Mindennapi klasszikusok

Mindennapi klasszikusok

Saját halálhírét terjesztette, majd pár nap múlva megjelent a nyilvánosság előtt - Friedrich Gulda élete - 5. rész

2011. február 07. - _romanista

Ötödik, és egyben utolsó részéhez érkezett a Friedrich Gulda életét bemutató bejegyzés-sorozat. Amikor jó pár hónappal ezelőtt elkezdtem Gulda életének utána olvasni, szinte minden forrás kiemelten foglalkozott a címben említett eseménnyel, amely igencsak megerősítette az ’enfant terrible’ (rettentő gyermek) image-ét.

A részletek: 1999. március 28-án egy névtelen faxüzenetben közölte, hogy Friedrich Gulda agyvérzés következtében elhunyt, majd pár napra eltűnt a nyilvánosság elől, hogy aztán egy Salzburgban rendezett "Feltámadás Party-n" újra feltűnjön. "Most aztán jól ráfáztatok, túl korán ünnepeltetek" - szólt az újságírókhoz.

Szűk egy év múlva (2000. január 27.) halott, a halál oka szívelégtelenség.

Zárszónak nem szeretnék egy Gulda, a briliáns Mozart, Bach és Beethoven játékos kezdetű mondatot írni, azt hiszem az első rész egyik kommentje a legmegfelelőbb, ez fejezi ki a Gulda-jelenség lényegét a legjobban. A hozzászólás szerzője Alf: "Valami nagyon belső muzikalitás volt benne, amit a hosszú évek kemény kiképzése sem ölt ki belőle."

Saját szerzemények, Beethoven, Schubert és Mozart részletek után jöjjön Bach, csupán egyetlen darab:

Kérés az olvasókhóz: légy szíves osszátok meg a véleményeteket az első életrajz-sorozatról, sok-e vagy kevés az öt rész, sok-e vagy kevés a zenei részletek száma, illetve bármit írjatok le, amit szívesen elmondanátok. Én a magam részéről nagy örömmel írtam mind az öt részt.

Kapcsolódó linkek:

Friedrich Gulda élete - 1. rész

Friedrich Gulda élete - 2. rész

Friedrich Gulda élete - 3. rész

Friedrich Gulda élete - 4. rész

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr622645213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

futura 2011.02.08. 00:15:16

"Én a magam részéről nagy örömmel írtam mind az öt részt."

Én pedig nagy örömmel olvastam,
Sajnos már abban a korban vagyok, aki naponta elájul az internet adta lehetőségektől, hogy olvasok egy témáról és a zenei idézetek azonmód a rendelkezésemre állnak. A témaválasztások mellett, ezt tartom a blog egyik erényének.

tnsnames.ora 2011.02.08. 00:21:01

Kérésednek megfelelően én írok, de nem biztos, hogy fogsz neki örülni...

* Nem biztos, hogy jó jel, ha egy előadóról sok - pláne vitatható / megosztó - szöveges anyag van. Súlypontot tolhat el, torzíthat zenei minőség értékelésénél, ha különféle "akciók" zavarnak be az összképbe, terelik ide-oda a róluk való közbeszédet. Más megközelítésben: csökkenti-e például egy általam nagyon kedvelt Wilhelm Backhaus érdemeit, ha véletlenül nem tudnál róla ilyen részletesen írni?
Én azt gondolom, ahogy Schiff is a Washington Postos szövegével, úgy Gulda is például evvel a mesterséges halálhírrel (vagy a korábban említett koncert-imprós hackeléssel) a nagy image-építés közben valami lényegeset beáldozott/feladott valami előnyért(?).
Mindenki eldöntheti magában mi mennyiben szolgálta a zenét, illetve mennyire hat vissza az előadók művészetére negatívan(?) az ilyen zenén kívüli történések, megnyilvánulások.

* Én többször úgy éreztem vagy túl sok az információ (pl.: mert zenén kívüliek, nem jó értelemben befolyásolóak), vagy túl kevesek (potenciális értéknövelők: motiváció, saját szavakkal megfogalmazott érzések / kutatás / megküzdés, esetleg másokkal való összevetéssel / referenciális kikristályosítással). Amitől több lehet egy ajánlás egy szimpla belinkelésnél.

* A "linkelt videók száma" szerintem nem lényeges tényező, hiszen az olvasó tetszés szerint szűrhet tovább. Az már sokkal fontosabb, hogy mekkora állapotteret fognak át. A "cselló" vagy "lírai darab" felvetések szerintem túl tágak voltak, míg például Gulda zeneszerzői oldalának bemutatása sokkal reálisabban sikerült.

* Ha ennyire "Youtube-" és "felhozatal-" centrikus a videóajánlás, akkor nem lehet elmenni amellett a tény mellett, hogy rengeteg minden _hiányzik_ a Youtube-ról. Bármiféle válogatás sok esetben eleve csak torz lehet. Jellemző legfrissebb példa: Backhaus Deccás Beethoven-sorozata, ha jól láttam tiltott gyümölcs a Youtube-on, holott számomra az például alapreferencia.

* Muszáj megemlékeznem a hangminőségről is: az én fülemnek hangzásilag mind a tegnapi, mind a mai Gulda-videó bántóan nagyon rosszul szólt (zongorailag, hangtechnikailag).

PS Alapvetően borús lett a hangulatom emiatt a poszt miatt, ami talán érződik is ez a hozzászólásomon. Én korábban nem tudtam Gulda ezen akciójáról, de be kell valljam, nem igazán tett jót nekem, hogy tudomást szereztem róla (nem akarom kirészletezni miért). :o(
Akik emberileg taszítanak engem, azoknak a művészetét is igyekszem kerülni (hiszen van végeláthatatlanul rengeteg más izgalmas is a világban, töredékükre sem elég az emberi élet). Az aktuális perszonális problémám az az, hogy Guldával viszont Beethoven révén is elég sokat foglalkoztam, és most így utólag úgy érzem egy kicsit bánom a ráfecsérelt időt.

_romanista 2011.02.08. 06:09:14

@tnsnames.ora: számítottam valami hasonlóra, és az, hogy ezt pont Te írod nem lep meg. köszönöm egyébként, hogy ilyen hosszan írtál. annyit hadd mondjak el - nem védekezés -, hogy Guldáról lényegében az összes forrást ezeket emeli ki, én ezeket részleteztem.

Lord Ickenham 2011.02.08. 09:27:20

Én szívesen olvasnék egy interjút Paul Guldával (említetted, hogy ismered, még ha csak virtuálisan is), hogy ő milyennek látta az apját, mint embert, zongoristát. Mennyi az igazság az anekdotákban és legendákban, stb.

napjafojgo 2011.02.08. 10:37:38

én pont az ötödik után akartam megkérdezni, hogy hány részes lesz... nekem az öt a lélektani határ, igaz ez a videókra is, afölött - főleg, ha hosszabbak - nem tudom őket annyira élvezni (egybefolyik az egész). Próbáltam már, hogy több részletben hallgatom meg ilyenkor a zenéket, de nem szeretek egész napot egy poszttal tölteni... így pl. a top 10 darab nekem nagyon sok volt.
A szövegek: szeretem, hogy minél több infót megtudok így az egyes szerzőkről/zenékről/stb. és jobban tudom értékelni a zenét is - a facebookon is, ha mellette van "kis színes". Viszont több saját érzést, gondolatot szívesen vennék.

_romanista 2011.02.08. 10:44:24

@Lord Ickenham: ez jó ötlet. én ezt úgy gondolom, hogy úgy kéne megcsinálni, hogy kommentben Ti is írtok kérdéseket, én aztán azokat felteszem neki. szóval, jöhet kérdés...

foeniculum 2011.02.08. 12:24:03

A több saját gondolat, érzés nekem is hiányzik időnként a posztokból. A blog lényege talán a hivatalos cikkírással szemben (szvsz) a szubjektivitás lehetősége (fontossága).
Igen, időnként "sok" a sok ajánlat, viszont valóban nem kötelező mindet végighallgatni, lehet szelektálni. Én úgy szoktam. És legalább nem a YT-on kell keresgélni. Viszont ehhez szükségesnek tartom, hogy az ajánlatok ne ad hoc legyenek - "ezt adta ki elsőként a YT" - , hanem tudatos választások. Az jóval bensőségesebb, és érdekesebb is. És igen, a kis "színes" indoklásokat én is szeretem hozzá, mert érdekel, miért éppen azt az ajánlatot hallgatom....

Szeretem, amikor személyes élményekkel párosulnak a megosztásra kerülő gondolatok.

Konkrét esetben pedig elgondolkodtam.... megvallom, én eddig nem ismertem Guldát.
Valóban "megosztó" információk kerültek a posztokba róla, így nehéz őt megkedvelnie annak, aki most ismerkedik vele....
Az a baj számomra, hogy manapság egyre több híresség próbál negatív megnyilvánulásokkal bekerülni a köztudatba. Valahogy annak mindig nagyobb a figyelemfelkeltő hatása, mint a pozitív dolgoknak, a "csendes létezésről" már nem is beszélve...
Ez a gondolat akár párhuzam is lehet a múltkori bejegyzés "reklámjával"
A műfaj magában hordozza-e egy magasabb szintű, vagy egyszerűbb túlzásoktól mentes körítést, vagy már itt is szükségszerű a botrány ahhoz, hogy odafigyeljenek rá?!
Egyáltalán szükséges-e az ilyen típusú figyelemfelkeltés.... nem taszítja-e el azokat, akik a kifinomultabb módszereket preferálják egy kifinomultabb témához... Nem csinál-e több kárt, mint hasznot?!

Rosszindulatú Vászka 2011.02.08. 19:58:52

@tnsnames.ora: mókásakat írsz.
A youtube nyilván csak szemelvényeket mutathat, hiszen a nagy kiadók jogvédőkommandója rendszeresen törölteti az anyag nagy részét, így számonkérni emiatt a Bloggazdán teljes gyűjteményeket komolytalan dolog, hangminőséget elvárni meg szintén, ez a média nem arról szól.

javaslom ne nézzél tévét sem, pár éve a ZDF-en kifogtam egy Guldáról szóló riportfilmet, ahol épp azt fejtegette a Master, hogy érdekli, mi van az őrület és a zsenialitás határmezsgyéjén, ezekután jött egy koncertrészlet, ahol egy szál zokniban, logó pöccsel klarintétozott artikulátlanaul dobkísérettel. Érdekes volt.

Hamár enynire Backhaus rajongó vagy, azt tudtad, hogy többször fennhangon méltatta a Führer német zene iránti elhivatottságát és szakértelmét? Bár Beethoven kapcsán ez mókás.

Amúgy meg a zenész is ember, ezen kár fennakadni. Abban egyetértek, hogy, ha valaki emberileg hiteltelen, akkor művészileg is azzá válik, de azért vannak fokozatok, nekem az őrület vagy kis bolondság nem zavaró, mindazonáltal nehéz ügy ez. Ha ezt igazán komolyan akarnánk venni, akkor szinte csak Casals meg Rosztropovics lemezeket hallgathatnánk :)

Romanista!

Nyomjad! Nem olyan hosszú szövegek ezek, hogy zavaróak legyenek, viszont mókásak ezek a sztorik. Nekem tecc.

@foeniculum: sztem az egyik legnagyobb pianista volt, és javaslom nézz utána saját szerzeményeinek is, sztem patentek.

tnsnames.ora 2011.02.08. 20:19:18

@Rosszindulatú Vászka:
* Mindenkinek mást jelenthet a móka
* Nem akartam számonkérni a bloggazdán semmit. Amiket írtál a Youtube-ról az meg többnyire közismert, szvsz. Amúgy meg az is lehet vélemény, hogy adott dologban valaki nem talál valaki semmi használhatót, ahogy jó hangminőségű cucc is lehet fenn a YT-n.
* Tévét nem nézek, például azért mert 15+ éve nincs is nekem.
* Egy szál zokni és lógó p*csről nekem deja vu-m van: Benkő Dániel, ő gitározgatott így pár évvel később a tévében, de a kor haladtával, lehet, hogy rajta már zokni sem volt. ;) Azonban az ő esetében még ennyi sem bírt elég lenni, és ugye eltekintesz esetében a további vesszőfutásával kapcsolatos taglalástól.
* A Führeres felvetésedről biztos forrás és részletek nélkül úgy vélem csak dobálózni lehetne a szavakkal, indulatokkal. Különben sem érzem adekvát ellenérvnek Gulda és Schiff kapcsán.

Rosszindulatú Vászka 2011.02.08. 20:52:45

@tnsnames.ora: benkődánielt zenei témájú blogban emlegetni.. hát nemtom :P

Az a Guldás performensz érdekes volt, a benkős csak gusztustalan. Az egyik ugye egy muzsikus, a másik meg egy médiabohóc. Amúgy nekem is talány, mi a sportértéke egy ilyesféle koncertnek, ahol a pianista klarinétozik.

Indulat nincs bennem. Abban egyetértünk, hogy ezek csak érdekes adatok, ettől nem fogok sem kevesebb Schiff, sem kevesebb Gulda lemezt hallgatni.

Backhaus témában - az persze így hetven év elteltével lehetetlen eldönteni, hogy ezt miért tette, nem is kivánnék pálcát törni. Hiszen sok zenész muzsikált a világágés közepette is Németországban. És nem a Schiff-Gulda hirig miatt írtam, hanem emrt emlegetted Backhaust, mint Beethoven etalont (nekem is megvan az a szonátás doboz, szeretem).
mult-kor.hu/cikk.php?id=16572

futura 2011.02.08. 21:05:27

@tnsnames.ora:
Ha lehetne ezt inkább magánba kérdezném meg.
A hozzászólások között már másodszor kerül leírásra Schiff A, neve Gulda mellett. Hogy kerül a csizma az asztalra? A két művész habitusa az ezt ábrázoló egyenes két végpontján helyezkedik el.
Lehet hogy Schiff otthon zokniban zongorázik, de kit érdekel?

tnsnames.ora 2011.02.08. 21:37:45

@Rosszindulatú Vászka:
* Benkő is sikeresen kiírta magát az érdeklődésemből, ez nem kérdés, de úgy vélem, pucér gitározása elött, elismert és több kiadott felvétellel rendelkező szomorúzenész volt. Attól még hogy a botrányainak életében való eloszlása és minősége más, mint például Guldáé, attól még tudhat szerepelni zenei lexikonokban, míg például egy konzervatívabb életmódú Lagzi Lajos hiába képzett zenész/trombitás, meg sosem fog (ahogy én érzékelem a dolgot).

* A linkeden lévő Backhausnak tulajdonított, így ebben a formában valóban tragikusan hangzik (Führer személyétől függetlenül is): "Senki nincs, aki a német művészetet és különösen a német zenét jobban szeretné, mint Adolf Hitler".
Itt azonnal felmerül a kérdés, hogy
- Mikor mondta
- Mennyire gondolta komolyan, hiszen szélsőséges esetben, ironikus formában így is "meg lehet adni a császárnak, ami a császáré". A másik véglet lenne az, ha valóban komolyan gondolta a fenti tragikus kijelentést.
- Mennyire volt rá szüksége saját élete és pályafutása szempontjából, hiszen a harmincas évekre már legendás pianista volt, sok nevezetes felvétellel a háta mögött. (Kodályt sem merték bántani Rákosiék)
- Ami igazán kérdéses az viszont az, amit a német wikipedia ír (kezdve avval, hogy a már a szöveget sem tudom dekódolni). Az inkriminált mondat német eredetije is benne van az alábbi idézetben, eredeti forrással együtt. További rejtély, hogy a szöveg szerint 1938-ban, 54 évesen "Reichskultursenator" volt.

de.wikipedia.org/wiki/Wilhelm_Backhaus

"Nach der Machtergreifung der Nationalsozialisten lernte er spätestens im Mai 1933 Adolf Hitler persönlich kennen, den er auf einen Flug nach München begleitete. Im selben Jahr wurde er Präsidialbeirat der Kameradschaft der deutschen Künstler. 1936 machte Backhaus zur Reichstagswahl am 29. März in der Zeitschrift Die Musikwoche in der Rubrik Im Namen der Solisten Wahlreklame: „Niemand liebt die deutsche Kunst und insbesondere die deutsche Musik glühender als Adolf Hitler ...“ Einen Monat später wurde Backhaus am 20. April von Hitler zum Professor ernannt und im September desselben Jahres von Hitler als Ehrengast zum Reichsparteitag geladen. 1938 war Backhaus auch Reichskultursenator."

@futura:
Schiff és Gulda nem a "zokniban játszás" kapcsán kerültek egymás mellé, hanem "médiaingerlés", meg szabad akaratból elkövetett, meghökkentő verbális megnyilvánulásaik révén. Amúgy mindkettő a világban elismert zongorista, miért ne lehetne bármi kapcsán egy lapon említeni őket?

foeniculum 2011.02.08. 22:56:14

@Rosszindulatú Vászka:
Köszi. Igen, az "én eddig nem ismertem" arra vonatkozott, hogy mielőtt ezt a blogot olvasni kezdtem volna.
És mivel bloggazdának úgy vélem egyik kedvence, sok jó ajánlatot is linkelt ide tőle, saját szerzeményeket is tőle. Úgyhogy a közelmúltban volt módom megismerni egy picit legalább :)))
Érdekes egyéniség, bár még nehéz bárhová sorolnom a saját értékrendemben... a saját szerzeményei viszont megnyertek.

futura 2011.02.08. 23:11:07

@tnsnames.ora
Előre is elnézésedet kérve és többet ezzel nem foglalkozva, kicsit értetlenkednék.
Az interneten amit gyorsan találtam végignéztem, Schiff A. facebook oldalát is végigböngésztem, de csak volt és leendő koncertek, ismertetők, kritikák, "unalmas" mindennapjai egy művésznek.
Meghökkentő verbális megnyilvánulásnak nyomát nem leltem. Miről van itt szó? Valami utalást állításodra vagy hülyén halok meg.

_romanista 2011.02.10. 07:13:28

@Rosszindulatú Vászka: "Romanista! Nyomjad!" ez most jól jött, köszi!

foeniculum 2011.02.10. 08:31:52

@_romanista: Jaj, nem megbántódni ;)
Jó az amit csinálsz, a többi pedig a "javítószándék" , hogy még jobb legyen. A kérdést te tetted föl...
Mint írtam is, én pl. először tőled hallottam Guldáról.....

_romanista 2011.02.10. 10:06:25

@foeniculum: jaj, dehogy sértődtem, nem vagyok az, legalábbis itt...

futura 2011.02.11. 23:00:29

@foeniculum:
Köszönöm az információt, számomra érthető módon nem tudtam róla, mivel utóbbi időben (jó tíz éve) a politikától mentális okok miatt távol tartom magam.
Mindenesetre nekem úgy tünik egy érzékeny művész véleményéről van szó, ami nem a feltünés keltés vágyától iródott, hanem a jövőtől való félelem hajtotta. Ezt lehet kritikusan nézni, de én respektálom jó szándékát. Az összehasonlítás egy másik művész "sajáthalál" bejelentő performanszával (amit szintén nem ítélek meg), nem állja meg a helyét.

Megjegyzés: kutakodás közben Schiff A. saját facebook oldalán találtam a következő beírást,
Victor Baki: Non è elegante sputtare nel piatto da cui si mangia.
Baki úr vette a fáradságot e veretes és színvonalas véleménye közlésére, nem elegáns, de szíve joga. Az azonban felettébb furcsa, hogy a beírás mögött álló személy csak egy név. Nincs egyetlen egy ismerős, nincs üzenet, nincs adat, nincs semmi.

Részemről ennyi.

tnsnames.ora 2011.02.12. 10:59:54

@futura:
Maximálisan érthető, ha a napi politikától távol akarja tartani magát az ember: nem vagy vele egyedül. :o) Más kérdés, hogy (1) a politika mely szintjéig ignorál az ember (például az MNyP-einstandtól a busz-megálló áthelyezéséig ugyanis széles a skála) illetve (2) mennyire sikerül az embernek magát tényleg függetlenítenie a politikától, (3) mennyire elég, ha nem beszélget róla senkivel, de azért párhuzamosan a saját gondolatokba csak be-beférkőzik egy-egy probléma így vagy úgy.

"Mikrószinten" nézve valóban más-más Gulda és Schiff kérdéses megnyilvánulása (hiszen már a kifelé látható céljuk is más). Ha viszont picit távolabbról nézzük, akkor talán mégis állhat, amit én próbáltam írni/jelezni: "médiaingerlés", meg szabad akaratból elkövetett, meghökkentő verbális megnyilvánulásaik révén kerülhetnek egy lapra.

Írod nem akarod megítélni egyikőjüket sem, igazándiból bennem is nagy visszahúzóerő van, hogy az idevágó érzéseimet részletesebben megírjam. Ez utóbb említett érzéseim nálam egyébként kétfelé bomlanak (/1/konkrétum aktualitása: mint ilyen kevésbé izgalmas számomra, /2/ vitatható verbalizmus és politizálás negatív visszacsatolása az interpretációs művészetre: ez már sokkal inkább lenne izgalmas). Kár hogy a Fidélió szakfórum tengernyi hozzászólása is inkább a napi politikai indulatokhoz sorolhatók. Itt a blogon sem tudta, tudja egyikünk sem megnyugtatóan tisztázni még ezt a szelidebb kérdést sem. Valahogy a zenétől a szépet és a jót várjuk el, a zene "sötét oldalát" (ciki zenék, politikum betüremkedése, stb.), nehezebben kezeljük, ahogy én látom.

Nem tudom mi igaz az alábbi bekezdésből, csak egyet tudok biztosan, ez így egy totális negatív spirál, ami semmi jóra nem vezet (nem kell velem egyetérteni):
hetivalasz.hu/itthon/orbantol-retteg-a-kossuth-dijas-muvesz-34501/
A „politikus zongoristának " tartott Schiff közéleti, politikai, művészeti kijelentései nem először váltanak ki meghökkentést. Zenei prostituáltnak nevezte a három tenort; furcsa, ellenszenves antiszemitának Chopint; szerencsétlennek a Decca igazgatóját; hevesen bírálta az angol sajtót, amiért nem elég kedvező nekrológot írtak Yehudi Menuhinról; utálja az internetet, szülőhazájának és egykori befogadó országának egyik leghangosabb kritikusa.

ui.: Schiff András facebook oldala szerintem vitatható referenciapont, függetlenül a rajta megjelent infóktól. Segíthet jobban megérteni meg árnyalni a schiffi "politikus megnyilvánulásokat", de az emberi közösségben lecsapódó - pozitív és negatív - hatások, független fórumokban, jobban detektálhatók, arányaiban is és konkrétumaiban is.
süti beállítások módosítása