Mindennapi klasszikusok

A ráadás lélektana

Jelen bejegyzés ötlete a blog rendszeres hozzászólójától, foeniculumtól származik, az írást is Ő maga jegyzi, a bloggazga csupán teret adott a gondolatoknak.

Minden koncerten különleges csemegének számít a ráadás. Az előadó a közönség szeretetét, háláját viszonozza még egy, a műsoron felül adott zenével. Ezt maga választja, ugyanúgy készül rá, mint a koncert többi részére.

Mióta koncertre járok, egyre inkább odafigyelek erre: mit választanak ráadásnak,  hogyan, mivel lehet ezt kiérdemelni, illetve egyáltalán: ki ad ráadást? - mert ugye nem ad mindenki...

Az utóbbi idők koncertélményei gondolkoztattak el ezen, ugyanis óriási különbségeket láttam ezen a téren az egyes hangversenyek között… 

Néhány konkrét példa:

December 5., Concerto Budapest előadása a MÜPA-ban. Vendégművész Khatia Bunitishvili. Fergeteges tapsot kapott, többször vissza is jött, meghajolt, és megköszönte. De sem ő, sem később a zenekar nem adott ráadást.

A nézőnek pedig hiányérzete támadt a műsor végén. Miért?! 

Gidon Kremer koncert, december 15.

Ez különösképpen érdekes volt a ráadás tekintetében. Még a kritikusok is felfigyeltek rá.

Kremer, ahogyan  az elvárható és bevett gyakorlat, önállóan adott egy rövid szóló darabot, - egy kevésbé ismert kortárs szerző művét -, és azóta se tudni, mi lehetett, mert hogy nem konferálta be.

A koncert végén a zenekar is egy "megosztó" ráadást adott: Bach 3. D-dúr zenekari szvitjének Air tételét, amely bár nagyon népszerű darab, nem az a kifejezetten "ráadászene" :)  És bár a közönségnek tetszett, a kritikusok nem tudtak mit kezdeni vele...

A fidelio.hu kritikája Gidon Kremer és az Orosz Nemzeti Zenekar koncertjéről, valamit a blog élménybeszámolója.

A tavalyi év után két idei koncert, ahol az egyiken végre bemutatta mind a meghívott előadó, mind a zenekar, hogy mi is az, amit RÁADÁS alatt értelmezni kellene, bár inkább én mégis úgy fogalmaznék: amit elvár a hallgatóság és a kritika.

Ez a január 12-én elhangzott Dvorak-koncert, ahol a Nemzeti Filharmonikusok játszottak Natalia Gutman vendégművésszel. Ő egy népszerű Bach csellószvit-részletet adott elő pluszban a közönségnek Dvorak csellóversenye után, míg a koncert végén a Újvilág szimfóniát Dvorak egyik szláv tánca követte. Úgy gondolom, valahol ez az, amit elvárnak a kritikusok, a hallgatók.

Végül, az az előadás, ami erre a kérdésfelvetésre késztetett: 

Január 14., A Concerto Budapest és Boris Berezovsky koncertje:

A zongoraművész Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét adta elő a zenekarral. Berezovsky, mintha meglepődött volna a fogadtatáson, és mintha nem is készült volna arra, hogy ráadást adjon nekünk, mégis, a taps után rászánta magát, és így elég felemás helyzet alakult ki: az elhangzott mű utolsó tételéből következett egy részlet ráadásként. Fel nem foghatom miért.... (Amúgy nagyon jól játszott. Nem hiába kedvelem Őt:)

Viszont a zenekar a koncert végén nagyon kellemes meglepetéssel szolgált. A szünet utáni második részben ugyanis Sosztakovics V. szimfóniája hangzott el. No igen, Sosztakovics nem egyszerű választás... :) V. szimfónia. A második tétel nagyszerű, de a harmadik az unalom véglete :)  Szerencsére az utolsó tétel szintén kicsit felrázza az embert. És a ráadás zene...

Rahmanyinov Vocaliseje, zenekari átiratban. Oh! Nagy kedvenc. Már csak ezért megérte "végigszenvedni" Sosztakovicsot :)

Óriás felüdülés: szép, csendes, nem hivalkodó zene. Úgy gondolom, különleges, és kiváló választás.

Mi a véleményetek?

Szerintetek mitől függ, hogy a közönséget megtiszteli-e a művész a ráadással? Mekkora taps szükséges hozzá, egyáltalán köze van-e a taps mértékének a ráadáshoz? Mi alapján választ az előadóművész? Ti mit tartotok jó „ráadászenének”? Egyáltalán vannak-e olyan zenék, amik tipikus ráadásnak valók, vagy bármit szívesen hallgatnátok? Szívesen vennék véleményeket a másik oldalon lévőktől, az előadóktól is a témában, ők, hogyan látják mindezt!

Végezetül még egy gondolat:

Diplomakoncerteken - bár személyes tapasztalatom nincsen, de olvastam róla több fórumon is - egyáltalán nem adnak ráadást az előadók, amely szintén hiányérzetet válthat ki a közönségből. Erről mi a véleményetek? Ha a fiatal előadó játéka tetszett a hallgatóságnak, akkor miért nem viszonozhatná a szeretetüket még valami plusszal?

27 Hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr572587273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

samtelen 2011.01.17. 09:20:09

Nekem erről az jutott eszembe, amikor pár éve Vásáry Tamás A zongorán túl sorozatában (még a Zeneakadémián) Debussy került sorra. És sok szép művet végigjátszott, de kimaradt a Clair de Lune. Az lett ugyanis a harmadik ráadás. Szerintem tudta, hogy "addig nem engedjük el" úgysem. Aztán utána meghajolt és azt hiszem annyit mondott, hogy ezek után lehetne még, de nincs értelme játszani.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2011.01.17. 09:47:47

Hát ja, a ráadás elvileg egy tomboló sikerű koncert i-jére lenne a pont, a poén, mint amikor Columbo visszafordul az ajtóból: csak még egy kérdés. Sok művész azonban eleve készül rá, s mi több, a koncertprogram szerves részének tekinti, így viszont funkciótlanná téve magát a ráadást. A ráadásnak akkor kéne megtörténnie, ha a művész is úgy érzi, maradt valami még az ujjaiban, és azt a közönség, a koncert hangulata is megkívánja, hogy kijöjjön. Két emlékezetes ráadás-élményem van: az egyik egy Santana-koncert, még a BS-ben. Tolt az öreg egy kétórás programot, majd taps. Aztán kijött, és azt mondta, hogy megszületett ikszedik fia, fogott egy vödröt és leöntötte magát, és még vagy két órát játszottak, Életemben olyan fiesztán nem voltam még, még a kakasüllő is táncolt. A másik meg egy Garberek volt, a pecsában. legalább 10szer tapsolta őket (Jan Garbarek, Rainer Brüninghaus, Trilok Gurtu és Nana Vasconcelos) a közönség vissza, az utolsó három ráadás már felkapcsolt villanyokkal zajlott, majdnem unpluggedban, a roadok már pakolták le közben a színpadot...

_romanista 2011.01.17. 10:03:23

az én legkedvesebb ráadásom egy Kobajasi koncerthez kapcsolódik: a Zeneakadémia orgonaszékein ültem, óriási taps, éljenzés, és ekkor a legnagyobb taps közepén egyszer csak Kobajasi belevágott, és a zenekar Brahms egyik magyar táncát kezdte játszani. ez egy olyan koncert volt, ahol a zenekar, a karmester és a közönség teljesen egy hullámhosszra került.

tnsnames.ora 2011.01.17. 10:09:56

Jó a téma, vég nélkül lehetne elemezni. :o)

* A jó ráadás, számomra olyan, mint egy jó ajándék. Egyszerre hordozhatja magában a rákészülés és a spontaneitás jegyeit (és nélkülözze a 'kötelesség' érzését). Mitöbb rendkívüli üzenetközvetítő, -erősítő ereje lehet, tárgyszerűen is (pl.: új kortárs darab), funkcionálisan is.

* Persze jutnak az ember eszébe extrém példák is. Bécsi újévi koncertek. Kötelező utolsó két ráadás, a Kék Duna keringő, Radetzky March. Ebben a sorrendben. Évtizedek óta. Hát itt nem sok terepe van a spontaneitásnak. ;)

* Számomra extrém példa a diplomakoncertek világa is. Ahol képzett, frissiben végzett hegedás (hölgy)zenész ecsetelte nekem, mennyire el vagyok tévedve (hogy finoman fogalmazzak), hogy egy diploma- / vizsgakoncerten, a szerettek elött, horribile dictu a tanárok elött legyen még ráadás is. Tartom a véleményem azóta is, szerintem ő van eltévedve.

* Az én kedvenc példám az After Crying 2000 őszi zeneakadémiai koncertje. Három(etapos) volt, két szélén nagyzenekari, közepén kamarazenekari résszel. Etaponként 50-60 perc, közte szünet. Aki ismeri őket, tudhatja, hogy nem akármekkora fizikai és szellemi igénybevétel ez, az előadóknak, hallgatóknak. Egy olyan (kis) szinpadon, ahol komplett szimfónikus zenekar van együtt egy 8(6) tagú rockegyüttessel. A koncert végén persze tomboló taps bent a dugig megtelt nézőtéren, npmeg persze a kintrekedtek által. Aztán ráadás. Nem egy. Amiknek aztán a zeneakadémiai illetékesek vetnek véget, csendrendeleti okokra hivatkozva.

tnsnames.ora 2011.01.17. 12:08:34

2.menet

* Számomra egyébként inkább - szélesebb kontextusba ágyazottan - elgondolkodtató, mint meglepő, hogy ha egy tétel(részlet) _ismétlése_ a ráadás. A leghíresebb példa, ami eszembejut, Dvorak Újvilág-szimfónia ősbemutatója, ahol a 4.tételt kompletten megismételték (remélem jól emlékszem az infóra), tomboló ováció által kísérten (1893, Carnegie Hall, a magyar Anton Seidl karmester által vezényelten).

* Másik híres példa Ferencsikes Terefere polka. Ahol leírhatatlan bájjal, humorral kézmozdulatok szinte teljes hiányával, csupán mimikával, szemvillantásokkal tartja "kézben" a zenekart. Sajnos nincs fenn a tévéfelvétel a Youtube-on, ha jól láttam. De az indán igen:
www.indavideo.hu/video/Strauss_Tere-fere_polka_-_Ferencsik

* A zene ebből az ismétlési szempontból is különleges helyet foglal el a művészetek sorában: zeneszerzői oldalon az ismétlésben rejlő erő illetve fokozás, a befogadói oldalon a megértési és/vagy öröm kiteljesedés, előadói oldalon közönség-kiszolgálási lehetősége miatt. Zeneszerzésen belül komplett műfaj is született az ismétlési jelenség lehetőségeinek kiaknázására (pl.:repetitív zene), és persze vannak durva - mára némileg anakronisztikusnak tűnő - vadhajtásai is (pl.:szimpla előadási idő duplázása)

* Bach-Air szerintem jó választás, csendes levezetésnek. Azt viszont nem tudom elképzelni, hogy a hivatkozott fidelio-linken (1) mit értett a kritikus (zenekari) átiraton (2) miért volt izléstelen.

* A "ráadás"-sal egy zenész rajongótábort tudhat szerezni/gyarapítani akár közönség-bevonással, itt tudhat legjobban sokoldalúságot villantani, meg eltérni megcsontosodott konvencióktól: például improvizálás által (ami oly ritka már manapság).

* Érdemes csokorbagyűjteni ráadás-darabokat (akár statisztikával együtt is). Kezdő zenehallgatóknak zene-kedveltetéshez kiváló forrás lehet. Nem kis munka lenne összeszedni a potenciális ráadás-darabok katalógusát (bár megérné megtenni).

* A Liszt Ferenc Kamarazenekarnak annó az LP-korszakban volt egy Encores-albuma (aztán egy Again). Direkt ráadás-darabokat gyűjtöttek egybe. Remek tételválasztású album volt. Weiner Leó Rókatáncát erről ismertem meg (amit a mai napig imádok). Bach Air-je is szerepelt rajta. ;) Igaz volt meglepő is, Albinoni Adagiója szerintem már túlzás egy akármilyen koncert végére levezetésnek.

* Milyen a jó ráadás? Szerintem - és klasszikus verzióban -, amelyik egyszerre blickfangos és minél meglepőbb: ha lehet némi humor megcsillantásával. A rövidség, tömörség, ütősség szerintem ugyanolyan fontos, mint a kiszámíthatóság kerülése.

* Szerintem az esetek többségében a tapsnak el kell érnie valamilyen kritikus mennyiséget / minőséget, hogy legyen ráadás. Ha lagymatag és/vagy fáradt a közönség és/vagy az előadó(k), akkor a ráadás eröltetése akár vissza is üthet, de gyengébb verzióban is is hiányozhat a hangulati, érzelmi töltet, ami miatt nem feltétlen kellhet eröltetni. Szerintem nem "jár" a ráadás, csak adható/kapható.

tnsnames.ora 2011.01.17. 12:22:31

Na ha már szóbakerült a Rókatánc, mint ráadásdarab, meg el tudtam rajta egyet noszalgiázni, íme két nem-hagyományos verzió a Youtube-ról. (Eredetileg vonószenekari divertimentó tétele).

Egy tinédzser korba lépő(?) magyar lányka játssza pianinón (nem éppen hibátlanul), de a hangulat lejön, hogy miért remek ráadás-darab (szvsz).
www.youtube.com/watch?v=6Srzvlvhuwg

Kedvenc hangszeremen/hangszeregyüttesemen (citera):
www.youtube.com/watch?v=RbQbpNVgmm0

tnsnames.ora 2011.01.17. 13:18:32

Ha már oly sokszor volt itt a blogon a cselló, itt egy klasszikus darab. A felvétel aktualitását az adja, hogy pár perce kaptam Youtube-os video-response-ként a saját kottás verzióimra. Rövid is, meglepő is (hangszerelés), humoros is. ;)

David Popper Spinning Wheel, Jiří Hošek Violoncello
www.youtube.com/watch?v=vOBURWfsVe4

PS: Na, ha valamire kiváncsi vagyok, az az, hogy ez a poszt hány hozzászólásnál fog megállni, lesz-e "bepörgés"... ;)

pobeda 2011.01.17. 18:06:23

Gratula.Jó ötlet volt. :)

Mai újságcikk:Kocsis estéje a győri filharmonikusokkal (Fábián György) címmel kritika éppen jó időben jelent meg. :)

Ez nem a cikk. :)

A lényeg most nem említve az este többi darabját az hogy Kocsis Bartók I.zongoraversenyét jött előadni városunkba,amíg átrendezik a színpadot ő mesél,a közönség megtudhatja a mű születésének történetét,több ízben is figyelmezteti a nézőket hogy nehéz darab lesz de megtudhatjuk ahogy ők előadják egyáltalán nem az,külön megemlítve hogy kotta nélkül játszotta Kocsis.Amire kíváncsi vagy milyen ráadást adott az hogy " a vastapsok nem szűnnek,a zongorista karnagy, a kétszeres Kossuth- és Liszt-díjas ,érdemes művész nem tud szabadulni.Végül kénytelen ráadást adni.A közönség lélegzet -visszafojtva figyel,mi lesz az a mestermű,amivel elkápráztat minket. Bartók -jelenti be,majd meghalljuk a már minden zeneiskolai koncertről ismerős dallamot:Este a székelyeknél. Dzsesszkoncerteknél megszokott taps morajlik végig a sorok között megköszönve a témát......

foeniculum 2011.01.17. 18:56:55

@tnsnames.ora:
Igen, Ferencsiknek ez az előadása nagyon népszerű, és ismert volt. Sőt, valóban még arra is emlékszem, hogy ez ráadása volt ugyanennek a darabnak :)
És ez valóban egy nagyon eltalált példa a ráadás témában, mert megmutatja, hogy ugyanazt a zenét lehet adni, más koncepcióban, és máris érzékelhető a változatosság :)

Azért amiket "tétel-ismétléses" ráadásként felsoroltál, mid speciális eset, és magyarázható, érthető, sőt így utólag érzékelhetően egyértelmű, mást elképzelni sem lehet (akár az Újvilágnál...)
De Berezovsky esetében másról volt szó... pontosabban valóban fogalmam sincs mi zajlott le benne....

Egyébként visszatérve Ferencsikre, amikor Pletyovot néztem ott a koncerten, pontosan ez az általad belinklet előadás jutott eszembe....
én sem értem miért tartotta a kritikus ízléstelennek. Talán mert inkább valami pergőset várt volna, amit tapssal lehet kísérni...

Apropó: érdekes téma a beletapsolás is, amiről már volt szó itt a blogban. Miért megengedett, sőt néha a karmester kifejezetten kéri, rásegít, hogy a ráadást együtt adják elő a közönséggel, akik tapssal adják meg az alapot :)
Mint az általad említett Bécsi Újévi koncertek, ahol a Radetzky marchnál megszokott a közbetapsolás:
www.youtube.com/watch?v=Wmk5VG5a1XY
nagyon szeretem ezt a felvételt :)

Tetszett az a felvetésed is, hogy akár érdemes olyan közismert darabot választani, amivel a tájékozatlanabb nézőt ismét be lehet csalogatni egy újabb koncertre. Végülis ez egy jó szempont. És érdekes az ellenkezője is, amikor az előadó a már tájékozott közönséget egy új szerző új, vagy ritkán hallható darabjával akarja ezáltal megismertetni
Viszont ez egy nagyon érzékeny kapcsolatot feltételez az előadó és közönség között, hogy az előadó felismerje melyik típusa is jött össze a közönségnek, mit tud befogadni...

buckoka 2011.01.17. 19:12:16

A 12-ikei koncerten szereplő két ráadás (Bach 3. szvit Boureé és e-moll szláv tánc) remek választás volt, a csellista hölgy játéka gyönyörű volt, rengetegszer kellett visszatapsolni a művésznőt, mire rászánta magát a ráadásra. A darab a hangszeréhez is nagyon illett. (Én azt vettem észre, hogy inkább mélyre állította be a lelket, ami a Dvorak-csellóversenynél elég meglepő volt számomra, igazán a második tételben jött ki az oka, ami gyönyörűen, telten szólt.) Nem volt benne semmi hivalkodás, tiszta volt, pontos volt, ahogy egy csellóművésztől elvárható, a szünet előtt jól is jött egy csendesebb darab.

A zenekar egy meglehetősen újszerű, de még pozitív értelemben hivalkodó volt. Aki ott volt, annak biztos feltűnt a második tétel szokásosnál gyorsabb tempója... na mindegy, most nem erről van szó... A közönség tapsából már érződött, hogy meglehetősen fáradt a 4. tétel végén. Ennek ellenére Kocsis cseppet sem odaillő megjegyzése kiverte nálam a biztosítékot. Habár a ráadás szép volt, ez nagyban elvett az értékéből.

buckoka 2011.01.17. 19:17:42

A tételismétlés nem rossz dolog, erre személyes tapasztalatom egy tavalyi Perényi-koncert, ahol többek között Csajkovszkíj Rokokó variációi is műsoron voltak. Perényi és a zenekar ráadása először egy Csajkovszkíj Nocturne volt, aztán a kb 5. visszatapsolás után leültek és eljátszottak vagy 30 másodpercet a Rokokó variációkból, kis poénnal zárva - Perényiék egy skálamenet után egyszerűen abbahagyták a darabot .

Engem gyakrabban szokott zavarni a konferálás hiánya. Az rendben van, hogy mindenki kap műsorfüzetet, de a közönségnek is rá kell hangolódnia az előadásra, nemcsak a zenészeknek.

tnsnames.ora 2011.01.17. 19:22:10

Igen, a Ferencsikes Tere-fere polka ebben a linkelt verzióban már a ráadás ráadása volt, én is így emlékszem. Kár hogy a hang és kép szét van csúszva, így ebben a formában sajnos eléggé fékezett habzású az élmény. :o(

Nem olyan ritka szerintem az olyan ráadás, amikor a koncert műsorból ismételnek meg ráadásként egy tételt. Nekem több ilyen élményem is volt.

És ha már nálam szó, a mai nap már össze is barátkoztam (az említett Popperes video-response révén) egy szlovák hölggyel, aki mostanság is, cseh és szlovák felvételeket ívelget fel értékmentés jelleggel a Youtube-ra, LP-ről is(!), nem is kis mennyiségben. A hölgy profilja:
www.youtube.com/user/harpsichordRB

Még két Popper-link:
Popper Tarantella for Cello and Orchestra, Jiří Hošek
www.youtube.com/watch?v=UTB04EFr5Fw
Popper Requiem Op.66 Adagio for 3 Cellos and Orchestra
www.youtube.com/watch?v=eqGiKR0iFXw

tnsnames.ora 2011.01.17. 19:22:44

Ez mind lenne érdekes, de csomó régi archiv Zuzana Ruzickova-csembalófelvételt rakott fel LP-kről, amik nekem oly kedvesek. Számomra az egyik legfontosabb Bach-ciklus a 7 Csembaló-toccatás sorozat. Ezt a legnagyobb teljességgel talán elsőként játszotta fel lemezre több tíz évvel ezelött, magam számára mai napig meghaladhatatlan módon.
Ráadásul részletes életrajzzal (benne a felfoghatatlan állomással, 1941-45 között koncentrációs táborban), fénykép-ritkaságokkal. Olyan LP-borítókkal, amik nekem LP-vel együtt megvannak.

Egyébként Ruzickovának múlt pénteken (január 14) volt a születésnapja... ;)

Az alábbi minden idők egyik leggradiózusabb csembalófúgája (szvsz), fájdalmasan gyönyörű, szívhez szóló fúgatémával, gyönyörű előadásban. Illetve a híres Olasz-koncert, ahogy szerintem meg kell szólalnia csembalón. (Lugansky egyenesen félpercet(!) ráver sebességben a harmadik tételnél, pedig Ruzicková sem lassan játssza.)

Z. Ruzickova BWV 911 Toccata and Fugue Harpsichord 2/2
www.youtube.com/watch?v=3g1J2EkBkkM

Z. Ruzickova Bach Italian Concerto
www.youtube.com/watch?v=zy9aF5IVvHQ
www.youtube.com/watch?v=JF9tNN_c6Zg

tnsnames.ora 2011.01.17. 19:24:05

@buckoka:
Szerintem is alapvető fontosságú, hogy lehessen tudni mi szól (akár ráadásnál is). Nagyon tudhat fájni a hallgatónak, az ilyen jellegű információ hiánya.

foeniculum 2011.01.17. 19:41:07

@buckoka: Erről lemaradtam... ??? mit mondott Kocsis?
Én a koncertet a MÜPA honlapjáról néztem, ott pedig a végét sajnos lehagyták, a ráadásról csak rákérdezésem után értesültem (blog gazdája által)
Viszont Kocsis az említett dec. 5-i koncerten is felháborítóan viselkedett, ha mondhatom ezt... bevezetőként Rahmanyinov Holtak szigete c. szimfónikus költeményét adták elő, és a közönség a mű végén várt egy keveset, nem kezdett azonnal tapsolásba... Mire Kocsis (első sorban ültem, láttam) megjegyezte a zenekar felé, hogy "na végre".... mondhatni legszívesebben otthagytam volna a koncertet.

Igen, a felkonferálás nekem is hiányzik. Nagyon ritka eset, hogy van külön bemondó, aki felvezeti a következő zenéket. Illetve megjegyezném: Fischer Iván mindig kommunikál a közönségével. Legalábbis amelyik koncertjén én részt vettem. Ezt kedvelem benne...

foeniculum 2011.01.17. 19:49:57

@tnsnames.ora:
a csembaló hangja nem tartozik a kedvenceim közé.... de ez most nagyon jól esett :)
Köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmet.

buckoka 2011.01.17. 19:55:07

Valami ilyesmit mondott:

"Most hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vártunk ekkora tapsot és a fejünket kapkodjuk, hogy jajj, mi legyen a ráadás. Semmi baj, készültünk..."

Aki emlékszik pontosabban, az leírhatja, de a kényeg ez volt.

buckoka 2011.01.17. 19:59:07

És én meg megjegyezném, hogy akkora taps nem volt, ami ezt nagyon indokolta volna, nagy volt, az tény, de nem akkora....

foeniculum 2011.01.17. 20:08:14

@buckoka: nem semmi.... nagyon el van szállva magától :(

tnsnames.ora 2011.01.17. 20:17:15

@foeniculum:
:o) Örülök neki.

Egyébként a Karajanos Radetzky Marchnak van egy jobb minőségű linkje a Youtube-on, amit közel két millióan élveztek már.

Strauss - Radetzky March - Karajan
www.youtube.com/watch?v=FHFf7NIwOHQ

foeniculum 2011.01.17. 20:45:23

@tnsnames.ora: Igen, későn láttam meg, hogy rossz a minősége...

buckoka 2011.01.17. 21:25:35

@tnsnames.ora:

Ez az ajándék-hasonlat nagyon tetszik nekem. tényleg van benne valami; egyedinek kell lennie, mégse úl hivalkodónak, olyasvalaminek, ami nem kötelességszerű (ezt te is írtad), hanem szívből jön, személyes és odaillő.

Senkitől nem lehet elvárni, hogy ráadást adjon, de aki ad, az akkor és olyat adjon, amilyen kell.

Szerintem két esetben kell a ráadás: ha a koncert maga borzasztó volt, de a zenekar meg akarja (és meg is tudja) mutatni, hogy többre is képes. Példa: www.youtube.com/watch?v=UHRl6u97VyY

buckoka 2011.01.17. 21:29:02

Véletlenül elküldtem félkészen:)

A másik eset, amikor a koncert kiváló, ilyenkor általában egy olyan darabot szeretnék, ami nem annyira hivalkodó, mintegy összegzi az aznap elhangzottakat, levezeti az esetleges feszültséget, vagy még pár percig fenntartja a lélekállapotot, ami kialakult az este folyamán

tnsnames.ora 2011.01.17. 21:40:01

@buckoka:
Ez a Kalinka-medley jól sikerült, a névtelen hangszerelő jóvoltából :o)

futura 2011.01.20. 23:21:59

Sosztakovics az egyik szívügyem, és nem akarom hetente megvédeni, elég havonta egyszer:
momus.hu/forum.php?forumcat=45

Érdekes módon a ráadásról egy nemráadás jut eszembe, amiről még mindig sokat beszélek barátaimnak, életem egy megrendítő pillanata volt.
Valamikor a nyolcvanas évek közepén, péntek délben telefonáltak a munkahelyemre, koncert lesz Szegeden, az amerikai Oregon együttes lép fel. Nemrég ismertem meg akkor különlegesnek tartott zenéjükkel, ezért órákon belül elindultunk, és időre megérkezve a koncertet végig élvezhettük. A közönség, talán kétszáz fő, több a terembe be sem fért, tombolt.
Ráadás ráadást követett, míg talán az ötödik után, egy lassú, gyönyörűen hömpölygő zene szólalt meg, az oboa szólójával.
Az utolsó akkord elülte után sokáig néma csend volt, a zenészek lassan elhagyták a szinpadot, és ezután a közönség pici székzörgéssel, kiszállingózott a teremből.
Már hazafelé tartottunk, amikor valaki először megszólalt.

U.i.
Az együttes a koncert után az akkori NDK-ba utazott, és menetközben balesetett szenvedtek. Ütősük Colin Walcott, ott életét vesztette.

foeniculum 2011.01.21. 09:26:00

@futura:
Tetszett a történeted, sajnálom a szomorú "végkifejletet" :(
Köszönet érte.

Viszont úgy gondolom, Sosztakovicsot nem kell megvédened velem szemben ;)
Nem gondolom, hogy akkora szörnyűségeket írtam volna róla. Egyszerűen számomra nehezen befogadható, bár küzdök vele, szeretném megérteni. A kor, a hely amelybe beleszületett, és amitől ennyire vegyes alkotásokat hagyott hátra, egyáltalán nem zavar, sőt legalább érthetőbbé teszi őt. Nem hiszem/tartom magam hozzáértőnek, én csak akkori laikus érzelmeimet fejeztem ki.
És még valamit: talán úgy is felfoghatjuk, hogy volt ereje ott maradni, és nem megszökni Amerikába, mint akkoriban tették sokan....