Mindennapi klasszikusok

Mindennapi klasszikusok

Október 1. a Zene Világnapja. A darab, amely Yehudi Menuhin számára minden muzsika legnagyszerűbb pillanata volt

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2011. október 01. - _romanista

A tavalyi ünnepi bejegyzésben kikerült a blogra Menuhin 1975. október 1-ei köszöntője, amely az első Világnapon hangzott el.

Ezúttal egy részlet következik Yehudi Menuhin és Curtis W. Davis Az ember zenéje című könyvéből:

"Azt hiszem, mindannyiunkban van valami, ami nem változik: a jó, az egyensúly érzése, az, hogy összhangban akarunk lenni magunkkal és a világgal, amelyben élünk. De szükségünk van arra a reményre is, hogy van valami rajtunk kívül, ami arányokat ad és irányt szab életünknek. A zene éppen azért él és lélegzik, hogy elmondja nekünk: kik vagyunk, és mivel kell szembenéznünk. Bach zenéjében, akárcsak Mozart vagy Schubert muzsikájában, ösvényt találunk magunk és a végtelen között. Mégis annak emlékével szeretném most zárni ezt a fejezetet, ami számomra valamennyi muzsika legnagyszerűbb pillanata: Beethoven fenséges hegedűversenyének lassú tételével. Az ilyen zene lényünk legszebb vonását tükrözi, azt, amit emberségnek szoktunk nevezni." 

14 komment
beethoven a zene világnapja yehudi menuhin

Ajánlott bejegyzések:

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr73260809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

emiljuzso 2011.10.01. 10:57:20

Soha nem tanultam zenét, de hányattatott életemben számtalanszor a muzsika segített át a legnehezebb pillanatokon.
Ifjúságom idején egyetlen helyen találkoztam a komolyzenével: az általános iskolai énekórákon, s ez elég volt ahhoz, hogy megtanuljam meghallani a szépet. Szegény mai gyerekek! Heti egy énekóra! Csoda-e, hogy érzelmi fogyatékossá válnak?
Válasz erre 

Rántott máj (törölt) 2011.10.01. 13:15:10

@emiljuzso: Emlékeim szerint nekünk is heti egy énekóránk volt, több, mint tizenöt évvel ezelőtt.
Az osztály szerette, mert az énektanár gyenge kezű volt, "zenehallgatás" közben lehetett tanulni más órákra, amőbázni stb.
A tanár meg engem szeretett, mert én figyeltem rá is, meg a zenére is.
Kétségkívül volt olyan darab, amit órán ismertem és szerettem meg, de nem ezen múlott, hogy megszerettem a klasszikus zenét is.
És nem hiszem, hogy a kevés énekóra megakadályozna bárkit ebben illetve a sok feltétlen pozitív hatással lenne ebből a szempontból. Egyébként később is fordulhat az ember érdeklődése ebbe az irányba, ahogy például én is még csak most kezdtem el igazán megszeretni a jazzt.
Válasz erre 

Rántott máj (törölt) 2011.10.01. 13:17:57

A poszthoz is szeretnék hozzászólni annyit, hogy köszönjük az írónak mind a videót, mind az idézetet.
Nekem egyébként ennek a darabnak a felvételei közül Jascha Heifetz és a Bostoni Filharmonikusok klasszikus előadása a kedvencem (mondjuk én nem értek a zenéhez :).
Válasz erre 

tnsnames.ora 2011.10.01. 14:10:51

@emiljuzso @Rántott máj

Iskolai énekóra. Hát ez jó téma, rengeteget lehet sztorizni. Ráadásul velem olyanok estek meg, amik szinte hihetetlenek így visszaemlékezve.

(1) Az első emlékem 5-dikes koromból van. Én a Beethoven V.Sorsszimfóniát (első tételét) bizony énekórán hallottam először illetve szerettem bele. Ferencsik János vezényelte recsegő Hungaroton LP lemezről. És annyira magával ragadt a mű, hogy kértem mégegyszer hallgathassuk meg. És nem volt osztálybeli tiltakozás, sőt.

Pedig olyan szigorú vénkisasszonyos énektanár volt, aki bármikor az ember háta mögött termett hangtalanul és tudott adni hatalmas taslit (volt is rend énekórán). Én is kaptam ilyet egyszer ráadásul akkor éppen pont igazságtalanul. :o)

(2) Aztán hetedikes koromra elképesztően rossz kamasz voltam: az osztály (egyik) feketebáránya voltam. Ha a tanulmányi ereményeim nem is, a magatartásjegyem a béka feneke alatt voltak, pláne, úgy, hogy mindenki ötösről indult és egy rosszaság minusz 1 érdemjegy. Nem is emlékszem volt-e olyan hónap, amikor ötös lett az iskolai magatartásom, pláne úgy, hogy az A5-ös kis üzenőfüzetem évvégére kvázi betelt negatív beírásokkal. :o)

Viszont komolyzenében legalábbis a többiekhez képest jobban (hang)képben voltam. Történt egyszer hogy, dolgozatot írtunk énekből (elképzelhető ez ma már?), de méghozzá jó nehezet, a fiatal agilis énektanárnő jóvoltából.

Leírom a nevét, oly nagyszerű tanár volt, annyira kedveltem, szerettem. Ráadásul zenészcsaládból származik. Buttykay Ákos zeneszerző lánya Ágnes volt a tanárnő. Aztán a következő népszámlásnál ő jött népszámolni hozzánk. Szüleimmel ekkor ismerkedett össze, édesapám is nagyon megkedvelte a beszélgetések után.

És csodák csodája a fent említett dolgozatnál egyetlen ötös volt az osztályban (az enyém): a sok kékharisnyás csajszi akik hírből sem ismerték a 4-es számjegyet, csak 5-öseik voltak, ők rosszabbak voltak. És nálam. Az elfogulatlan értékelés iskolapéldája volt. Pillanat alatt megnőtt a respekt irányomba még a lányok körében is. :o)

(3) A budapesti Eötvös József Gimiben nagyon kivert kutyasorsa volt az énekóráknak. Ha nem volt vagy 7-8 tanárunk a 4 év alatt, akkor egy sem (volt hogy egy hónapig volt valaki, volt olyan, hogy tanár hiányában el is maradt énekóra). Na az egyik alkalommal ott is dolgozat volt: Beethoven zongoraszonátáiról. Az meg nekem kedves témám volt már akkoriban is. Így a törzsanyagon felül, még kétszer annyit írtam, komplett esszét rögtönözve (nagyon gyors és nem túl szép írással, az idő szorításában). Ott eredményhirdetés után fel is kellett olvasnom a végeredményt, mondjuk a többiek nem nagy lelkesedése közepette.

(4) Utolsó élményem gimiből: 1981-ben harmadikos voltam, már diákújságot szerkesztésében vettem részt (technikai értelemben: pl.: nyomdai kapcsolattartás, tördelés), és akkor volt Bartók-centenárium (következő évben meg Kodály-centenárium). Az iskolánk komoly pénzért zenészeket hívott koncertre, gimnazistáknak is elviselhető műsorral. Nem viccelek egyedül voltam közönség (nem volt kötelező és délután volt), az egész gimiben senkit nem érdekelt. Olyan mérges voltam, hogy cikkírásra ragadtattam magam, ifjonti hévvel, máig örzőm a cikket valahol. (Ma már nem tenném meg ezt a 'kifakadást')

Beethoven nagyon jól megírta ezt a hegedűversenyét. Írt még két nagyon híres közismert románcot (hegedűre és zenekarra), aztán mintha elvágták volna. Korai művekre most nem fókuszálva. vajon Beethoven vajon úgy érezte-e: minden megírt egyetlen műben, amit a műfajban ő meg tudhat írni?

@Rántott máj
Igazad van, szvsz!
Nem annyira erős "magyarázóváltozó" az énekóraszám (adatbányász-terminológiával). Örök kérdés, itt a blogon is volt már szó róla, hogyan érdemes megismertetni a másikkal a zenét.
Én annak vagyok híve, hogy a megismertetőnek meg kell ismernie, értenie kell azt, akit meg akar ismertetni valamivel. Ez a legfontosabb.
Aztán jöhetnek a különféle rabulejtési technikák, amik megint nem olyan triviálisak.
Végül a nagy betűs Sors is lerendezheti a dolgot, amikor a befogadó négyszemközt marad egy adott konkrét zenével.

Olyan nincs szvsz, hogy nem ért valaki a zenéhez. Ha van zene aminek tudsz örülni, tudod élvezni, akkor már "érted". Aztán késöbb a megismerésnek lehetnek persze fokozatai.
Válasz erre 

tnsnames.ora 2011.10.01. 14:15:24

Az én referenciafelvételem a műből egyébként Leonid Kogan és Jevgenyij Szvetlanov. Azon az ócska recsegős Melodija lemezemen úgy szólt, hogy sírnivalóan gyönyörű volt. Máig nem találtam jobbat. Ennél a felvételnél is igazándiból Menuhin a jó, a zenekar szerintem "kevés".
Válasz erre 

emiljuzso 2011.10.01. 15:02:17

@Rántott máj:
Bocsáss meg, azt elfelejtettem közölni, hogy én Kr.e. valahányban voltam iskolás. Hamarosan 60 éves leszek. Akkoriban több énekóránk volt, sajnos nem emlékszem, mennyi.
Mindenesetre az Isten áldja meg azt, aki nekem, a parasztlánnynak akkoriban képes volt megadni a komolyzene élvezetének lehetőségét.
Válasz erre 

foeniculum 2011.10.01. 16:13:18

@emiljuzso:
Ha ezt a hozzászólásodat nem ejted meg, nem merem megírni a következőt...
Általános iskola 2. vagy 3. osztályába jártam, amikor meghallgattuk lemezről Prokofjev Péter és a farkas c. gyermekdarabját. Mindenkinek ugye saját szólama, hangszere volt a szereplők között, hogy felismerjük. :)
Egy alkalommal szüleimmel a Játék és muzsikát hallgattuk, ahol a feladvány épp ennek a zenének a részlete volt, és én azonnal rávágtam. Szüleim nem hittek nekem, és meg kellett várnunk a válaszadót, aki viszont rosszat mondott, mire szüleim, hogy 'Na ugye'... én meg erősködtem tovább, míg a játékvezető nem jelezte, hogy bizony rossz a megoldás, és a helyes válasz immár egyezett azzal, amit állítottam.... Óriási sikerélmény volt :)))

Később felsőtagozatban mi pl. soha nem írtunk énekből dolgozatot. Sőt, a zeneszerzők életéről szóló olvasmányokat csak elolvastuk órán, vagy átugrottuk.... osztályzatot népdalok eléneklése alapján kaptunk :(
És nagyokat csodálkoztam, amikor másik iskolába járó barátnőm mesélt az "ének dogákról"... (mindez a 70-es években)
Válasz erre 

bruticsello 2011.10.01. 17:54:22

Menuhin tud jó lenni Beethovenben, de ez nem az, különben is idősebb éveiben enyhén szólva már nem volt csúcsformában (hamiskás játék stb.). Amit viszont Furtwänglerrel együtt csináltak, na, az az igazi. (Van vagy három felvételük.) Mellé tenném még a Huberman/Széll, meg a Francescatti/Mitropoulos páros előadását.

A Zene Világnapját meg Mo.-on kívül -a nemes szándék ellenére- szinte sehol sem ünneplik meg, jelentősége nincs, nálunk a sajátos kádári kultúrpolitika teremtette meg ezt a "hagyományt."
Válasz erre 

tnsnames.ora 2011.10.01. 18:28:30

@bruticsello:
Azt nem tudtam, hogy vagy három felvétele is van a Menuhin-Furtwängler párosnak ebből a Beethoven hegedűversenyből. Amit én ismerek viszont belőlük az tényleg nagyon jó, ráadásul kettejük speciális kapcsalata miatt külön érdekesség és kordokumentum (mindhárom).
Egyszer össze kéne szedni hány közös felvételük van a zenetörténetből.
Válasz erre 

bruticsello 2011.10.01. 18:57:33

Valóban három van a Beethovenből:

28,29th Aug. 1947, Kunsthaus, Lucerne(studio)
Orchestre du Festival de Lucerne

30th Sep. 1947, Titania Palast, Berlin(RIAS)
Berliner Philharmoniker

7,8th Apr. 1953, Kingsway Hall, London(studio)
Philharmonia Orchestra

Aztán ott van még a két románc, továbbá egy Brahms- és egy Mendelssohn-hegedűverseny.

Ezen az oldalon érdemes nézelődni:
fischer.hosting.paran.com/music/Furtwangler/furtwangler-discography.htm
Válasz erre 

codantus 2011.10.01. 22:04:02

Valami titokzatos okból zenelmes lettem ebbe a testben-lélekben keleti dobosba - miatta készítettem ezt a zenenapi szignált :-) www.youtube.com/watch?v=IiUqpOZJRwY
Válasz erre 

Relativitás 2011.10.01. 23:12:41

@foeniculum:

a zene világnapja nekem akkor volt..nem is a zene világnapja igazából hanem a zene-emberek-közösség-be és felolvadás...New Yorkban a Central Parkban az éves szabadtéri koncert , NY-i Filharmonikusok Zubin Mehta-val és kb. 300 ezer emberrel a nyári estében, fegyelmezettem de oldottan, barátságban. Voltak szmokingban és estélyiben, a fonott kosárban pezsgő és finomságok, farmerben-pólóban, párok, társaságok, családok és egyedűl állóak mint én de egy percen belül meghívott egy estélyis társaság a plédjükre. És a zene, a boldog elmerülés, a közösség melege..a zene ünnepe volt..
Válasz erre 
süti beállítások módosítása