Mindennapi klasszikusok

Mozart G-dúr zongoraversenye Maria João Pires-sel

A blog és a Facebook oldal hagyományainak megfelelően a reggelt évfordulók böngészésével kezdtem. Az egyik fő évforduló: 1944-ben a mai napon - 07-23-án - született Maria João Pires portugál zongorista. A YouTube-on keresgéltem zenéket Tőle, amikor is rátaláltam Mozart G-dúr zongoraversenyére (K453) - az egyik kedvencem - Pires előadásában, ráadásul a a teljes műre egy videóban:

Rákerestem a műre és egy nagyon érdekes, és szerintem nagyon jó leírást találtam róla a Nemzeti Filharmonikusok honlapján - egy 2008-as koncert műsorfüzete lehetett. Amiért ez az ismertető kikerül ide a blogra, és amiért a videó is ide kerül, és nem csak a Facebookra: nagyon ritkák - legalábbis szerintem - az ilyen könnyedén megírt, jól fogyasztható programfüzetek.

Mozart: G-dúr zongoraverseny, K453

I. Allegro II. Andante III. Allegretto, Finale: Presto

Házi seregély, 37 krajcár - írta Mozart 1784. május 27-én a kiadásait tartalmazó füzetkéjébe. E különös háziállat a 19. századi Mozart-irodalomban arról vált híressé, hogy állítólag tőle tanulta Mozart a G-dúr zongoraverseny (K. 453) variációs zárótételének témáját. Mivel a Mozart által vezetett műjegyzékbe a zongoraverseny már április 12-én bekerült, tudjuk, hogy a történet nem több a Mozarthoz kötődő számos legenda egyikénél. Mozart dallama és a seregély viszonya tehát éppen fordított, vagyis a papagájokat megszégyenítő mimézisre képes seregély - az ornitológiában jártasak számára: sturnus vulgaris - tanulta el Mozarttól a G-dúr zongoraverseny zárótételének témáját, bár - mint azt Mozart egy feljegyzéséből tudjuk - a madár a dallam kilencedik hangját az eredetinél fél hanggal magasabban énekelte, G helyett Giszt. Mozartnak a seregély talán éppoly fontos volt, mint a zongoraversenyek, ám a zenetörténet számára ez utóbbiak nemcsak Mozart madarainál, de a felfoghatatlanul gazdag mozarti életmű túlnyomó részénél is nagyobb jelentőséggel bírnak.

Nemcsak azért, mert a zongoraverseny éppen Mozartnak köszönhetően vált virtuóz magamutogatásból, vagyis szórakoztató zenéből a legmagasabb rendű, szimfóniával egyenrangú műfajjá, hanem mert az opera mellett és attól nem függetlenül a zongoraverseny Mozart talán legszemélyesebb "ügye" is volt. Túl a forma izgalmasságán, amennyiben a szólista és a zenekar drámai szembenállása az operához teszi hasonlatossá, a zongoraverseny Mozart számára társadalmi és megélhetési szempontból is meghatározó jelentőséggel bírt. Mozart bevételei ugyanis alapvetően öt forrásból származtak, és ezek közül, vagyis az arisztokrata támogatás, az operai megrendelés, a publikálás, a tanítás és a koncertezés közül ez utóbbi volt nemcsak a legkifizetődőbb, de ez járt a legnagyobb hozadékkal is. Mivel a kor szokásainak megfelelően saját szerzői akadémiáin és a mások által szervezett koncerteken Mozart főként saját műveit adta elő, a zongoraversenyek esetében zeneszerzőként és zongoristaként is bemutatkozhatott a zenerajongó bécsi arisztokrata közönség előtt. Zeneszerzői sikere ekként megrendeléseit, zongorista sikere tanítványi körét, a koncert bevétele pedig a pénztárcáját gazdagíthatta. Miután a salzburgi hercegérsekkel meglehetősen viharos körülmények között szakított, és Bécsbe költözve kénytelen volt a saját lábára állni, minderre igencsak nagy szüksége volt Mozartnak.

A G-dúr zongoraversenyt (K. 453) élete talán legtermékenyebb időszakában írta, 1784 tavaszán. Kihasználva felfelé ívelő pályáját és egyre nagyobb sikerét, a böjti időszakban megdöbbentő mennyiségű koncertet adott: 1784. február 26. és április 3. között, harminc-egynéhány nap alatt huszonkétszer lépett fel - minden csütörtökön Gallicin hercegnél, minden hétfőn és pénteken Esterházy János grófnál, háromszor szerdán önálló előfizetéses estet tartott, ezenkívül játszott színházakban és egyéb helyeken. Ha belegondolunk, hogy eközben komponált és tanított, arra kell gondolnunk, hogy Mozart számára ekkoriban a nap huszonnégy órából és egy éjszakából állt. A G-dúr zongoraversenyt ráadásul -  bár maga is játszotta a művet - nem is a böjti koncertek számára írta, hanem egyik legtehetségesebb tanítványának, Barbara Ployernek, aki egy magánkoncerten június 13-án játszotta először a művet az apja által bérelt zenekar kíséretében, Mozart jelenlétében. Mozart vendégként magával vitte a koncertre a kor egyik legnépszerűbb operaszerzőjét, Giovanni Paisiellót, akinek legújabb sikere, a Sevillai borbély évekkel Mozartot és Rossinit megelőzően megismertette Figaro alakjával a bécsi közönséget. Mozart a koncerten Esz-dúr fúvósötösének (K. 452) zongoraszólamát játszotta, majd Barbara Ployerrel a nagyszabású D-dúr kétzongorás szonátát (K. 448). Az est afféle örömzene volt a Mozart-zongoraversenyek szellemében. Miként azt egy levelében megfogalmazta: "A zongoraversenyek éppen a középúton vannak a túl nehéz és túl könnyű között - igen csillogóak, kellemesek a fülnek, anélkül, hogy ürességbe fulladnának. Itt-ott csak a hozzáértők találnak rá az ízére, de úgy, hogy a hozzá nem értők is örömüket kell hogy leljék benne, anélkül, hogy tudnák, miért."

Mozart G-dúr zongoraversenye a 27 zongoraverseny közül az egyik legérzékenyebb, legszellemesebb mű - úgy tűnik, Mozart éppoly nagyvonalú volt, ha másoknak írt zenét, mintha saját maga volt az előadó. Ployerék vendégei nagy lelkesedéssel fogadták a darabot, és sikere később a bécsi közönség körében is jelentős volt, amit jól mutat, hogy egyike volt a hat, még a szerzőjük életében, nyomtatásban megjelent Mozart-zongoraversenynek. A különös harmóniai fordulatokkal operáló, jó kedélyű, stilizált katonai indulókra épülő nyitótétel, a megdöbbentő disszonanciákat és dúr-moll váltásokat alkalmazó C-dúr lassútétel, a szellemes, vígoperai hangvételű záró variációs tétel a karrierje csúcsára éppen feljutott Mozart zenéje, amit felülmúlni nem, legfeljebb csak utolérni voltak képesek a következő években született "nagy" zongoraversenyek.

Végül néhány szó a seregélyről. A madár három évig élt a gazdájával (Mozarték magukkal vitték, amikor a Stephansdom mögötti lakásba, a Figaro házassága "szülőházába" költöztek), látta Mozart második fiának megszületését, jelen volt a történelmi pillanatnál, amikor Haydn meghallgatta a neki dedikált Mozart-kvartetteket, ott volt Mozart harmadik fiának születésénél és halálánál, s nyomon követte a zenetörténet legnagyobb alakjának legaktívabb és legsikeresebb éveit. A seregély 1787. június 4-én hunyt el, Mozart az alkalomra verset írt és apró gyászszertartást celebrált, majd vett egy kanárit, mely a szobájában élt, egészen a gazdája halálát megelőző napokig.

3 Hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr563091368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_romanista 2011.07.23. 20:26:59

@endike: ezt lehetne kicsit bővebben?

Frau Rindfleisch 2011.07.23. 23:33:15

Én minden nap egy Rachmaninov mű
meghallgatásával tartom karban a lelkemet.