Tegnap délelőtt Klemperer felvételeit hallgattam: Csajkovszkijt, Brucknert és Brahmsot. Aztán amikor délután elindultam vásárolni, pont akkor kezdődött a Bartókon az Egy zenemű - több előadó című műsor: ezúttal Bach V. Brandenburgi versenyéről beszélgetett Katona Márta és Mácsai János. (Visszagondolva olyan volt ez a műsor, mintha bevinnénk egy széket egy belvárosi műhelybe, de mielőtt a mesterember megjavítaná, azelőtt áthívja a szomszéd mestert: órákig nézegetik nagyítóval, a fény felé tartva, ilyen szögben, és aztán olyan szögben; mindent elmondanak róla: a szék összes rétegét felfejtik. A szék tulajdonosa egy picit talán türelmetlen, de azért nagy élvezettel hallgatja a legapróbb részletekbe belemenő beszélgetést.)

Ma reggel meg jött Mahler IV. szimfóniája: "Így csak az igazi otthont lehet megénekelni: a körülbelül negyvenéves Mahler végre hazaérkezett." (forrás: mr3-bartok.hu), de azért egész nap itt volt a tegnapi Bartókos élmény az V. Brandenburgi versennyel.

Délután Chagall képek nézegetése, és a hozzá illő zene keresése - végül Ravel Kaddish című műve lett -, hiszen ma Chagall évforduló is van.

Ez történt a hétvégén zeneileg; ma este elmentem sétálni egy kicsit, de mielőtt hazajöttem, átmentem Pestre ahhoz az épülethez, amelyről már írtam egyszer a Brahms balladák kapcsán.

Az ég pont ilyen kék volt ott ma este, mint ezen a képen; az épület gyönyörűen világított az éjszakában, én meg ott ültem előtte hosszan, és talán arra vártam, hogy egyszer csak megjelenik Chagall. De csak azért sem jött: sem az épület tetején nem jelent meg, sem a szomszédos tűzfalon nem mászott fel; az egyik környező erkélyen egy félmeztelen férfi pakolt valamit, de ő sem Chagall volt...

És akkor egyszer csak nagyon mély képek és emlékek jelentek meg: talán egy előző élet mély rétegei és hangulatai; ott álltam az épület előtt, nem tudtam levenni a szememet róla, és azt éreztem, hogy egyre csak áramlik valami. Az áramlásban az épületen túl a hétvége zenéi: a Bartók műsora, az V. Brandenburgi verseny, Mahler és a hazaérkezés, a Chagall képek és a Ravel mű.

És csak jött, és jött ez az áramlás; eleinte jó volt: mindenemet átjárt, de egy ponton túl egyszer csak elkezdett nyomni; nyomta a karomat és a mellkasomat - ideje volt hazaindulni.

A gyerekkoromból őrzök ilyen különös hangulatú estéket; pár év, de talán pár hét múlva ez is ilyen lesz: az este, amikor tintaszínű volt az ég, és Chagall csak azért sem jött el...