Mindennapi klasszikusok

Só, hagyma és Beethoven opus 131-es vonósnégyese

Van a népmese a királyról és a három lányáról, akik közül a legkisebb királylány úgy szereti az apját, mint a sót. Ez azért jutott eszembe, mert sokat gondolok a múlt vasárnapi BMC-beli Bartók vonósnégyes előadásra, és ha az azóta tartó élményt egy szóval kéne jellemeznem, akkor azt mondanám, hogy olyan ez, mint a hagyma: folyamatosan újabb és újabb érzéseket, gondolatokat hoz elő, és ezek a gondolatok és érzések úgy rakódnak egymásra, vagy úgy omlanak le, mint a hagyma héjai.

Évekkel ezelőtt megvettem Beethoven utolsó vonósnégyeseiből az opus 127-est és az opus 131-est. Az előadás óta teljesen máshogyan hallgatom ezeket - főleg az opus 131-est szoktam hallgatni. De hogy pontosan hogyan, azt nem tudnám megmondani: talán mélyebben, főleg mióta elolvastam Hamvas Béla írását az utolsó kvartettekről, és talán azért is mélyebben, mert folyamatosan a fülemben van az előadás egyik legfontosabb mondata: "... a vonósnégyes a zenetörténet legintenzívebb zenéje..."

Meg eszembe jutott egy Márai írás részlete, az írás Krúdyról szól, az írói életének végéről: "Fia egyszer ezt mondta ez egyedüllétről. - A papa oly magányos volt a végén, mint Beethoven."

Ez most az aktuális héj, az előadás után egy héttel. És talán nem is érdekes a héj pontos milyensége, hiszen a legnagyobb élmény maga az élmény ilyen hosszan tartó volta...

Szólj hozzá

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr575703807

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.