Ez a bejegyzés Glenn Gouldot egy talán kevéssé ismert életrajzi szál tükrében - a Grieggel való rokonság -, valamint egy rokonához fűződő mély és gyengéd kapcsolaton keresztül (is) szeretné bemutatni. A poszt megírásához - mint eddig oly sokszor - Otto Friedrich: Glenn Gould, Változatok egy életre című könyvét használtam fel.

A Grieg-rokonság és Grieg e-moll szonátája:

"Florence Grieg, aki hosszú évekig énektanár volt, büszkén állította, hogy távoli rokona Edvard Griegnek. Egyetlen gyermeke, Glenn, időnként eltréfálkozott rajta, hogy nincs kedve lemezre játszani a híres a-moll zongoraversenyt a norvég zeneszerzőtől, akit szívesen emlegetett úgy, mint anyja unokabátyját. Tény, hogy Florence Grieg és Edvard Grieg ugyanabból a MacGregor néven ismert, szenvedélyesen büszke skót törzsből származtak, amely állítólag Alpin fia Griogairtól ered, aki a nyolcadik században a skótók királya volt. A klán jelszava: 'S Rioghal mo dhream' (Királyi a fajtám). (...) A családi legendák a MacGregorok 1746-ban Cullodennél harcba szálltak a Jó Charlie hercegért, aztán az életben maradott harcosok egyike Norvégiába menekült, és végül ő lett Edvard Grieg dédnagyapja."

És ha már szóba került Grieg, itt kell megemlíteni az e-moll szonátát, amely talán kevésbé ismert a híres a-moll zongoraverseny és a lírai darabok mellett.

"Az ő műveik helyett (Chopin és Schumann - a szerző megjegyzése) Gould 1973-ban távoli rokona, Edvard Grieg e-moll szonátájának csodálatos tolmácsolásával állt elő, (...)"

"Grieg egyetlen zongoraszonátája 1865-ből való. A Schumanntól és Chopintől elsajátított romantikus kifejezésmód mellett Niels W. Gade (1817-1890) hatása érvényesül a kompozíción: a miniatűr munka szeretettel kidolgozott részletei és az északi népzene üde hangja vall erre a hatásra. Mindez már a szonátaformájú nyitó tételben sikeresen társul a zeneszerző színes hangzásvilágával, sejtelmes meséket szövő fantáziájával. A lassú második tétel Grieg népdal-intonációjának szép példája s egyúttal variációs leleményét is feltárja. A menüett jellegű harmadik tétel triója ismét népzenei hangot pendít meg. A gyors tempójú finálé a második tétel témájának felidézésével foglalja szilárd egységbe a kompozíciót.

A tételek: (I. Allegro moderato; II. Andante molto; III. Alla Menuetto; IV. Molto Allegro)"

(Forrás: Hangversenykalauz)

Készítettem egy lejátszási listát erről a darabról, az indításhoz kattints!

A fiatal Glenn Gould és unokanővére, Jessie Grieg:

Elizabeth Fox, a CBC rendezője így emlékszik vissza a Gould családra: "Kedveltem Glenn szüleit, mind a kettőjüket. Nem tudom, másokkal szemben hogyan viselkedtek, de az én jelenlétemben mindig nagyon aranyosak voltak. De az is igaz, hogy Glenn előtt örökösen... egyszóval nem vitás, gazsuláltak neki. Később gyakran eszembe jutott E. B. White Stuart Little írása, arról a házaspárról, akiknek egy egér a gyerekük. Úgy öltöztetik, mint egy embert, de hát az egér folyton a lefolyócsövekben bujkál, meg ilyesmiket csinál. Nos, Gouldéknál az embernek folyton az az érzése támadt, hogy ez a házaspár olyasvalamit hozott létre, ami nem az övék. Ez a lény hozzávetőleg úgy öltözik, mint egy ember, zongorázik is, de mégis valami... szóval Gouldék örökösen valami félelemmel vegyes áhítattal bámulták a fiukat." (...) "Ebben a nehéz időszakban bukkant fel Gould életében Jessie Grieg, mint afféle megmentő. A tizenhárom éves Gould addig is jól ismerte a közeli Uxbridge-ban élő tizennyolc éves unokanővérét, de a szülők ekkor meghívták a lányt, hogy lakjon náluk, míg elvégzi a torontói pedagógiai főiskolát. - Mi ketten nagyon-nagyon közel álltunk egymáshoz, és ez a közelség abban az évben jött létre, amelyet náluk töltöttem - meséli Jessie. - Glenn afféle szeszélyes, de roppant barátságos gyerek volt, olyan értelemben, hogy bármilyen beszélgetésbe bele tudott kapcsolódni, és ezt szívesen meg is tette. Az égvilágon minden érdekelte. És jól el is igazodott mindenben. Ráadásul határtalan vágy élt benne, hogy megtanuljon mindent, amit csak lehet."

Jessie Grieg Glenn Gould magánéletéről:

"A kérdésre, hogy miért nem nősült meg soha Gould, Jessie, aki szintén nem ment férjhez soha, nevetve válaszol: - Nos, azt hiszem, a szívem is vérzett volna a feleségéért. Mert az az igazság, hogy Glenn a muzsikával élt házasságban. - Jessie persze nem mehetett hozzá, hiszen az unokanővére volt, öt évvel is idősebb nála, de Gould valami mást kapott Jessie-től - melegséget, együttérzést és gyengéd szeretetet.

- Tudja, nekem őszinte meggyőződésem, hogy Glenn közelebb állt hozzám, mint bárki más emberfiához - mondja Jessie. - Sosem mutatta ki nagyon az érzelmeit, de emlékszem... vele utaztam Canningtonba, amikor az apai nagynénje meghalt. Ő hívott fel, hogy nem tudnám-e elkísérni... Nagyon zaklatott volt... aztán egyszerre csak kinyújtotta a a kezét, végigsimogatta a karomat, és azt mondta: 'Jessie, tehozzád örökké hű leszek.' Én pedig tudtam, hogy így lesz... Az a mély szeretet, amit irántam érzett, nem volt akármi, éppen, mert... nos, tudja... volt abban valami különleges. Igazán szerencsésnek mondhatom magam..."

Jessie Grieg az utolsó napok kórházi találkozásáról:

Nagy ugrás az időben: 1982. szeptember 27-e. Két nappal 50. születésnapja után Gould agyvérzést kapott, kórházba került. A kórházi látogatásról így számol be Jessie Grieg:

"- Reggel hat óra tájt megint telefonáltak - hullafáradt voltam a hurcolkodástól -, és azt mondták, hogy Glenn egész éjjel engem hívogatott - meséli Miss Grieg. - Besiettem a kórházba, de összesen csak három percre engedtek be hozzá. Odaléptem az ágyához. Azt mondtam: 'Jessie vagyok.' Ő meg azt mondta: 'Tudom. Én hívattalak.' Az egyik keze ott volt a feje alatt, és észrevettem, hogy a fejében valami duzzanatféle van, és becsukódott a szeme, de aztán megint kinyitotta. Én meg odanyújtottam neki a kezem, és ő megszorította, nagyon erősen, és csak tartotta, nem engedte el, és azt mondta: 'Borzasztóan beteg vagyok.' Mire én azt feleltem neki: 'Tudom, hogy borzasztóan beteg vagy, de te is tudod, hogy mi, Griegek, született harcosok vagyunk.' Ő pedig azt mondta: 'Igen, csak most már késő. Túlságosan is késő.'"

Egy ápolónő visszaemlékezése:

"Milyen fura az élet... milyen fura dolgok történnek az életben - mondja Jessie Grieg. - Egy tanár barátom nemrég meglátogatta egy ismerősét Finnországban, és ott kiderült, hogy az a lány ápolta Glennt a kórházban. És azt mondta: 'Sosem láttam még senkit, aki ennyire megbékélt önmagával.' Csak azzal az eggyel nem tudott megbékélni, mondta a volt ápolónő, hogy állandóan valami Jessie-t hívott, a nővérek pedig azt hitték, hogy a barátnője vagy ilyesmije vagyok. De amikor beszéltek hozzá, látszott, hogy teljesen megbékélt a sorsával. Vagyis, tudjam alighanem igazán gyorsan beletörődött, alig két nap alatt."

A temetés:

Glenn Gould búcsúztatása a torontói Szent Pálról elnevezett anglikán székesegyházban volt.

"A boltíves templomot ekkor gépzene hangjai töltötték be, a felvételről felcsendült a téma, amely a nagyszerű örökséget jelképezte: a gyönyörű sarabande, a Goldberg-variációk alapdallama. Negyedszázaddal korábban ezzel a művel mutatkozott be  Gould, a huszonhárom éves, vakmerő újonc, mégpedig igen látványosan, a Columbia Hanglemezgyártó Vállalatnál, és a híres előadás újragondolt felfogásban, Gould utolsó hanglemezfelvételeként, mondhatni, végrendeletként, csak nemrégiben került forgalomba."

Lejátszási lista itt is készült, az 1955-ös felvétel indításához kattints, az első részt azonban mindenképpen szerettem volna beszúrni:

A sírhely:

A Gould család nyughelyét egyszerű, gránit sírkő jelzi, szegélyén vésett rózsabimbókkal a  Mount Peasant temetőben. A sírkővel szemben egy harmincszor hatvan centiméteres gránittábla ékelődik a földbe. "Közvetlenül a dátum alatt öt kottavonal, rajtuk violinkulcs és a Goldberg-variációk kezdőhangjai."