A héten újra elkezdtem olvasni a címben szereplő könyvet - Apámtól kaptam kölcsön. Ezt csak azért írom le, mert szerettem volna megvenni még tavaly ősszel antikváriumban, de azóta sem érkezett meg. Az eladó szerint az egyik legkeresettebb könyv. Valóban az...
"Szüleim művelt, intelligens emberek voltak; igazi értelmiségiek. Szerették a Művészetet és a Szépséget, és különösen a zene iránt vonzódtak.
Apám énekelt, cigány-románcokat, olyasmiket, hogy 'Ó, mást szeretek én hő szenvedéllyel', meg 'A krizantémok elhervadtak a kertben'. Később ez nagy segítséget jelentett számomra, amikor a moziban klimpíroztam.
Nem tagadom, szeretem a cigánydalokat. Ebben nem látok semmi szégyellnivalót, mint például Prokofjev, aki tüntetően dühbe gurult, valahányszor ilyen zenét hallott. Nyilván jobb zenei nevelést kapott, mint én, de én legalább nem vagyok sznob."
Eddig az idézet, ezt jó egy hete írtam, pontosabban másoltam be, aztán elmentettem, mert nem akartam, hogy csak így magában jelenjen meg. A mai napon aztán a Facebook oldalon egy Máté Péter dal megosztása utáni komment adta meg a folytatás ötletét.
Ha Sosztakovics szerette a cigány zenét, akkor vajon valaki, aki egyébként szereti a klasszikus zenét, szeretheti-e Máté Pétert? "Klasszikus"-e Máté Péter? Egyáltalán, mitől lesz valaki "klasszikus"?
Mit szólna a világ, ha egy zeneszerző azt nyilatkozná, hogy "Apám énekelt, Máté Péter dalokat, olyasmiket, hogy 'Hull az elsárgult levél, meg 'Ez majdnem szerelem volt'. Nem tagadom, szeretem a Máté Pétert. Ebben nem látok semmi szégyellnivalót, mint például X. Y., aki tüntetően dühbe gurult, valahányszor ilyen zenét hallott. Nyilván jobb zenei nevelést kapott, mint én, de én legalább nem vagyok sznob."
Én a magam részéről nagyon szeretem Máté Pétert, és az én szívemben nagyon jól elfér egymás mellett Bach, Brahms, Dinu Lipatti és Máté Péter.
Legyetek szívesek, szóljatok hozzá!