Mindennapi klasszikusok

Élménybeszámoló David Fray Bach-koncertjéről

Fogadjátok sok szeretettel annagramma élménybeszámolóját, aki a http://rezfaszubagoly.blog.hu/ gazdája.

david_fray.jpegNem csinálok se gondot, se hiúsági kérdést (utóbbit egyáltalán mire is) abból, hogy egyes koncertek kevésbé (vagy alig-alig) maga a zene, inkább az előadó miatt érdekelnek. Egyes koncertek olyanok, hogy emiatt vannak, olyanok, hogy ezért csinálják őket. A Müpa A zongora koncertsorozata tipikusan ilyen: nem azért megy el rá az ember, hogy (ha lehet élni a kifejezéssel -- mondjuk szerintem nem, mindemellett megteszem) az unásig ismert Mozart-szonátákat vagy a Kinderszenent meghallgassa, hanem hogy lássa, aktuális, mindenkori vagy alkalmi szerelme, érdeklődése, gyűlölete tárgya mit kezd vele -- vagy mihez kezd egyáltalán --, s persze maga az élmény miatt, hogy igen, megsimogattam a zsiráfot, és igen, hallottam élőben az Anderszewskit. Ezzel szerintem nincsen semmi baj, Esterházy Péter is tart felolvasóesteket, pedig olvasni mindenki tud -- ez a zene, hát ez meg olyan, hogy nekünk, földi halandóknak muszáj hallanunk. (Itt persze tátong egy aprócska logikai hézag, hogy ugyanis meg lehet venni azt lemezen, és otthon a kanapéra jó hozzá a lyukas alsógatya is, de tömjük be ezt azzal -- nem a lyukat, a hézagot --, hogy “rablóhal-alakban valahogy minden olyan más”. Nem feltétlenül több, de bizonyosan más.)

Úgyhogy vegyük fel a rablóhalruhát, és menjünk el meghallgatni, hogyan játssza David Fray a Bach-partitákat. Az eredeti kiíráshoz képest (a Wohltemperiertes Klavier első tíz darabja és a c-moll partita, egyenként megtűzve egy-egy toccatával) az első részre kaptunk inkább egy e-moll partitát az azonos hangnemű toccatához, s a c-moll (a szintén azonos nemű toccatával) maradt a második rész programja. Programnak éppenséggel program, de véletlen egybeesésnek lehet, hogy túlzás: arról van szó, hogy a zongorista nemrégiben kiadott lemezét (amely a két partitát és az egyik toccatát tartalmazza) hozza el a közönség elé. Felmerülhet a kérdés, hogy a csilliónyi felvétel és legfőképp persze Glenn Gould árnyékában miért vetemedik (vetődik? -- a Glenn Gould árnyékára, haha) valaki ilyen művek felvételére, de a válasznál mi sem egyszerűbb: mert majd megőrül érte, és egy kicsit azért is, hogy a Bartók rádió Egy zenemű -- több előadás című műsorát életben tartsa. Személy szerint örvendtem a ténynek, hogy ezeket a műveket játssza, miután három évvel ezelőtt a talán legkedveltebb Bach-zongoraversenyek olyan revitalizált változatával rukkolt elő mint karmester és zongorista, hogy Bruno Monsaingeon azonnal filmet csinált róla (és milyen jól tette). Várakozásaim, melyek e filmen, valamint két Mozart-versenymű, illetve (és legfőképp) a Schubert Moments musicaux felvételén alapultak, nem foszlottak ugyan szét az este folyamán, de bizonyos transzformáción keresztülmentek.

A CD-borítókon oly vonzó és üde fiatalember (sosem fogom megérteni ezeket a portré-koncepciókat) egy kamaszfiú fizikumával és egy öregapó tartásával vonult a zongorához azzal a járással, amely a testkultúra hiányát intelligenciával kompenzáló fizikusokra vagy matematikusokra jellemző. Mintha egy hurkapálcát látnánk a bábszínházban. Aztán odagörnyedt a zongora fölé (bármiben lefogadom, hogy a támlás szék nem kerüli majd el a kritikusok figyelmét), és azzal a mozdulattal, amellyel a kéztörlőjét (vajon van erre szakszó?) behajította a zongorába (Julcsikám, ez a lazaság, ez mégis csak túlzás.. ezek a mai fiatalok!), olyan magánuniverzumot feszített ki úgy zongorahossz-sugárral maga köré, hogy mi, néhányezrek a sötétben, ettől kezdve csak piszmogtunk. És akkor előadta a művészetét.

Fray keze alatt -- és nem erre, illetve erre nem számítottam -- Bach ezúttal valahogy szilárd és folyékony halmazállapot folyamatos átmenetévé vált, amit leginkább a nyers hurkához tudnék hasonlítani, szemben egy erélyes, masszív füstölt kolbásszal, amivel akár gyilkolni is lehet. (Eltekintenék a hasonló analógián értelmezhető bikacsök hasonlatától, pedig azzal valóban náspángoltak nagyanyáink rosszgyerekeket.) Valahogy lefejtette a zenéről a keményvonalat, a szigorú tartást, és tulajdonképpen kénye-kedvére formálta és idomította, ami ezután megmaradt. Ha úgy tetszett, még mindig elvágólagosan, ha másként, akkor olyan rapszodikus tempóval és dinamikával, hogy már-már a véletlenszerűség érzetét keltette. Dacára annak, hogy minden bizonnyal analitikus és tudatos koncepció állt a dolog mögött, mert valahányszor ismétőjel bukkant föl, ugyanazt és ugyanúgy képes volt megismételni. Ha az előadás egészét érdekesként aposztrofálom (amelyben semmi pejoratív értelem nem kíván megbújni), akkor ezek az ismétlések (főként a partiták közbülső tételeinek lassú és olykor szinte fásult megformálása miatt) úgy hatottak, mint még egy felest a bárpultnál: az ember kikéri, pedig talán nem kéne, úgysem lesz olyan, mint az előző, haza kéne már menni inkább.

Néha -- ez talán csak az én fantáziám -- ezt a csalódást véltem felfedezni Fray arcán is, mintha nem lett volna elégedett, vagy nem élvezte volna az egészet, majd váratlanul lendületet kapott, és az utolsó tételeket, kiváltképp a c-moll partita (és egyben a koncert) két befejező tételét olyan eszeveszett hévvel nyomta le, mintha a saját lábát fűrészelte volna. (Jóllehet: talán inkább arról van szó, hogy túlságosan belemerült ott és általánosságban is; hogy mostanra olyan közeli kapcsolatot ápol ezzel a zenével, mint az ikrek egymással, akiknek közös nyelvét senki más nem érti.) A koncert tehát meglepetésekkel szolgált, s ha tendenciának tekintjük, akkor hamarosan Fray kilincsét adják majd egymás kezébe a ma romantikus előadónak számító zongoristák.

“Ezek szerint, Gyulám, nem leszel a szólózongora-darabok nagy barátja, mi?” -- ezt az egy beszélgetésfoszlányt sikerült elcsípnem a koncert után kifelé masírozó tömegben. Emez hamar szétszéledt; én tébláboltam még egy ideig az első emeleten, táskámba dugott kezemmel Fray Schubert-lemezét szorongatva, de a komor ráadás (az ugye mindig kell) után érezhető volt: ez nem az az este. Némileg tanácstalanul, orrlógatva hagytam el az épület.

Íme, egy teljes felvétel az e-moll partita egy korábbi élő előadásáról:

21 Hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr255028234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tnsnames.ora 2013.01.20. 12:10:50

Gratulálok, szenzációs írás! :o)

Mondom ezt úgy is, hogy nem tudom szembeállítani vele saját tapasztalatomat, hiszen nem voltam ott az említett koncerten. /Pedig, ha tudom, hogy lesz ez az írás, még akár kezemet lábamat is tördelem, hogy ott lehessek időben mégiscsak ezen a koncerten. ;) /

Azt az e-moll toccata-t külön szívesen meghallgattam volna, pláne, hogy a zárófúgáját annyira imádtam világéletemben, hogy még én is akartam játszani zongorán... ;) Kívülről megtanultam az egészet, és megdöbbentő érzés volt érzékelni, hogy megtanulható, lejátszható, noha hallásra egyáltalán nem tűnik könnyűnek. Persze remekül játszani, nyilván évtizedes léptékű zongoratanulás kell hozzá. Más kérdés, hogy zongorán én még jó felvételt nem hallottam belőle. Még Stöckigté sem tetszik, pedig őt aztán nagyon szeretem. Igen, Gouldét sem szeretem. Ha szeretnék rá majd egyszer kottát illeszteni, nagy bajban leszek, mert perpillanat nem is tudnám mire illesztenék. Csembalón is csak Ruzickova előadása tetszik, senki másé (pedig erősen próbálkoztam többször is).

Az évek alatt nem kopott semmit a billentyűzeted, akarom mondani az íráskészséged...:o) Azt kell mondjam, hogy olyan magaslatokba emeled a zenéről való személyes írást, hogy az már szinte nem is zenekritika. Mondhatni - zenétől független is létező - önálló műfajt vagy képes teremteni, nehezen utánozhatóan. Most nem foglalkozva azokkal, akik ezt esetleg vitatnák. ;)

Amúgy meg egyszer kellene egy párhuzamos zenekritika is ugyanarról a koncertről: egymástól függetlenül megírva, de egyben publikálva... Mondjuk, ha én is nevezett versenyző lennék benne, önbizalom hiányában, erős hendikeppel indulnék rajta. ;)

tnsnames.ora 2013.01.20. 14:20:12

Hogy ontopik is legyek, meghallgattam végül a linkelt videót is.

Jogos volt a posztbeli - mondjuk így - "párhuzam" Goulddal. ;)

Az én felfogásomban az ilyen előadás kvázi már "átirat". Amihez Bach csak a hangjegyeket írta le, a mögötte lévő tartalmat viszont a pianista már teljesen öntörvényűen a saját képére formálja. Valahol Gould is ilyen volt, de e mű hallatán ezt a "műfajt" Fray azért picit jobban csinálja (korábbi tapasztalatokra építve?). Ami rossz az mindkettőnél egyformán rossz, ami jó, az viszont Fraynél élvezetesebb egy picit.

Ha Bachként nézzük a videót, akkor szerintem bukta a dolog. A Toccatának köze nincs a toccata műfajához, ebben a formában, a Sarabande amilyen hosszú olyan unalmas, vele szemben ellensúlyozásként a rákövetkező kvázi-gavott viszont túlpörgetettt. A Gigue-ről is más képe van az embernek, ez a videóbeli valami elvont ideál megtestesítése.

Ha átiratként nézzük, akkor legalábbis érdekes a Toccata. Meglepő, de nem ellenszenves a visszafogottsága. Más kérdés, hogy hányszor akarja meghallgatni az ember az _első_ után. Ugyanígy nekem bejön a Courante és Gavotte tételek ilyetén virtuúz "rockos" felfogása. Sőt még akár többször is meghallgatom őket adott esetben. A Gigue-ről sem tudnék rosszat mondani ebben a kontextusban, bár nekem első hallásra hagyott még emésztenivalót. A közbülső Air (ahogy a Sarabande is), így hallás alapján, mindenképpen tévedés, szvsz. Bár Sarabande-ot ab ovo nagyon nehéz játszani, a rossz kísértések miatt.

Measurer 2013.01.21. 01:35:49

köszönet a kongeniális Fray méltatásért,
@tnsnames.ora: és a méltatás méltatásáért.

Szomorúan kell azonban konstatálnom, hogy Fray mindenütt megosztja a zenerajongókat. Pl.
1.) "ich höre heute morgen um 6h arte tv, den Klassiktermin und falle bald vom Hocker.
Ein neuer Bachinterpret ist geboren"
2.) "man hört ein altväterliches, betuliches Klavierspiel mit der Leidenschaft und Anteilnahme eines Nachrichtensprechers"

És nálunk is: nol.hu/lap/kult/20130115-a_fraydosszie

Ennek utána kell járni (többszöri meghallgatással). És talán Fray példaképét is idézzük meg, hátha rájövünk a titok nyitjára (Wilhelm Kempff)

tnsnames.ora 2013.01.21. 06:33:26

@Measurer:
Érdekes dolog ez a "megosztó"-mivolt.
Egyfelöl nem igazán lehet egyszerre mindenkinek a kedvében járni. A legjobb YT-videóknál is van dislike. ;) És ezzel nincs is semmi baj, lássuk be!
Másfelöl mégiscsak úgy érezzük van olyan megosztó jelenség, ami valahol taszító, kerülendő. Még a zene világában is talán.
Fray - bízzunk benne - sose fog a második verzióhoz tartozni.

A másik dolog az idődimenzió helyes figyelembevételének nehézsége. Ha van egy új előadói értelmezési olvasat, akkor az mennyire szól a pillanatnak vagy éppen a másik végleten az örökkévalóságnak.Fáy írása szerintem ezen a ponton téved el.Detektálja ugyan a "más"-t, de nem képes érdemben - intellektuális értelemben - becsületesen értékelni azt - az idő horizontján legalábbis semmiképpen.

Egyébként semmiképpen nem becsülném le a csak pillanat varázsáig tartó új olvasatot sem (ha az jó legalább abban a pillanatban), pláne koncert kereteken belül, ahol több minden belefér. Nincs olyan tengernyi sok jó olvasat egyes művekhez, amennyit a változásra/ujdonságra kiéhezett "fenevad" (közönség) igényelne.

Érdekes, hogy mind Annagramma, mind Fáy utalt valahogy Fray MÜPÁ-s mondjuk most így "kelletlenségére". Ha kettőből ketten sejtetnek valami ilyesfélét, ott már nemhiába zörög a haraszt. ;) Viszont számomra kívülállónak (aki nem volt ott a koncerten) semmiképpen nem negatív az üzenete ennek. Persze van bennem rosszallás, hogy a hatalmas teljesítés- meg időnyomás során óhatatlanul fárad az előadó is, adott esetben koncerten kell "formába lendülnie/formában maradnia", de a történetben benne van/lehet az is, hogy roppant fárasztó és nehéz Fray saját útjának járása (adott esetben még akár tévedésekkel tarkított is).Mindenkinek: előadónak és hallgatónak egyaránt. Fáy ezen a ponton is követ el hibát, érzékelésemben. vannak olyan koncertek, amik tovább tartanak, mint a koncertet lezáró taps (vagy ad absurdum, mint a határidő, amíg le kell adni a szerkesztőségbe a zenekritikát), amivel párhuzamosan nembiztos, hogy lehet végérvényes ítéletet mondani pár sorban az adott koncertről. Símán maradhat az emberben kérdőjel is, amit tudni kell meg is tudni írni, adott esetben.

tnsnames.ora 2013.01.21. 07:22:37

Reggeli fürdés közben még három dolog jutott eszembe

(1) Ha Fray nem is, de Fáy esélyesen második típusú megosztó személyiség a zene világában. ;)

(2) Ha "nem áll össze egésszé" Fáy-ban a Fray-koncert, azért nem feltétlenül (csak) Fray a hibás, definitive.

(3) Ha egymás mellé tesszük a tempót érintő posztbeli és Fáy-beli - "pl.: gyakorló tempó" - állításokat, én a magam részéről azt sejtem, finoman szólva is, hogy Annagramma kell hogy közelebb álljon az igazsághoz. És akkor még nem sütöttem el a "poén"-t, esetlegesen igazat adva a Fáy-kritika kommentelőjének, hogy Fáy lehet, hogy nem sokat fogott fel a koncertből. ;) /Ez a "gyakorló tempó" jó kis bonmot, csak pech, ha adott esetben visszaütne az alkalmazójára./

PS: Kedves bloggazda! Ha belefér kérlek töröld az előbbi téves kommentemet, tök rossz helyre került, nem tudom hogyan.

_romanista 2013.01.21. 07:58:30

@tnsnames.ora: @Measurer: egy időben engem is nagyon foglalkoztatott, hogy ki a legjobb Mozart, Bach játékos - voltak ilyen posztok is, aztán, hogy egy adott darab kivel a legjobb. mára ez valahogyan teljesen átalakult bennem, sokkal inkább az érdekel, hogy az adott mű hogyan hat rám, milyen élményt ad, és csak nagyon kicsit érdekel az előadó.
persze, fontos azért az előadó is, gondoljunk itt a blogon is sokszor hivatkozott Arrau vagy Gould-féle Mozart a-moll szonátára vagy a Gould-féle Brahms intermezzókra.
ezért is lettek a bejegyzések címe: Élménybeszámoló XY zeneszerző Z művéről.

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2013.01.21. 09:05:11

@_romanista: Nem hiszem, hogy a ki a legjobb X játékos kérdésnek sok értelme lenne, legalábbis abból a szempontból, hogy biztos van, akinek meg pont az nem fog tetszeni. Én inkább úgy fogalmaznám meg a kérdést, hogy számomra jelenleg ki a legjobb X játékos (vagy kik). Annyiból mindenképpen érdemes személyes kedvenceket választani, hogy a nagy felvételdömpingben legalább valami kis iránytűt jelentsenek: az ő felfogásuk közel áll ahhoz, ahogyan én az adott műveket hallani szeretném (vagy játszani, de hát a magamfajta embernek hangszeres tudás híján marad a felvétel).

Merthogy abban azért általában egyetértés van (legalábbis azok között, akik egy kicsit is belemélyednek a témába), hogy a mű hatásában elég nagy szerepe van az előadónak, innentől kezdve meg érdemes figyelmet fordítani rájuk is egy lemez vagy koncert kiválasztásakor, nem elfelejtve persze, hogy mindig érhetik az embert meglepetések. (Persze azért annyira nagy bőség nincs, hogy egy-egy mű esetén sok élő előadás között válogathassunk.)

tnsnames.ora 2013.01.21. 18:42:07

@_romanista:
Köszönöm a (törlés-)segítséget.

Annak a kérdésnek, hogy ki a legjobb játékos, szerintem sincs jó válasz-kimenete.

Annak igen, hogy egy adott-adott darabot ki(ha létezik egyértelműen legjobb felvétel) vagy kik játsszák legjobban (ha több jó megközelítés lehetséges egy adott darabhoz). Bécsi klasszikusokig inkább az első verzió az esélyes, onnantól meg már inkább sok jó felvétel lehetséges már egy-egy alkotáshoz, szvsz.

Nekem a referencia-felvétel kiválasztás kulcskérdés a kottás-videók készítéséhez. Ott nincs mese dönteni kell és lehetőleg a legjobban.

lilamagnólia 2013.01.22. 00:02:40

Fray játéka az a fajta kézbőlzongorázás amit én személy szerint nem tudok elviselni és nem is tudtam volna végig hallgatni:((

tnsnames.ora 2013.01.22. 07:08:27

@lilamagnólia:
Ez a "kézből zongorázás" remek megfogalmazás. :o)

tnsnames.ora 2013.03.13. 19:51:46

Épp adja a Bartók rádió a koncertet....
www.mr3-bartok.hu/

tnsnames.ora 2013.03.13. 21:19:22

Na figyelmesen végighallgattam a koncertet.
mupa.hu/program/david-fray-zongoraestje-2013-01-13_19-30-bbnh

Rögtön ami elsőre eszembejut Fray játékáról: "Őrültség, de van benne rendszer". ;)

Ha egy (általános) negatívumot kéne említenem, akkor a roppant kemény billentését kifogásolnám.
Ha egy (általános) pozitívumot kéne említenem, akkor azt említeném, hogy Goulddal szemben koherens képe és ami fő interpretációja/játéka van Bach kapcsán (minden jóságával és rosszasságával). Ez óriási érdem olvasatomban, még ha vannak is gyengéi.

Egyébként roppant ambivelensek az érzéseim. Egyfelöl rengeteg rossz "kilógó lólábas" megoldása van, másfelöl mégsem gondolnám, hogy le lehetne söpörni az asztalról.Ami tetszik benne az nekem nagyon tetszik.

Ami személy szerint fáj az énemnek, hogy nekem nem jön le, hogy miért szeretett bele Fray ezekbe a Bach-darabokba.Valahogy nekem úgy tűnt csak az interpretációs kihívást látta meg az amúgy nehéz darabokban. A "nehéz"-ről jut egyébként eszembe a toccatá-k tandaraboknak tűnnek a fajsúlyos partitákhoz képest :) Illetve zseniális a koncert műsorválasztása. Röpke toccata-felvezetés, majd in medias res a partitába. Mindezt kétszer is. A ráadás is (Bach-Busoni: Nun komm' der Heiden Heiland - korálelőjáték BWV. 659.) remek választás volt.

A nyitó e-moll toccata fergetegesen jó volt, sőt azt mondanám zongorás verzióban nálam referenciaértékű. Ezért sem értem miért esett vissza a hangulat az e-moll partitára. Vagy pláne említehetném a c-moll toccata gigantikus zárófúgájának kevéssé sikeres megformálását is.

A másik csúcspont a c-moll partita záró Capriccio-ja (szintén referenciaértékűen). A műfajból alig párat írt Bach, az mind remekbeszabott csúcsteljesítmény. Fray, a végsőkig gyorsította a tempót, de a darab/tétel tökéletesen elviselte sőt meghálálta ezt.

tnsnames.ora 2013.03.21. 22:04:58

[David Fray] Bach-Toccata & Partita, Live recording (HD)
www.youtube.com/watch?v=qt8-Td6kJnI

Akartam egyébként mondani, hogy említésre méltó az is, hogy nem ütött mellé a koncerten (az én gyenge fülem szerint) David Fray. Azért ez megsüvegelendő, szerintem. :)

Illetve a zongora mint hangszer, szerintem nagyon jól szólt. Mondjuk egy MÜPA felé ez alapelvárás, mégsem érzem a dolgot triviálisnak. Sok (fülemnek) rossz zongorán készítenek prémium-felvételeket szerte a világban.

Azért sokat számít, hogy kottás-videó készítés elött vagy után mondok véleményt, annyira más, annyival közelebb kerül az ember a felvételhez, ha kottás videót készít. Ha én az (aktuális) éezéseimeet szavakba tudnám önteni...?! ;)

buckoka 2013.03.22. 19:54:39

Nagyszerű felvétel, nagyon köszönöm a feltöltést! Kellemes, nem túl tolakodó a játékstílus, ugyanakkor képes fenntartani a figyelmet, ami egy csomó moll darabot felvonultató koncerten nem túl egyszerű (szerintem).

Bár még nem hallgattam végig, de amit írtál, eddig teljesen igaz.
Egy apró megjegyzés: a műsor második két darabja c-moll. A videó leírásában e-moll van, gondolom, csak elírás.

buckoka 2013.03.22. 19:57:09

Azt elfelejtettem, hogy az első tételt hallva egyből beugrott egy másik Bach darab, nagyon hasonló a kettő (csak egy félhang az eltérés a hangnemben is, a barokkban ez akár ugyanazt a hangzást is jelentheti :)

Bach f-moll perlúdium és fúga: www.youtube.com/watch?v=CyCsFYTvNBE

tnsnames.ora 2013.03.22. 22:12:35

@buckoka:
El nem tudom mondani mennyire hálás vagyok, minden javító észrevételért.
Másolás átka: máris javítottam,

Örülök, hogy sikerült belehallgatnod a videóba. : )

Szoktad követni a kottát, avagy csak hallgatod?

Érdekes, hogy a moll-ra mondod a figyelemfelkeltés nehézségét.
Én a kettőből biztos a dúr-ra tippeltem volna.
Elég csak Mozart-ra gondolni: pár műve van csak moll-ban, de az mind kiemelkedően zseniális.

tnsnames.ora 2013.03.22. 22:20:11

@buckoka:
A BWV 534 remek asszociáció, egyébként jó felvételen.
Nagyon szeretem a művet (a BVW 531-534-et imádom egyben hallgatni)

Brahms jut eszembe, aki mikor ifj. Johann Strauss felesége bejegyzést kért tőle a naplójába, akkor leskribolta a Kék Duna keringő első taktusait, majd aláírta, hogy "Sajnos nem én írtam".
De a lényeg, hogy napvilágra került az asszociáció... :)

buckoka 2013.03.24. 22:08:06

@tnsnames.ora:
Bachnál szerintem alapból kicsit nehezebben emészthetőek a moll művek, az ő polifóniájában sokkal kevesebb a dráma, a "történés", mint a klasszikusok moll darabjaiban, ezért is nehezebb fenntartani a figyelmet. A dúrban írt Bach-darabok külön kategória, nagyon sokban különbözik egy moll darabtól, sokkal inkább, mint Mozart darabjai egymástól.

Kottát akkor szoktam követni, ha "gyakorlom" a kottaolvasást, vagy ha valamilyen érdekes zenei fordulatot szeretnék ilyen módon szemügyre venni :) Vokális műveknél pedig szinte kivátel nélkül mindig.
Ennek a felvételnek csak egy kis részét hallgattam olvasva, inkább a háttérben szólt, mint intenzíven odafigyeltem rá, de így is átjött elég sokminden.