Mindennapi klasszikusok

1982-ben a mai napon - 10-04-én - hunyt el Glenn Gould

Ez a bejegyzés Glenn Gouldot egy talán kevéssé ismert életrajzi szál tükrében - a Grieggel való rokonság -, valamint egy rokonához fűződő mély és gyengéd kapcsolaton keresztül (is) szeretné bemutatni. A poszt megírásához - mint eddig oly sokszor - Otto Friedrich: Glenn Gould, Változatok egy életre című könyvét használtam fel.

A Grieg-rokonság és Grieg e-moll szonátája:

"Florence Grieg, aki hosszú évekig énektanár volt, büszkén állította, hogy távoli rokona Edvard Griegnek. Egyetlen gyermeke, Glenn, időnként eltréfálkozott rajta, hogy nincs kedve lemezre játszani a híres a-moll zongoraversenyt a norvég zeneszerzőtől, akit szívesen emlegetett úgy, mint anyja unokabátyját. Tény, hogy Florence Grieg és Edvard Grieg ugyanabból a MacGregor néven ismert, szenvedélyesen büszke skót törzsből származtak, amely állítólag Alpin fia Griogairtól ered, aki a nyolcadik században a skótók királya volt. A klán jelszava: 'S Rioghal mo dhream' (Királyi a fajtám). (...) A családi legendák a MacGregorok 1746-ban Cullodennél harcba szálltak a Jó Charlie hercegért, aztán az életben maradott harcosok egyike Norvégiába menekült, és végül ő lett Edvard Grieg dédnagyapja."

És ha már szóba került Grieg, itt kell megemlíteni az e-moll szonátát, amely talán kevésbé ismert a híres a-moll zongoraverseny és a lírai darabok mellett.

"Az ő műveik helyett (Chopin és Schumann - a szerző megjegyzése) Gould 1973-ban távoli rokona, Edvard Grieg e-moll szonátájának csodálatos tolmácsolásával állt elő, (...)"

"Grieg egyetlen zongoraszonátája 1865-ből való. A Schumanntól és Chopintől elsajátított romantikus kifejezésmód mellett Niels W. Gade (1817-1890) hatása érvényesül a kompozíción: a miniatűr munka szeretettel kidolgozott részletei és az északi népzene üde hangja vall erre a hatásra. Mindez már a szonátaformájú nyitó tételben sikeresen társul a zeneszerző színes hangzásvilágával, sejtelmes meséket szövő fantáziájával. A lassú második tétel Grieg népdal-intonációjának szép példája s egyúttal variációs leleményét is feltárja. A menüett jellegű harmadik tétel triója ismét népzenei hangot pendít meg. A gyors tempójú finálé a második tétel témájának felidézésével foglalja szilárd egységbe a kompozíciót.

A tételek: (I. Allegro moderato; II. Andante molto; III. Alla Menuetto; IV. Molto Allegro)"

(Forrás: Hangversenykalauz)

Készítettem egy lejátszási listát erről a darabról, az indításhoz kattints!

A fiatal Glenn Gould és unokanővére, Jessie Grieg:

Elizabeth Fox, a CBC rendezője így emlékszik vissza a Gould családra: "Kedveltem Glenn szüleit, mind a kettőjüket. Nem tudom, másokkal szemben hogyan viselkedtek, de az én jelenlétemben mindig nagyon aranyosak voltak. De az is igaz, hogy Glenn előtt örökösen... egyszóval nem vitás, gazsuláltak neki. Később gyakran eszembe jutott E. B. White Stuart Little írása, arról a házaspárról, akiknek egy egér a gyerekük. Úgy öltöztetik, mint egy embert, de hát az egér folyton a lefolyócsövekben bujkál, meg ilyesmiket csinál. Nos, Gouldéknál az embernek folyton az az érzése támadt, hogy ez a házaspár olyasvalamit hozott létre, ami nem az övék. Ez a lény hozzávetőleg úgy öltözik, mint egy ember, zongorázik is, de mégis valami... szóval Gouldék örökösen valami félelemmel vegyes áhítattal bámulták a fiukat." (...) "Ebben a nehéz időszakban bukkant fel Gould életében Jessie Grieg, mint afféle megmentő. A tizenhárom éves Gould addig is jól ismerte a közeli Uxbridge-ban élő tizennyolc éves unokanővérét, de a szülők ekkor meghívták a lányt, hogy lakjon náluk, míg elvégzi a torontói pedagógiai főiskolát. - Mi ketten nagyon-nagyon közel álltunk egymáshoz, és ez a közelség abban az évben jött létre, amelyet náluk töltöttem - meséli Jessie. - Glenn afféle szeszélyes, de roppant barátságos gyerek volt, olyan értelemben, hogy bármilyen beszélgetésbe bele tudott kapcsolódni, és ezt szívesen meg is tette. Az égvilágon minden érdekelte. És jól el is igazodott mindenben. Ráadásul határtalan vágy élt benne, hogy megtanuljon mindent, amit csak lehet."

Jessie Grieg Glenn Gould magánéletéről:

"A kérdésre, hogy miért nem nősült meg soha Gould, Jessie, aki szintén nem ment férjhez soha, nevetve válaszol: - Nos, azt hiszem, a szívem is vérzett volna a feleségéért. Mert az az igazság, hogy Glenn a muzsikával élt házasságban. - Jessie persze nem mehetett hozzá, hiszen az unokanővére volt, öt évvel is idősebb nála, de Gould valami mást kapott Jessie-től - melegséget, együttérzést és gyengéd szeretetet.

- Tudja, nekem őszinte meggyőződésem, hogy Glenn közelebb állt hozzám, mint bárki más emberfiához - mondja Jessie. - Sosem mutatta ki nagyon az érzelmeit, de emlékszem... vele utaztam Canningtonba, amikor az apai nagynénje meghalt. Ő hívott fel, hogy nem tudnám-e elkísérni... Nagyon zaklatott volt... aztán egyszerre csak kinyújtotta a a kezét, végigsimogatta a karomat, és azt mondta: 'Jessie, tehozzád örökké hű leszek.' Én pedig tudtam, hogy így lesz... Az a mély szeretet, amit irántam érzett, nem volt akármi, éppen, mert... nos, tudja... volt abban valami különleges. Igazán szerencsésnek mondhatom magam..."

Jessie Grieg az utolsó napok kórházi találkozásáról:

Nagy ugrás az időben: 1982. szeptember 27-e. Két nappal 50. születésnapja után Gould agyvérzést kapott, kórházba került. A kórházi látogatásról így számol be Jessie Grieg:

"- Reggel hat óra tájt megint telefonáltak - hullafáradt voltam a hurcolkodástól -, és azt mondták, hogy Glenn egész éjjel engem hívogatott - meséli Miss Grieg. - Besiettem a kórházba, de összesen csak három percre engedtek be hozzá. Odaléptem az ágyához. Azt mondtam: 'Jessie vagyok.' Ő meg azt mondta: 'Tudom. Én hívattalak.' Az egyik keze ott volt a feje alatt, és észrevettem, hogy a fejében valami duzzanatféle van, és becsukódott a szeme, de aztán megint kinyitotta. Én meg odanyújtottam neki a kezem, és ő megszorította, nagyon erősen, és csak tartotta, nem engedte el, és azt mondta: 'Borzasztóan beteg vagyok.' Mire én azt feleltem neki: 'Tudom, hogy borzasztóan beteg vagy, de te is tudod, hogy mi, Griegek, született harcosok vagyunk.' Ő pedig azt mondta: 'Igen, csak most már késő. Túlságosan is késő.'"

Egy ápolónő visszaemlékezése:

"Milyen fura az élet... milyen fura dolgok történnek az életben - mondja Jessie Grieg. - Egy tanár barátom nemrég meglátogatta egy ismerősét Finnországban, és ott kiderült, hogy az a lány ápolta Glennt a kórházban. És azt mondta: 'Sosem láttam még senkit, aki ennyire megbékélt önmagával.' Csak azzal az eggyel nem tudott megbékélni, mondta a volt ápolónő, hogy állandóan valami Jessie-t hívott, a nővérek pedig azt hitték, hogy a barátnője vagy ilyesmije vagyok. De amikor beszéltek hozzá, látszott, hogy teljesen megbékélt a sorsával. Vagyis, tudjam alighanem igazán gyorsan beletörődött, alig két nap alatt."

A temetés:

Glenn Gould búcsúztatása a torontói Szent Pálról elnevezett anglikán székesegyházban volt.

"A boltíves templomot ekkor gépzene hangjai töltötték be, a felvételről felcsendült a téma, amely a nagyszerű örökséget jelképezte: a gyönyörű sarabande, a Goldberg-variációk alapdallama. Negyedszázaddal korábban ezzel a művel mutatkozott be  Gould, a huszonhárom éves, vakmerő újonc, mégpedig igen látványosan, a Columbia Hanglemezgyártó Vállalatnál, és a híres előadás újragondolt felfogásban, Gould utolsó hanglemezfelvételeként, mondhatni, végrendeletként, csak nemrégiben került forgalomba."

Lejátszási lista itt is készült, az 1955-ös felvétel indításához kattints, az első részt azonban mindenképpen szerettem volna beszúrni:

 

A sírhely:

A Gould család nyughelyét egyszerű, gránit sírkő jelzi, szegélyén vésett rózsabimbókkal a  Mount Peasant temetőben. A sírkővel szemben egy harmincszor hatvan centiméteres gránittábla ékelődik a földbe. "Közvetlenül a dátum alatt öt kottavonal, rajtuk violinkulcs és a Goldberg-variációk kezdőhangjai."

 

34 Hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr412337928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tnsnames.ora 2010.10.04. 08:41:39

Megcsináltam a komplett kottás-verziót is a Gouldos Grieg szonátához (két videóban).
Elvben - szoftverváltás után - ennek szebb a hangja, és jobb a képe (miközben többszörös lett a feltöltési file-méret)

Grieg: Piano Sonata in e, Op.7 - Glenn Gould
www.youtube.com/watch?v=-kJuhYH9MLE
www.youtube.com/watch?v=gDCx84AHq0g

És itt van hozzá hangulati felvezetőnek, vagy épp levezetőnek :o), az egyik legismertebb (rövid) Grieg zongoradarab is (Törpék menete).

Grieg: Troldtog Op.54 No.3 - Jandó Jenő (piano)
www.youtube.com/watch?v=f7ZCRsqzHOU

Kiváncsi vagyok a magam részéről a Grieg-szonátás véleményekre. Miközben abszolút élveztem a kottaillesztést (meg nagyon kedvelem Grieg muzsikáját), azon közben úgy láttam ez a szonáta nem egy kiugró darab (szvsz). Ugyan remek zenei gondolatok vannak az egyes tételekben, Griegnek nem sikerült a félórás játékidőt megfelelően koncentráltan kitöltenie, sok a műben az üresjárat, az én fülemnek. Valahogy úgy érzem Grieg igazi terepe zongorán a Lírai darabok.

Gould elött viszont le a kalappal, szerintem a legtöbbet hozta ki a szonátából.

Kocsis Zoltánnal annó megjelent Hungaroton LP-n ez a Grieg-szonáta. Talán semmi más nem votl rajta. Én valami bőven több mint 30 perces játékidőre emlékszem, de meglehet ám, hogy rosszul.

tnsnames.ora 2010.10.04. 08:59:11

Bach: Goldberg-variációk

Számomra a hétvége élménye volt a műhöz idevágó pár régebbi információ tudatosulása, meg újabb infók ujdonsága.

- Az "Air with variations" címjelölésben az Air az nem énekária a szó klasszikus értelmében, hanem egyfajta jelző, hogy utána variációk jönnek. Számtalan ilyen van a barokkban, a másik nagyon híres ilyen Händel Vidám kovácsa (Harmonious Blacksmith).

- A Goldberg-variációk első tétele egy G-dúr Sarabande, ami a "Notenbüchlein für Anna Magdalena Bach"-ban is megtalálható, még 1725-ből. A wikipedián Peter Williams - szerintem helyesen - azt írja, hogy "ez nemcsak egy téma, hanem egyben az első variáció is, mint a chaconne-oknál szokás".

HgGina 2010.10.04. 13:04:20

Azért "A fiatal Glenn Gould és unokanővére, Jessie Grieg" résznél meglehetősen hülyén néz ki a kutyés kép. Nem látom rajta az unokanővért, hacsak nem a kutya az.
Néha az összképre is illene figyelni.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.10.04. 13:36:44

Jó kis megemlékezés. Én szeretem Gouldot, bár csak Bach-dolgait ismerem, a Goldberget, meg a Wohltemperierte Claviert, de ezeket minimum félévente muszáj meghallgatnom. Nem tudsz valami utalást arra nézve, hogy Gould nem volt-e "furi"? Konkrétan valamiféle szellemi abnormalitásra gondolok, az aszexuális csak zene-dolog utalhat erre, valamiféle autizmusra, ami talán a gajdolásában is jelez. Vagy skizofrénia? Bár ahhoz meg túl tiszta.

budai zöld 2010.10.04. 14:17:05

Glenn Gould a legjobb.

Én még jobban szeretem az 1981-ben felvett Goldberg-variációkat. Az 55-öshöz képest kevesebb benne a rock and roll, viszont több a bölcsesség.
És a mai napi aktualitáshoz is jobban illik:
www.youtube.com/watch?v=g7LWANJFHEs&feature=related

@efes:
Elég komoly irodalma van annak, hogy Glenn Gould mennyire volt fura. Ízlésem szerint talán túl sok is, lásd pl. a fenti poszt bulvársztori/zene arányát.

Amúgy elég korán kezdődött a dolog, úgy tudom, hogy a Columbia már a befuttatásakor úgy marketingelte, hogy mennyire fura és mennyire zseniális csávó. Nyilvános stúdiófelvételek sok újságíróval, mittomén, gyakorlatilag "freak show". Később aztán tett róla, hogy ne csináljanak belőle majmot.

Szerintem valószínűleg elég fura arc lehetett, de a híre lehet, hogy még furábbnak mutatja.

Nem Bachos dolgai közül én a 6 késői Haydn szonátát komázom nagyon (sajnos linket nem találtam hozzá).

Bromwyn 2010.10.04. 15:06:19

Nekem is a későbbi Goldberg- variációk az etalon, ha egy lemezt vihetnék magammal a lakatlan szigetre... stb. stb.

Viszont, ahogy fentebb is írták, az unokanővéres bekezdésnél kicsit furcsán hat a cím; pláne az egér-gyerekes házaspár emlegetése miatt én is komolyan azt hittem egy őrült pillanatig, hogy a kutya az unokanővér (mivel Gould életrajzában korábban még nem mélyedtem el).

re 2010.10.04. 16:08:59

@efes: vannak vélekedések miszerint Asperger szindrómás volt. De mivel Gould már meghalt és a betegség is elég nehezen behatárolható, így ez már sose fog bebizonyosodni.
Nem volt hétköznapi ember az teljesen biztos, ahogy a játéka sem hétköznapi. Beethoven Holdfény Szonátájának első tételén kívül számomra mindenből az az etalon, amit Gould játszott.
Javaslom olvasd el a cikk alapjául szolgáló könyvet (Glenn Gould. Változatok egy életre), érdekes olvasmány. Engem el is szomorított.

Emmet Ray 2010.10.04. 16:09:43

egy kicsit OFF leszek, de ha már youtube-os videókat linkelgetünk, akkor az évtized zongorás híre következik vicckategóriában: a Warner Music Group letiltotta John Cage 4'33'' művének hangsávját a videómegosztón! youtu.be/nWDsD6Zs_p0 LOL

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.10.04. 16:20:04

@budai zöld: @re: Köszi, Megvan mit kérek karira.

@Emmet Ray: Ez az, amikor a pali kitolja a koncertzongorát az utcára, leül mellé és csenden ül 4 perc 33 másodpercig? Mert akkor minden idők legnagyobb balfaszságát követte el a Warner. :D

tnsnames.ora 2010.10.04. 16:26:42

@Emmet Ray:

A videó maga 4:34 hosszú. Én nagyon kiváncsi lennék pedig mi lehet abban a plusz 1 másodpercben, amit a tiltás miatt nem hallhatok. Lehet, hogy megyek egy free ip-change-ért, hogy kideríthessem a nagy titkot?. ;)

A Youtube szerzői jogi visszásságairól pedig én is tudnék sztorizni, saját tapasztalat alapján. Írtam is a témáról egy jó hosszú blogposztot, nem is olyan régen:

liftinstinct.blogspot.com/2010/09/youtube-es-halozatosodas.html

tnsnames.ora 2010.10.04. 16:49:32

Gould és az utolsó Haydn szonáták elég foghíjasan vannak fenn a Youtube-on, de azért meg lehet őket ízlelni.

Glenn Gould plays Haydn Piano Sonata No 56 in D major
www.youtube.com/watch?v=OPfsUQQrbJE
www.youtube.com/watch?v=VL9_MZCGD0E

Glenn Gould plays Haydn Sonata in C major Hob XVI 48
Ez a két tételes szonáta nincs fenn YT-n.

Glenn Gould plays Haydn sonata No 59 in E flat major Hob XVI 49
www.youtube.com/watch?v=_0hIe_jyFpQ
www.youtube.com/watch?v=PPeIF-6wHQE
www.youtube.com/watch?v=WDvmQpq0dzo

tnsnames.ora 2010.10.04. 16:50:22

Haydn : Piano Sonata XVI: 50-Ⅱ. Adagio, Glenn Gould
www.youtube.com/watch?v=lr-3G7_3y48

Haydn : Piano Sonata XVI: 51, Glenn Gould
Ez a két tételes szonáta nincs fenn YT-n.

Glenn Gould plays Haydn Piano Sonata No 52 in E flat major
www.youtube.com/watch?v=hfu5VDjRKmA
www.youtube.com/watch?v=PPeIF-6wHQE
www.youtube.com/watch?v=gfjsDgPVkN4

tnsnames.ora 2010.10.04. 16:52:45

Nem semmi ahogy működik ez a blog.hu blogmotor. :o((

Kiírja, hogy sikeresen mentette a hozzászólást, de persze nem.
És "persze" nem árulja el a felhasználónak, az a baja, hogy sok a link a hozzászólásban.

Bromwyn 2010.10.04. 18:05:23

Tényleg, ha már szóbakerült ez a könyv. Az Otto Friedrich.
Én pár évvel ezelőtt nekikezdtem, de a legrosszabb biográfia volt, amit valaha olvastam. Mármint nem is bírtam végigolvasni, ami ritkán fordul elő velem. Kb. 100 oldal után feladtam.
Émelygős, érzelgős, rossz stílusban, tele irreleváns infóval. Szerkesztetlennek is tűnt. Legalábbis én így emlékszem rá. Ti?

budai zöld 2010.10.04. 20:34:34

@tnsnames.ora:
Király vagy, hogy megtaláltad.
Egyébként szerintem a C-Dur Hob. XVI 48 a legjobb (első tétel), de legalább @efes: -nek marad valami meglepi karira.

_romanista 2010.10.04. 20:54:19

@Bromwyn: a könyvről akkor. bár én ebből idéztem, de nem jó olvasni. beleolvasni jó - én ezt teszem már régóta, de egyben olvasni szinte lehetetlen. nekem lelki fúrom volt, hogy nem tudom olvasni, és hogy őszinte legyek, örülök, hogy ezt írtad >> nagy terhet vettél le...

re 2010.10.04. 23:05:07

@Bromwyn: össze vissza ugrál az időben, kissé követhetetlen, de legrosszabbnak biztos nem a legrosszabb :)

KrizsiL 2010.10.04. 23:48:36

Klasszikus zenével ismerkedve sok jót hallottam a Goldberg variációkról. Az a néhány felvétel ami hozzám került nem tetszett. Egyiket sem tudtam végig hallgatni. A legrosszabb talán a Loussier féle volt.. Egyszerre kaptam meg az 1955-ős és a 1981-es felvétel. Gondoltam időrendben hallgatom meg. Feltettem a lemezt, már álltam volna fel a korábban hallott felvételek tanulsága szerint, jó lesz ez háttérzenének míg bírom, de az első hangok után vissza a fotelbe. Végighallgattam, majd ismét megnyomtam a lejátszás gombot. Pár héten át szinte naponta ismét végig hallgattam. Nem éreztem késztetést a második felvétel meghallgatására. Aztán mégis. Óriási eltérés a két előadás közt, de mégis egyenrangúak. Számomra teljesen másról szólnak. Az első a szerelem. Szerelem a darab iránt. Teljes, odaadó, benne elmerülő. Nem lángoló, békés, tökéletes összeolvadás. A második a mestermű. Minden hangjegy úgy hangzik el, hogy nincs kétség, csak így lehet eljátszani. Másnak nincs értelme.
Máig sem tudom melyiket szeretem jobban. Hol az egyiket, hol a másikat. Jól van ez így.
Öt év után gondolom ideje lenne, hogy mással is meghallgassam. Csak az a bizonyos késztetés, az hiányzik.

tnsnames.ora 2010.10.05. 00:50:43

Goldberg variációknál a legelső kérdés, ami felmerülhet a hallgatóban, hogy csembalós avagy zongorás verzióban akarja-e meghallgatni a művet. (Remélem nem csak én ítélem fontos hangszernek a csembalót).

Továbbá nekem van egy súlyos dilim, amivel lehet, hogy egyedül vagyok a világban. Én ugyanis nem szeretem, ha egy variációsorozatban túl nagyok a játékidőkilengések. Nyilván egy gyors pár taktusos variáció rövidebben fog szólni, mint egy esetleg ismétléssel terhelt hosszú lassú variáció. De azt már nehezebben emésztem meg ha az egyik variáció úgy jóval gyorsabb az átlagnál, hogy a másik variáció meg jóval lassabb.Ezt az előadói hektikusságot én a modern kornak tulajdonítom alapvetően és nem például Bachnak.

Aztán ott van az ismétlések kérdése. Nem is tudom elképzelni van-e koherens és következetes jó ismétlési 'stratégia'.Ugyanis én laikusként úgy vélem, hogy a zeneszerzői "lehet ismételni" és a mondjuk most így "létfontosságú" zene-megkövetelte ismétlés között nagy a szakadék. Az előadónak kéne valahogy disztingválni, hogy csak a zenei szempontból fontos ismétléseket tegye meg. (Pláne a modern hangrögzítés korában, ahol egy tétel akárhányszor meghallgatható, ha valaki extra ismétlésre vágyik.)

Amúgy meg:
- Mindent senki nem ismétel.
- És olyan sincs, hogy valaki egyáltalán nem ismétel (Bár Gould az Op.118/1-es Brahms-Intermezzót úgy vitte le majdnem egy perc alá, hogy az elején előírt pár taktusos ismétlést is kihagyta) .
- Ismétlést megkövetelő kétrészes tételeknél meg örök dilemma lehet, hogy csak az első vagy a második részt is ismételje-e az előadó.

Én a sok rossz közül azt támogatom leginkább, amikor a túl rövid variációknál inkább legyen ismétlés, a túl lassúaknál meg inkább ne. Kivételt képez, ha az ismétlés során komoly terepe van az extra-díszítésnek.

Extrém furcsaságok.

* Ránki Dezső a Mozart a-moll szonáta első tételében úgy nem ismételt következetesen, hogy az általa egyébként átlagnál lassabban játszott lassú tételben meg ismételt. Ezzel elérte, hogy a lassú tétel jóval hosszabb eredeti verziójában, mint a két szélső gyors tétel együttvéve.Nehezen tudom elképzelni, hogy Mozart erre elismerően csettintene, még ha az a lassú tétel párját ritkítóan értékes is.

* Kocsis zongorán feljátszotta a Fúga művészetét, többtíz éve, egy híres felvételen. Talán ő az aki az első fúgákat a világon a legrövidebb játékidővel játssza, alámenve többször is a három percnek. Viszont a talán 11.fúgát valami extrém lassan tizeniksz perc alatt abszolválja. Én azt mondom ez nem normális, szerzői interpretáció vonatkozásában. (Előadói interpretációkat illetően persze lehet érvényes kísérletnek tekinteni)

Na éjfél után nekem ilyesmik jutottak most eszembe. Az éjfél lesz a magyarázat a fenti sorokban való esetlegesen az átlagnál is több elütésekre is. ;)

KrizsiL 2010.10.05. 10:27:20

@tnsnames.ora: Ajánlanál egy jó csembalós Godberg variációkat?

foeniculum 2010.10.05. 10:40:01

@tnsnames.ora:
Épp a napokban megjelent hír, ehhez kapcsolódva, és erről eszembejutva:
www.kulturpart.hu/zene/21616/beethoven_vegre_erzi_a_ritmust

Bár kétségeim vannak, inkább reklámfogásnak tartom :)

tnsnames.ora 2010.10.05. 11:05:14

A cikkbeli törekvés szerintem implicit logikai ellentmondást rejt magában. Ugyanis kizártnak tartom, hogy a vagy túl gyors vagy túl lassú tempónak van egyidejű konzekvens, koherens alternatívája. :o) Én csak azt tudom elképzelni, hogy ha eddig teszem azt gyorsabb tempót diktáltak a szükségesnél, akkor majd most megmutatják, hogy a lassabb az igazi (vagy fordítva).

Egyébként gyakorlati értelemben sem nagyon hiszek a dologban. Egyfelöl eddig is széles spektrumon mozogtak a tempóválasztások, nem nagyon hiszem, hogy van plusz mozgástér (spektrumon kívül). Másfelöl az autentikus előadásmód mind rejtélyessége (bizonyossághiánya), mind elvi (anakronisztikusság-elkerülés), mind gyakorlati technikai problémái miatt különlegesen nehéz feladat az én meglátásom szerint. Én például alig-alig ismerek jó autentikus felvételt, igaz a sok kudarc után már nem is nagyon keresgéltem őket.

Biztos rosszul látom, de én úgy tippelem hipotézis szintjén, hogy ha egy Beethoven belecsöppenne a mi világunkba nem lenne neki ellenére például egy mahleri zenekari hangzás, nemfeltétlen vágyna vissza "autentikus módon" a neki megszokott bécsi lehetőségek közé.

Autentikus előadás témában a legnagyobb skizofréniát számomra Nicolaus Harnoncourt jelenti. Aki úgy használ korhű hangszereket, hogy olykor eszement modern tempókat diktál a karmesteri pulpitusról (akár gouldi léptéket is meghaladó módon). Nekem ne mondja senki, hogy ez művészi szempontból egészséges (alternatíva).

Én abban hiszek, hogy a szerző szellemiségét és lelkiségét kell követni a művészi megvalósítás szintjén. Amely terepen alig-alig vannak megfogalmazható érvényes ökölszabályok. Tisztán úgy mint a korábban vesézett ismétlések témában :o)

tnsnames.ora 2010.10.06. 13:34:06

@KrizsiL:

Ezer bocsánat a hozzászólásod valahogy eddig elkerülte a figyelmemet. Remélem még itt vagy. :o)

Én - a mai modern mainstreamtől eltérően(?) - csembaló témában is (ahogy például Vivaldiban is) az "old school" híve vagyok. Ahogy Vivaldi interpretációknál nem szeretem a menő Fabio Biondi meg Il Giordano Armonico együttesek szélsőséges tempóválasztásait, ugyanúgy nem szeretem csembaló vonalon például Bob van Asperen és társai fegyelmezetlenségeit (lásd Bach Toccata sorozatából például a kirívóan gyenge BWV 914-et, fennvan a Youtube-on -> még a fúgatémát sem tudja nem-szétesően játszani, ami még talán nekem is sikerült annó zongorán -> ennél súlyosabb kritika nem is tudom létezik e a Földön, zenei előadást illetően).

Csembalós felvételekkel kapcsolatban összegyűjtöttem "napos" és "árnyékos" oldalra a hozzám eljutott csembalistákat, némileg sorba is rendezve őket (két nap híján pontosan három éve itt az indexen egy indexes fórumos topikban)
forum.index.hu/Article/viewArticle?a=71914321&t=9168807

Goldberg variációkban nekem etalon Zuzana Ruzickova (mind a korai mind a késői felvétele), de Karl Richteré is nagyon jó. A YT-n az előbbiből nincs fenn, az utóbbiból a Téma-Ária-Sarabande és a két első variáció van fenn, ha jól láttam. A poén az, hogy a három cuccot három különböző feltöltő töltötte fel. Az első két variációnál szépen látszik a csembalózás is.

Egyszer meg kéne csinálni rendesen kottásan a Goldberg-variációkat is (variációhatárokkkal, csak a szükséges ismétlésekkel, stb) Majd egy következő életben esetleg.

www.youtube.com/watch?v=OUoUQsoAZ70
www.youtube.com/watch?v=c0bwjl5lm7U
www.youtube.com/watch?v=53U6xuGRsVA

KrizsiL 2010.10.06. 15:01:13

@tnsnames.ora: Köszönöm, hallgatózok, keresgélek.

tnsnames.ora 2010.10.06. 16:16:09

Itt egy számomra vadiúj, nekem nagyon bejövős csembalista. A hat orgonás triószonátát (BWV 525-530) játssza a híres-neves pedálcsembalón, nekem nagyon szimpatikusan. Ez a felvétel is kottáért kiált (nálam)

www.stefan-palm.de/german/fotos.php
www.amazon.co.uk/Bach-Werke-Fuer-Pedalcembalo-stefan/dp/B00005LKBC/ref=sr_1_1?s=music&ie=UTF8&qid=1286374091&sr=1-1

foeniculum 2010.10.06. 22:41:41

@tnsnames.ora:
Ahogy én értelmeztem, a két véglet között fog fölvenni egy tempót, amiből szerintem is létezik már eddig is számtalan :) Ő lesz a sokadik. Viszont olyan eddig nem létezett, aki igyekezett volna "tudományos" alapra helyezni az elképzeléseit a darabról :)))
Úgyhogy legalább ebben egyedi, és valóban új lesz. Mégha semmi valódi pluszt nem is szolgáltat majd. De felkelti az érdeklődést a lemez esetleges megvételére, azaz van REKLÁM-értéke ;)))
Viszont ebből a hozzáállásból kiindulva olyan általad említett túlzások nem jöhetnek létre, hogy az egyik tételt aránytalanul játsszák le a másikhoz képest.... :)

tnsnames.ora 2010.10.06. 22:59:49

@foeniculum:
Így is gáz a cikk, ahogy te is rávilágítasz. :o)
Hiszen akkor nem az az érdekes, hogy egy konkrét tempónál van-e gyorsabb vagy lassabb tempó/felvétel (hiszen triviális és ezért irreleváns a dolog). Akkor az az érdekes, hogy mi az alapja az új metronómjelzés-olvasásnak, -dekódolásnak, mennyire megbízható a dolog.
Most arról nem is beszélve, hogy Beethoven szimfóniából van jó pár felvétel a világon, rá is érezhetett valaki erre a "tudományos" tempójelzésre.
Az sem világlik ki, hogy miért a II.szimfónia kerül ennyire fókuszba, ha generális az évszázados tempóhiba.
Szóval ami biztosan állítható, hogy készül egy új felvétel Beethoven II.szimfóniájából.
;)

foeniculum 2010.10.07. 10:16:23

@tnsnames.ora:
Egy idézet:

"Ne hidd, hogy Te pontosan ismered a nagy alkotó legtitkosabb gondolatait! Metronómjelzés nélkül is tudod milyen tempókat, milyen előadási apróságokat, finomságokat, árnyalatnyi tempóváltozásokat képzelt el művének megalkotásakor. Lehetséges, hogy neki magának sem voltak változhatatlan elképzelései. Hátha ő is a hangulatok embere volt. Költő mivoltában még inkább állhatott pillanatnyi hangulatok uralma alatt, mindenkori hangulata szerint játszhatta művét hol valamivel gyorsabban, hol valamivel lassabban, itt-ott más tempómódosulásokkal, újabb és újabb árnyalatokkal."

Talán ismerős ;)))

Ez jutott eszembe a cikk kapcsán. Valóban jó olvasgatni a papád könyvét, és valóban így, részletekben beleolvasni jó. Mindig akad olyan gondolat, aminek épp megvan az aktualitása...

tnsnames.ora 2010.10.07. 10:39:58

@foeniculum:
Igen ismerős és nagyon szépen köszönöm. :o)
Mondjuk (nálam) ez az újabb adalék sem éppen erősítette az inkriminált Beethovenes cikkbe vetett bízalmat. :o)

foeniculum 2010.10.07. 11:05:05

@tnsnames.ora: Jaj, nem, nem is neked szántam, csak neked címeztem.... :)
Épp arra, hogy nincs, nem létezhet olyan elképzelés, amire rá lehetne mondani, egyértelműen, hogy a szerző így szerette volna.... sőt ehhez egy másik idézet ugyanonnan:

"Arra is akadt már példa, hogy a zeneszerző a nagy előadó tolmácsolásában ébredt rá arra, hogy tulajdonképpen mit is mondott művében."

Ez a gondolat különösképp tetszik, és sok mű eszembejut, ahol a szerző saját előadásában is hallhattam a darabot, mégis egy másik előadóművész tolmácsolásában sokkal meggyőzőbbnek hatott :)

Azaz nincs olyan, hogy egyetlen gondolat, elképzelés, egyetlen előadásmód lehet csak a helyes. Több felfogásban is lehet jól értelmezni egy művet. Az a fontos, hogy az előadó tolmácsolása megfelelő, hiteles legyen, és ezt érzékelje a befogadó is :)

tnsnames.ora 2010.10.07. 11:45:23

@foeniculum:

Egyfelöl egyetértek, például Rachmaninov néhány darabját szerintem is egyes előadók jobban adják elő, mint maga a szerző, pedig Rachmaninov, elsőrangú pianista volt.

Másfelöl én tartom a biztosan sokak által vitatható álláspontomat, hogy nem mindig ugyan, de _van_ értelme referenciafelvételt keresni (például különösen a bécsi klasszikusoknál). Van olyan felvétel, ami minden addigi felvételhez képest tud valamilyen értelemben határozott plusz nyújtani, ami a legjobban hatol be a kérdéses darab lényegébe és mutatja meg azt.
Biztos meg lehet haladni ezeket a felvételeket is (a közeli vagy távoli jövőben), de nagyon nehéz lesz. :o)

És hogy ilyen műveknél mi a helyzet a koncerten játszással? Én azt mondom, ilyenkor a koncert feladata a tökéletes műre-koncentráláson, illetve a megértésnek minél több embernek való átadásán kéne a legnagyobb hangsúlynak lennie (szerintem), a pillanat varázsának a zenei élmény megteremtésének keretei között.

Persze azért a dolog természetesen abszolút szubjektív, ami "tökéletes"-nek tűnik az egyén számára, azért az az egyén szintjén tökéletes csak.

tnsnames.ora 2010.10.09. 22:52:05

@Emmet Ray:

A sztoriból egy másik blog (most ebben a pillanatban) index-címlapos sztorit csinált. :o)

kaloz.blog.hu/2010/10/09/ennel_hulyebb_kiado_mar_nem_lehet

tnsnames.ora 2013.01.10. 20:49:14

Na itt egy igazi szörnyűség, akiről szó volt.... ;)

Bach: Sanctus from Mass in b, BWV 232, Nicolaus Harnoncourt
www.youtube.com/watch?v=TctZiIk2iPE