Mindennapi klasszikusok

Amikor és Richter találkozása - második rész

Akármilyen furcsa, Amikor egy kislány. Felejtsétek el egy pillanatra a szó jelentését, csukjátok be a szemeteket, és mondjátok ki csak úgy magatoknak félig hangosan: Amikor... Úgy hangzik, mint valamilyen puha, sötét és bársonyos anyag; de lehetne akár drágakő, kristály vagy egy nemes ásvány, vagy akár egy bolygó, egy csillag vagy egy messzi égitest. Amikor ez mind egy személyben. Fentről érkezett, ahol a Mindennapi klasszikusok Égi meséi is játszódnak. Oda fentre bármikor vissza tud térni, majd egyetlen pillanat alatt elutazik Afrikába, hogy meglátogassa és megölelje a kis herceg rókáját, vagy a magányos prímszámok védőszentjének szegődik, aztán napokig üldögél a Nyugati tér egyik házának a tetején és csak lógatja a lábát... Amikor, Amikor, Amikor...

Az előző rész folytatása:

richter_amikor_2.jpgAzután a találkozó után Amikor és Richter rendszeresen találkoztak. Mindig más városban, de mindig egy fán - ehhez mindketten szigorúan ragaszkodtak. Néha csak pár percre sikerült találkozniuk, máskor meg hosszú órákon át üldögéltek egy vastag ágon. Olykor zenéltek is együtt: Amikor különösen a csellószonátákat szerette Richterrel - Brahmsot, Beethovent, Faurét -, de zongora négykezeseket is játszottak.

Aztán az is előfordult - nem is egyszer -, hogy csak hallgattak, és nézték a város hajnali ébredését vagy éppen a szürkületet. Ezeket az alkalmakat mindennél jobban szerették.

Amit most el szeretnék mesélni, az is így történt. Éjfélkor találkoztak, és egészen hajnalig hallgattak: először együtt végignézték, ahogyan kihunynak a fények, és minden ablak sötét lesz. Azon az éjszakán különös illatok voltak: meleg tavaszi, de talán már kora nyári éjszaka volt édeskés virágillattal; semmi nem indokolta, hogy akár egyetlen szót is szóljanak.

És egyszer csak hajnalban, pont mielőtt az első ébredők lámpát gyújtottak volna, hogy megtörjék az éjszaka sötét csendjét, az idő magától megállt, és megjelent előttük egy zongora - Amikor ezúttal nem varázsolt, mindez egyszerűen csak magától történt így. Richter felnyitotta a zongora fedelét, leütött pár hangot, majd belekezdett Schubert B-dúr szonátájába:

Amikor talán soha nem volt ennyire boldog és megrendült, mint ezen a hajnalon. Testközelből élte át, ahogyan a Föld valamivel több, mint negyvenöt perc pihenőt kap: negyvenöt percnyi schuberti pihenőt és csendet, amely ennél sokkal-sokkal több, és amelyet kifejezni egyetlen mértékegységben sem lehet, de amely alatt sorsok, életek, energiavonalak képesek megváltozni. Amikor ezen a hajnalon megértette, hogy van valami, ami annál is feljebb van, mint ahonnan Ő jön: van egy csillagokon és bolygókon túli világ; és Neki ehhez le kellett szállnia a Földre, hogy mindezt megtapasztalja...

3 Hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr645771404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Margit Nagy 2014.01.21. 18:21:19

Aranyos kis mese! - Nem lehetetlen, hogy Richternek valóban tetszett volna ez a magyar szó: "Amikor". Pl. egyik kedvenc szava franciául az "L'armoire" (szekrény) volt; hangzása miatt szerette mondogatni (leírás E. Anthertől a Le Monde Musique-ben). Az idézett felvételek (az 1. részben is) gyönyörűségesek.

gabuscica 2014.01.22. 10:39:52

Ilyet már Rudolf Carnap is tudott: Caesar egy és.
Egyébként pedig nem Richter, hanem Rihter, szól az apám.

quodlibet 2014.01.22. 11:14:23

Tetszett, több ilyet.