejegyzés: Amikor és Richter találkozása - második rész
gabuscica 2014.01.22. 10:39:52
Egyébként pedig nem Richter, hanem Rihter, szól az apám.