Mindennapi klasszikusok

Gondolatok a zenekritikáról

Jelen bejegyzés szövege természetesen tnsnames.ora-tól származik, a bloggazda megint csak sajtó alá rendezte a kéziratot. Az írás egy korábbi bejegyzésben bemutatott Molnár Jenő Antal: A zenekritika - a kritika mesterei, a kritika mestersége című könyvéből való.

tnsnames.ora az alábbi ajánlással küldte a szöveget:

"(1) Ne ijedjen meg senki a hosszú blogposzttól. A nagy könnyebbség az, hogy ez egy szempont-gyűjtemény, aminek olvasását bármelyik bekezdésnél el lehet kezdeni és a legkisebb egybeolvasandó egység is csak egy-egy bekezdés.

Ha bármelyikünk könyvformátumú aforizmagyűjteményt vesz a könyvesboltban, azt sem feltétlen egyben fogjuk elolvasni. Pláne nem azonos adagokban. A szöveghez bármikor vissza-vissza lehet térni.

(2) 1965-ös kiadású a könyv, tehát úgy 45 évvel ezelőtti az írás: egyfelől majdnem 40 éves tapasztalat van mögötte, másfelől egy teljesen más kor más viszonyai között született. Ha az internet el is kezdett megszületni, kis hazánkban még híre-hamva sem volt. Azaz a zenekritika legfontosabb hordozóközege a nyomtatott sajtó volt. Annak minden előnyével és hátrányával."

És akkor jöjjön a beharangozott könyvrészlet:

"A zenekritika minden mást megelőző célja az, hogy elolvassák! Vajmi keveset ér az a - habár igen alapos és szakszerű - kritika, melyet nem olvasnak el.

Úgy írj, hogy amit írsz, érdemes legyen elolvasni. Színesen, érdekesen, vonzón írjál. A szakmai nagyképűség és fennhéjazás esetleg bámulatra méltó, de semmi esetre sem az elolvasásra.

Amíg a botfülűek, a zenéhez mit sem konyítók, a hallásuk hiányára büszkék, a tájékozatlanok és tudatlanok többségben vannak, nem lehet fontosabb feladata a kritikának, mint hogy ezekhez valamiképpen közelebb hozza a muzsikát. Szólj szépen, kívánatosan, izgalmasan a muzsikáról, még ezek is figyelni fognak a szavadra.

A túlzott szakszerűség: szakkifejezések, nem közismert fogalmak, idegen szavak halmozása inkább taszítja, mint vonzza a szélesebb körű olvasóközönséget.

Mielőtt zenekritikát írsz, vess számot azzal, kinek írsz: szakzenészeknek-e, vagy nagyközönségnek? Szakzenészeket ne untass mesével, közönséget ne terhelj szakszerűséggel.

Úgy írj, ha csak belelapoznak, vagy pár sorára pillantanak, érdemesnek tartsák a kritikát arra, hogy az egészet elolvassák.

Ne feledd, hogy az előadóművész bizonyos szempontból előnyösebb helyzetben van, mint a kritikus. Az Operaház vagy hangversenyterem hallgatósága általában kénytelen végighallgatni a művet, operáknak legalább egy teljes felvonását. A kritikát ellenben, noha megvásárolta az újságot, folyóiratot - egy-két sor után átlapozhatja.

Rendszerint egy-két sor már elárulja, érdemes-e a kritikát elolvasni. Ha nem érdemes, akkor kár volt megírni.

A kritika hivatása, hogy közelebb hozza a muzsikát az emberhez, az embert közelebb vigye a muzsikához. Mindkét oldalt egyformán segíteni kell ebben a közeledésben. Az egyes mű, egyes szereplő, egyes jelenség csak ürügy arra, hogy ezt a közeledést elősegítse. Az egyedi eseten túl mindig az egészről, a művészetek a muzsika világáról és ügyéről van szó.

Úgy írj elevenen, szemléletesen, színesen, hogy minden sorod, visszaidézze olvasód emlékezetébe a hallottakat, átélteket.

Úgy írj, hogy miközben fölelevenedik az élmény, kép alakuljon ki arról is, miképpen válhatott volna szebbé, még jobbá a produkció.

Úgy írj, hogy írásod mint valaminő ingeranyag hasson, szinte ösztönözzön, ilyen vagy amolyan, hasonló vagy ellenkező, de mindenképpen önálló vélemények kialakulására.

Úgy írj, hogy olvasóid örömüket leljék abban, ha saját ki nem mondott, meg nemfogalmazott, bizonytalanul körvonalazott, éppen csak sejtett gondolataikat megerősítve látják írásodban. Az sem baj, ha magukban fölényesen, diadalmasan ellentmondanak neked.

Mégis inkább úgy írj, hogy ne az írásod, hanem a mű vagy annak előadása, maga a teljesítmény váltson ki termékeny vitát.

A tökéletes kritika egyesíteni tudja a "literátus" írás kifejező készségét a szakmai írás alaposságával és megbízhatóságával.

A kritika legyen harcos, de ne legyen harcias. Főképp akkor ne, ha nincs is méltó ellenfele. Sőt "ügy" sincs, amiért harcolni kellene. A csak a mutatósság kedvéért harcias kritika többet árt, mint használ.

Harcolj! De ne a magad igazáért. És főképpen ne mindenáron a magad igazáért. Az igazságért harcolj. Az eszme, a művészet, a muzsika igazáért.

Harcod célja mindenekelőtt a hódítás! Hódítsd meg a komoly muzsika számára az attól addig elzártakat, a közömböseket, az ingadozókat. Írásod győzelme lesz akkor is, ha senki se övezi majd érte győzelmi babérral homlokod.

Ha netán zajosabb, izgalmasabb, ádázabb harcba keverednél, vállald azt is. De számolj azzal, hogy egy harc a legritkább esetben zajlik összkomfortos keretek között. Harc közben vállalni kell kényelmetlenségeket, le kell mondani a civilizáció mindennapos vívmányairól, tudomásul kell venni veszélyeket, váratlan csapásokat. Harc közben kénytelen vagy sebeket osztogatni és Te sem vagy sebezhetetlen...

A kritika mindig egyéni vélemény. Nem több és nem kevesebb. Fennhéjazol, ha többnek hiszed. Álszerény vagy, ha kevesebbre tartod.

Kritikád egyéni vélemény-jellegét hangsúlyozza aláírásod vagy legalábbis szignód. Semmi körülmények között ne hagyd el.

Kritikád egyéni vélemény marad akkor is, ha formájában mintegy a lap vagy a közönség nevében szólasz és többesszám első személyét használod. Ám, ha élesen szembehelyezkedel a közvéleménnyel vagy akárcsak a lap már kialakult felfogásával, bölcsebben teszed, ha első személyben nyilatkozol.

A kritikusra könnyen ráfoghatják, hogy voltaképpen művésznek készült, de ezért vagy azért nem lehetett azzá: elvetélt művész! Művészről aligha állították valaha is, hogy kritikus veszett el benne - noha számos nagy művész kritikai tevékenysége is jelentős volt.

Törekedj mindarra, ami kritikádat művészibbé teheti, viszont a művészeket rávezeti arra, hogy önmagukkal szemben kritikusabbak legyenek.

Ne igyekezz, csalhatatlan lenni. Úgysem sikerül. Ne hangoztass ellentmondást nem tűrő véleményeket. Ne hozz megfellebezhetetlen ítéleteket. Ne tartsd magad a zeneértés legfelsőbb fórumának. Nemhogy a művészettel, de még egy kevésbé jelentős művésszel szemben se légy gőgös.

Mindig gondolj rá, hogy rád cáfolhatnak az események, meghazudtolhat az idő, minden másképp alakulhat - és nevetségessé válsz Te is, meg az is, amit mondtál.

A legmegalapozottabb minősítésnél, értékítéletnél is többet ér egy szerencsésen megfogalmazott futó benyomás.

Megmondhatatlan, hogy mi a szép egy zeneműben. Csak értékelni lehet a tulajdonságait, jellemezni lehet sajátosságait, körül lehet tapogatni hasonlatokkal. Hogy mindezt egy többé-kevésbé süket ember is megértse, fantáziáját felgyújtsa, érdeklődését, vágyát felkeltse, fülét valamennyire kinyissa - ez a kritika művészete.

Nagy művész és nagy kritikus nem lehet rosszhiszemű.

A kukacoskodó, csúfondáros, becsmérlő jelzők örökké tartóan frissek, újszerűek, jellemzőek. Kifogyhatatlanul kínálkoznak és mindig újult erővel hatnak. A dicsérő epithetonok megkopnak az idők folyamán, sőt hitelüket vesztik és a semminél kevesebbet mondanak. "Szép" - mondjuk a közbeszédben és mindenre gondolunk csak olyasmire nem, ami valóban szép. Ezért könnyű mindent szellemesen kikezdeni, kipécézni, gáncsolni. És nehéz szépen, magvasan, újszerűen, elhitető erővel dicsérni.

Fenegyerekes kritikát könnyebb írni, mint általában hiszik. Éppen csak ma már kevesebb reá a lehetőség. Minden téren udvariasabb a hangnem, pallérozottabb a tónus. A kemény szó csiszolást igényel. Minél keményebb annál gondosabbat.

Amellett ma "tárgyszerűbb" a kritika. Ma még Shaw sem engedhetné meg magának, hogy olyasféle gyermekkori élményt, mint temetésre ügető kocsi, összefüggésbe hozza Beethoven VII. szimfóniájának lassú tételével.

Aki egy tetszetős, fonák ötlet, egy jól sikerült paradoxon kedvéért elejti az indokolt és megérdemelt jó szót, rendszerint többet árt, mint amennyit saját szellemének dicsőségének használ.

A legnehezebb: tartalmasan, szinte fölfedezően írni valamely remekmű sokadik előadásáról. Itt mutassa meg a kritikus, hogy még erről is van új, egyéni mondanivalója.

Ha jót nem tudsz írni, rosszat meg nem akarsz, inkább ne írj semmit.

Meleg vízben fürödni lehet, a friss víz innivaló. A langyos víz semmire se jó, legfeljebb csak fájdalmas helyek borogatására. A kritika is legyen meleg vagy hideg. A langyos kritika  csak a fájdalmas tehetségtelenség leplezésére alkalmas.

Mások kritikusa sem nélkülözheti az önkritikát.

Különösképpen sohase legyél langyos merő óvatosságból. Ne hagyd magad megfélemlíteni sem a múlt példáitól, sem a jelen tényeitől, sem a jövő lehetőségeitől.

Ne hagyd magad félrevezettetni attól a babonától, hogy a történelem megismétli önmagát. Ne lelkesedj minden vakmerően újért, minden soha nem látott, soha nem hallott merészségért, a minden addigit fölforgató törekvésért, csak azért, mert a történelmi példa arra tanít, hogy a merész újítóknak előbb-utóbb igazuk lett. Nem lesz mindenből a jövő zenéje, ami nem a ma zenéje. Még a jövő sem igazol mindent.

Régen a művésszel együtt a kritikus is a vízválasztó valamelyik oldalán állott. Ma helyesebb, ha a vízválasztó mindkét oldalán otthonos, sőt jó idegenvezető. Vonzódása valamely oldal felé lehet gyengébb vagy erősebb. De ez nem befolyásolhatja az igazság keresésében, a jó felfedezésében, a rossz üldözésében.

Ha a jövő ismeretlen lehetőségeinek latolgatása óvatosságra késztet, mert hiszen erre int a történelmi tapasztalat - akkor óvatosságodban sohasem lesz határozott álláspontod. Ha viszont nincs határozott álláspontod, írásod szürke, jelentéktelen, jellegtelen, semmitmondó marad. A kétféle lehetőség közül vállald inkább azt, hogy a kritikád utóbb a megbukott zenekritikák közé kerüljön.

A mű lehet gyenge, az előadás gyatra, a közönség értetlen, de a művészet mindig nagyszerű.

- Éppen annak a húsz embernek a kedvéért kell adni a Fideliót! - válaszolta Erkel Ferenc, amikor valaki fanyalogva megjegyezte, hogy ennyi ember is alig akad egy-egy Fidelio-előadás nézőterén. Termékeny példázat minden kritikus számára.

Ne feledd, hogy szebb, többet ér az a virág, mely egy nyilvános parkban mindenki számára virít, mint az a bármilyen különleges növény, mely egy gazdag ember palotájában, annak téli kertjében csak gazdája számára pompázik.

Ne azt keresd, hogy a szerző alkotó módszere a Te elgondolásodnak, az előadóművész interpretációja a Te felfogásodnak megfelel-e. Azt vizsgáld, hogy a mű vagy előadása önmagában meggyőző, szuggesztív-e, el tudja-e hitetni a maga igazát az általad vélt igazsággal szemben.

Megvalósítható kétféle, két merőben különböző felfogás békés egymás mellett élése.

Ne a szerző szerint ítéld meg a művet, hanem a mű szerint a szerzőt!

Ne hidd, hogy Te pontosan ismered a nagy alkotó legtitkosabb gondolatait! Metronómjelzés nélkül is tudod milyen tempókat, milyen előadási apróságokat, finomságokat, árnyalatnyi tempóváltozásokat képzelt el művének megalkotásakor. Lehetséges, hogy neki magának sem voltak változhatatlan elképzelései. Hátha ő is a hangulatok embere volt. Költő mivoltában még inkább állhatott pillanatnyi hangulatok uralma alatt, mindenkori hangulata szerint játszhatta művét hol valamivel gyorsabban, hol valamivel lassabban, itt-ott más tempómódosulásokkal, újabb és újabb árnyalatokkal.

Ne hidd azt sem, hogy Te pontosan tudod, milyen hangszereket tartott szem előtt, vagy milyen hangszerekről álmodott műve megalkotásakor. Könnyen meglehet, hogy egy új, tökéletesebb hangszer jobban megfelelt volna elképzelésének, mint aminő az alkotásnál rendelkezésre állott.

Arra is akadt már példa, hogy a zeneszerző a nagy előadó tolmácsolásában ébredt rá arra, hogy tulajdonképpen mit is mondott művében.

Az igazi realista művészet tartalma - így tanítja az esztétika - objektíve gazdagabb lehet annál, mint amit a művész lát a saját alkotásában.

Ha a hangjegyekbe rögzített kottakép alapján úgy véled, hogy az alkotó minden gondolata, szándéka, elképzelése onnan pontosan kiolvasható, okosabbnak tartod magad magánál az alkotónál.

Szabadon, gátlás nélkül írd meg egyéni véleményedet, akár a közvéleménnyel szemben is. Meggyőződésed hőfoka megvéd a hozzá nem értés, rosszindulat, a feltételezett mellékszempontok vádjával szemben. Ezért nincs szükség sem a kartársias tapasztalatcserére, sem a felvonásközi vagy szünetbeni közvéleménykutatásra.

Csak tárgyi tévedésektől óvakodj. Ezek kétszeres erővel fordulnak ellened és ütnek vissza felületességed megbüntetésére. Semmi sem ronthatja jobban hiteledet.

Mások tájékoztatása alapján sohase írj kritikát. Csak saját szemednek, saját fülednek higyj.

Ne akarj jó kereskedő módján egyforma mértékkel mérni. A fiatal és kezdő, a rokonszenves és feltörekvő, a már érdemeket szerzett és széltében kedvelt művész előnnyel indul a versenyben.

Pártatlan kritika nincs. Erre ne is törekedj! Tedd szebbé az igazságot, ha magasabb eszme szolgálatában állsz; ha az adott eseten túl a muzsika érdeke ezt kívánja; ha ezzel már jogosan megszerzett érdemeket kímélsz. Úgyszintén akkor is, ha ezzel egy tehetséges fiatal útját, boldogulását egyengeted.

Ne vedd figyelembe - általában - az enyhítő körülményeket. Nem vagy ítélőbíró, nem hozol marasztaló ítéleteket, legszigorúbb ítéleted is csak egyéni vélemény, mellyel szemben fellebbezni lehet a nagy nyilvánossághoz, a nagyközönséghez. A sajtó hatalma sem kényszeríthet senkit arra, hogy magánvéleményedet elfogadja és aszerint ítéljen, sőt cselekedjen.

Ne vedd figyelembe az enyhítő körülményeket; sem neked, sem a közönségnek nincs semmi köze ahhoz, mi történik a művész magánéletében, mi játszódik le a lelkivilágában, minő események zajlottak le az előadást közvetlenül megelőzően a művész otthonában vagy a művészszobában. A közönséget csak az érdekli, ami a színpadon vagy pódiumon megjelenik, elhangzik. A Te kritikád sem foglalkozhat mással csak ezzel.

Rossz produkció esetében különben is érdektelenek az enyhítő körülmények. Ezek felsorakoztatása - eső után köpönyeg.

Mégis - kivételképpen - vedd figyelembe az enyhítő körülményeket is. Például, ha azok nyilvánvalóak vagy köztudottak: hogy kevés volt a próbalehetőség és ez senkinek nem róható fel; hogy a művész csak aznap érkezhetett meg; figyelembevehető indiszpozíciója, rossz egészségi állapota is, ha ez szemmel látható és szereplésével tulajdonképpen áldozatot hoz. Vedd figyelembe az enyhítő körülményeket, ha rokonszenves törekvést sújt balsiker, kiváltképpen, ha a próbálkozó fiatal és kezdő.

Egyvalami mindenesetre megfontolandó! Könyvnek, könyv egy részének utána lehet lapozni. Képzőművészeti alkotást újból meg lehet szemlélni. Színpadi mű sorozatosan, többször kerül előadásra. A hangverseny azonban rendszerint egyszeri alkalom. Nincs, legalábbis ritkán adódik lehetőség az ismétlésre, javításra, a hiba helyrehozására, a valóság, az igazság feltárására. Rendkívül nehéz vizsga: mindjárt előszörre jelesen, sőt kitüntetéssel kell vizsgázni. Még a legjobb indulatú kritikus sem tehet fel mentő kérdéseket. Előszörre és egyszeriben kell a legtöbbet nyújtani, méghozzá akkor, amikor még legpróbáratevőbb minden nehézség, legtöbb a gátlás, legkevésbé leküzdhető az elfogódottság. Van-e ehhez köze a közönségnek, a kritikusnak? Ki-ki döntse el saját lelkiismerete szerint.

Amint az előzetes hírverés egy sztár nevét feldobja, megrohamozzák a jegyirodákat, felelevenítik az összeköttetéseket, megmozdulnak azok, akiknek föltétlenül mindenütt ott kell lenniük. Fellendül a divatszabónők üzlete, mert egy sztár hangversenyére nem lehet egy már valahol megmutatott ruhát fölvenni. Minden izgalmas, minden érdekes, minden szóbeszéd tárgyam, ami a sztárral kapcsolatos. Mit adott elő és azt hogyan - kevésbé érdekes. Küzdj a sztárrendszer ellen.

A zene igazi közönségéhez, lelkes hallgatóságához, valódi híveihez tartozni - magasabb sarzsi. Ezeket nem elégíti ki a karmesteri pulpitus, a hangszerek, a hangszálak világhírességeinek, természeti csodáinak, utolérhetetlenséégének bámulata, noha az sem mondható, hogy megvetik ezeket. Fontosabb számukra a kapott műélvezet. Ezek láthatók a kamarazene-hangversenyeken, dalesteken, érdekes bemutatókon, fiatal magyar szerzők alkotásainak előadásánál. Mindenütt, ahol a zenei szép ezer arcának valamelyikét mutatja. Küzdj ezek táborának gyarapításáért.

Ne becsüld túl sokra azokat, akiknek számára csak a lehető legjobb elég jó. Akinek számára csak a legnagyobb elég nagy. Akik a híres énekesben csak a hangfenomént, a híres hangszeres művészben csak a virtuózitás ámulatát keresik. Akik kizárólag csak a külföldi hírnév alapján értékelnek. Még vitára se érdemesítsd ezeket. A sznobizmusnak ez a káros maradványa megérett a teljes kipusztulásra. Olyanok ezek a lelkiekben szegény sznobok, mint azok a természetbarátok, akik a naptól, a bolygóktól, az elsőrendű fényű csillagoktól nem látják csillagos eget: a teljes égbolt káprázatos csodáit.

Ne írj le olyan mondatokat, melyek alkalmasak arra, hogy a kritikából kiemelve a hírverés célját szolgálják. Nincs hamisabb, megtévesztőbb, félrevezetőbb, mint a művész kiválóságát dícsőítő kritikai szemelvény-gyűjtemény.

Szemelvény a kritikából olyasvalami, mint a kaviár a hidegtálon. Szánalomra méltó, aki mást nem tud élvezni belőle. Amellett éhkoppon marad. Ne alkalmazkodj kritikádban szabályokhoz. A valódi művész felülemelkedik a szabályokon és, ha te nem emelkedsz hasonlóképpen felül, képtelen leszel vele együtthaladni. Útjaitok eltérnek egymástól, meg nem értés, értetlenség furakodik kettőtök közé, holott a remekmű remekmű marad akkor is, ha kvintpárhuzamok vannak benne és a jó kritika jó kritika marad, ha a kvintpárhuzamokat nem is veszi észre, sőt tudatosan figyelmen kívül hagyja.

Ne alkalmazkodj különböző, valódi vagy áltekintélyek kinyilatkoztatásaihoz sem. Saját magadra hallgass és ne másokra.

A kritika alapja akár tudsz róla, akár nem - az összehasonlítás. Bárminő muzsikát, művet vagy annak előadását hallgatod, önkéntelenül és öntudatlanul is egybeveted a már hallottakkal, már megismertekkel, már tapasztaltakkal. Még a zene egyszerű élvezetéhez is gyakran gyermekkorig visszanyúló zenei élmények, megismerések, tapasztalatok szükségesek. Hát még azok tudatos elemzéséhez, megértéséhez és méltatásához.

Mégsem lehet a kritika ennek az összehasonlításnak, az összehasonlítás gondolatmenetének kifejezése, konkrét minták egybevetése. Minden műalkotás és minden művész önmagában  valami vagy valaki, nemcsak "ehhez vagy ahhoz képest" az.

Az alkotók és előadók számára is gyűlöletes az összehasonlítás. Nem kedvelik még a legnagyobbakhoz való hasonlítást sem, kiváltképpen akkor nem, ha önmagukat tartják nemükben a legnagyobbnak. A kisebbekkel való példálódzás néha egyenesen lealázó.

Ne írd meg, hogy valamely műnek az előadását Te X-től vagy Y-tól hallottad. Ez senkit sem érdekel, legkevésbé az érintett művészt, és szaktekintélyed ettől egy jottányit sem gyarapszik. Nemcsak az idő, a hely is pénz. Ne vedd el lapodban a helyet más, okosabb és fontosabb dolgok elől.

Azon melegében írd meg a kritikádat, amíg friss és eleven az élmény! Ne írj meg mindent mindjárt, amint eszedbe jut. Egynémely véleménynek nem árt, ha alszanak rá egyet. Ez persze ellentmondás - akad ilyesmi bőven a zenekritika terén. A kritika hasonlatos építészeti vagy szobrászati alkotásokhoz: kérdés honnan szemléljük - minden oldalról más oldalukat mutatják.

Előfordulhat, hogy fáradtan, kedvetlenül érkezel el a zenei esemény színhelyére. Figyelmed közben ellankad, az új művet első hallásra kellőképpen meg sem értheted. Rákényszerülsz arra, hogy némiképp "halandzsát" írj. De még a halandzsa is legyen szép és érdekes, szolgálja a muzsika ügyét.

Barátkozhatsz-e művészekkel, alkotókkal és előadókkal? Nem árt-e ez kritikusi függetlenségednek? Nem befolyásolja-e tárgyilagosságodat? A műalkotás szempontjából látszólag közömbös az alkotó, a művész személye, egyénisége, jelleme, noha egyre kevésbé tudunk elképzelni nagy művészt a jellem nagysága, gondolkodásának emelkedettsége nélkül. De e közömbösség hamis látszat, mert nagy művészi teljesítmények megismeréséhez és értékeléséhez ismernünk kell az alkotó egyéniségét és a milőt is, mely a művet ihlette.

De kerüld ama művészek barátságát, akinek kedvességét és szívélyességét merő érdek ösztönzi. Kerüld azokat, akik természetesnek találják, sőt elvárják lelkesedésedet, csodálatodat, ám a legcsekélyebb kifogást, ellenvéleményt is rossznéven veszik. Kerüld azokat, akinek számára az az építő kritika, mely róluk jót írt, másokról - helyesen és tárgyilagosan - rosszat. Viszont romboló az a kritika, mely róluk ugyancsak tárgyilagosan - rosszat ír, viszont másokat dicsér. Kerüld azokat, akik szinte megdöbbennek, ha versenytársuk iránt lelkesedni merészelsz.

Devalválódik dicséreted értéke, ha mindent, mindenkit dicsérsz, minden tetszik neked, minden lelkesít.

A művész, aki nem tudja elviselni a rossz kritikát, megérdemli, hogy pályáján csak olyan kritikus írjon róla, aki soha senkiről sem ír rosszat.

A kritikus kettős dicsősége: ha írása kedvet ébreszt egyéb írásainak, további kritikáinak elolvasásához és, ha a megbírált művész - legalább magában - elismeri a kritika helyességét.

Aprólékos, mélyrehatóan szakszerű problematikusnak érzett mondanivalódat inkább négyszemközt mondd le. Akkor szemedbe mondják, amit egyébként a hátad mögött mondanának. A szemléletek különbségei így megfelelőbben tisztázhatók.

Tárgyilagos kritika még csak akad - tárgyilagos művész alighanem ismeretlen fogalom.

Kritikádban inkább egy nevet se említs, mint hogy egy fontosabb valaki nevéről elfeledkezz, azt kihagyd. Ez megbocsáthatatlan, még ha más alkalommal már bőven magasztaltad is őt. Ennyiben még a művészek hiúságát is tisztelned kell.

Ha kritikus vagy, lehetőleg mondj le arról, hogy szerzőként vagy előadóként szerepelj. Egyrészt nélküled is vannak szerzők, előadók elegen, másrészt sok kellemetlen megjegyzést takarítasz meg vele, melyek egyébként mind a hátad mögött hangoznának el. Mi szükséged van arra, hogy minden szereplésedet, bemutatódat kritikusi hatalmadnak, befolyásodnak tulajdonítsák?

Lehetséges, hogy gondolataim egyikével-másikával olvasóim egy része nem ért egyet. Más a nézetük, más a véleményük. Ám nemcsak a kritika egyéni vélemény, a kritikáról szóló gondolat is egyéni gondolat.

Keresd a leghaladottabb szemléletet, keresd a világosságot, az élet igenlésének jelenségeit, a művészetek soha el nem múló, elpusztíthatatlan szépségét. A sokféle igazság között a legigazabbat szolgálod ezzel."

2 Hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr642337467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

foeniculum 2010.10.07. 10:09:09

Nagyon jó gondolatok!
Bár megvallom, nekem is megvan a könyvecske, de időnként valóban jó/érdemes belelapozni, és olvasgatni, egy-egy téma kapcsán... mindig jutnak eszembe általa új gondolatok :)

És valóban nem kell, nem szabad egyszerre végigolvasni.... inkább csak néhány bekezdést.

"Ne hidd, hogy Te pontosan ismered a nagy alkotó legtitkosabb gondolatait! Metronómjelzés nélkül is tudod milyen tempókat, milyen előadási apróságokat, finomságokat, árnyalatnyi tempóváltozásokat képzelt el művének megalkotásakor. Lehetséges, hogy neki magának sem voltak változhatatlan elképzelései. Hátha ő is a hangulatok embere volt. Költő mivoltában még inkább állhatott pillanatnyi hangulatok uralma alatt, mindenkori hangulata szerint játszhatta művét hol valamivel gyorsabban, hol valamivel lassabban, itt-ott más tempómódosulásokkal, újabb és újabb árnyalatokkal."

Mint most például a föntebb idézett gondolat... :)
Ajánlom a másik blogbejegyzés utáni hozzászólásom linkjéhez ;)))

tnsnames.ora 2010.10.07. 10:37:50

Kedves foeniculum,
Elmondani nem tudom mekkora öröm ez nekem!
Mondhatnám, hogy érintettség miatt nem említettem a másik blogban, de az igazság az, hogy bár mostanság a begépelés és a többszöri ellenőrzés miatt kvázi véremmé vált apám bekezdései,. mégis ez az asszociáció, amit említesz teljesen kimaradt nálam/esetemben. Pedig az érem másik oldalát nagyon szépen érzékelteti.