Mindennapi klasszikusok

1887-ben a mai napon - 02-13-án - született Csáth Géza, és szintén a mai napon hunyt el Wagner 1883-ban

A blog történetében született már korábban is olyan bejegyzés amely egy Csáth Géza idézet volt Wagnerről és Schumannról. Ez most a második. És hogy Wagner évfordulón miért kerül szóba Schumann? Mert minden alkalmat meg kell ragadni, amely Schumann lírájával foglalkozik, illetve mert végigolvasva Csáth Géza zeneszerző portréit, nekem úgy tűnik, hogy Schumannt különösen szerette.

"Schumann munkái közül a C-dúr zongora-fantaziáját szeretem a legjobban. A tavasznak, az ifjúságnak, az életkedvnek felséges tomboló himnusza ez. Invenció-lavina, konstrukciótökély. Erő, bátorság, ellágyulás, szerelem: mindaz, ami egy fiatal férfi kedélyét foglalkoztatja. Számomra ez a fantázia képviseli leginkább Schumannt.

Ez az életöröm, ez a tombolás; és a másik véglet - a pusztulás komor sejtelmei: az a két kis zongoradarab, amelynek Winterszeit a közös címe. Ezek az öregségről beszélnek, a hóról, ami a sírdombokat födi, arról az időről, amikor már nem leszünk. Ez a két apróság a maga különleges egyszerűségében megrázóbb, tragikusabb, mint akár az Eroica gyászindulója, akár a Siegfried halotti marsa. Egy hangulatember, egy zseni filozófiája az elmúlásról; könnyed, könnytelen és a mélyről jövő.

Ezekben a kompozíciókban érzem legközelebb hozzám Schumannt és persze - éppen ezért - ezekben tudom leginkább vizsgálni, megcsodálni az ő művészetének természetét." (Csáth Géza: Schumann)

És akkor az idézett zenék: A C-dúr fantázia elérhető egy korábbi bejegyzésben, a Winterszeit I.: 

Winterszeit II.:

A Wagner darab:

Róla így ír Csáth Géza: "A német muzsika fénykorát három nagy oszlopember jelzi. Az elsőnek Bach, a másodiknak Beethoven, a harmadiknak Wagner a neve. (...) Wagner egyik első példánya annak a modern művésznek, aki komolyan foglalkozik a művészet esztétikai kérdéseivel. Kiszámítja előre azokat a folyamatokat, amelyeket a művészetének a hallgatók lelkében kelteni kell. Szóval, öntudatos a végletekig. (...) Hetven esztendőt élt (1813-1883). Azok után, hogy művészi szélhámosnak, bolondnak, tehetségtelennek és unalmasnak tartották, érezhette és láthatta, hogy művészete meg fogja hódítani a világot." (Csáth Géza: Wagner)

Szólj hozzá

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr682656767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.