Nekem Wagner eleinte olyan volt, mint általános iskolában a gimnáziumi matematika zöldkönyv: egyiket sem ismertem, egyiket sem értettem, mégis remekül lehetett vele ijesztgetni. Wagner éppen olyan kibírhatatlan, mint amennyire nehéz a feladat; Wagnert nem lehet meghallgatni, az egyenlet nem megoldható. Hagyjuk a fenébe az egészet, menjünk inkább focizni.

Aztán egyszer meghallottam a Siegfried-idillt egy hangversenyen: minden volt, csak nem ijesztő és kibírhatatlan.

És amiért ez a darab pont ma kerül ki a blogra: a mű először 1870. december 25-én hangzott fel:

"A Siegfried-idill afféle kakukktojás Wagner életművében, hiszen a zeneszerző (néhány fiatalkori próbálkozástól eltekintve) szinte kizárólag az operaszínpad számára komponált, konfliktuskereső természetéből eredően pedig pályája legnagyobb részében az idilli élethelyzetek is messze elkerülték. A Siegfried-idillt életre hívó 1870-es esztendőben mégis úgy tűnt, a komponista végleg révbe ért: 1868-ban nagy sikert aratott A nürnbergi mesterdalnokok müncheni bemutatója, a következő évben elkészült Siegfried – mintegy tíz évvel korábban félbehagyott – partitúrája, 1870-ben pedig Wagner hozzákezdhetett Az istenek alkonya megkomponálásához. A szakmai sikerek hátterében egyértelműen az immár rendezettebb magánélet állt: ugyanez év augusztusában a zeneszerző végre feleségül vehette Liszt Ferenc lányát, Cosimát, akitől első fiúgyermeke, Siegfried Richard született. A Siegfried-idill – mely az azonos című opera harmadik felvonásából kölcsönöz motívumokat – 1870 karácsonyán hangzott el első ízben Wagner házának lépcsőházában: a zeneszerző ezzel a születésnapi szerenáddal köszönte meg feleségének az élete minden részletére kiterjedő gondoskodást." (forrás: mrze.hu)

További javasolt linkek:

A hét zeneműve: mr3.bartok.hu

A KultúrPart írása