Mindennapi klasszikusok

1931-ben szeptember 9-én született Latinovits Zoltán

Életemben először 18 éves koromban találkoztam úgy "rendesen" Latinovits Zoltánnal: Anyám a születésnapomra meglepett a "Verset mondok" és a "Krúdy-fantázia" kazettákkal. Egyszer vagy kétszer meghallgattam a verseket, de igazán nem kötöttek le, sőt, ha őszinte akarok lenni, akkor le kell írnom: kifejezetten untam, fárasztónak és monotonnak találtam az előadásmódot.

Jó tíz évig aztán hozzá sem nyúltam a kazettához; már nem is emlékszem, hogy miért vettem elő, miért jutott eszembe, hogy újra meghallgassam. Arra viszont határozottan emlékszem, hogy egészen máshogy szólt akkor, egészen másként hallottam: nem is értettem, hogyan nem tetszett ez korábban. A kazetta mellé így hamarosan egy CD is érkezett: ugyanazon című CD-n több vers volt elérhető.

Nekem - nagyon nehéz a választás - talán a Babits versek tetszenek legjobban, ezek közül is a Jónás imája. Ezt szeretném most megosztani, illetve ezúttal is jöjjenek bátran a kommentek és a megosztások, előtte azonban egyetlen gondolat: számomra Latinovits a versmondás Dinu Lipattija. Amikor először olvastam és hallottam Lipattiról, azt gondoltam, hogy az első zenehallgatás hatalmas élmény lesz vele; ezzel szemben semmi különöset nem találtam a játékában, hiszen semmi mást nem csinált, csak zongorázott... Hosszú időnek és nagyon sok zenehallgatásnak kellett eltelnie ahhoz, hogy megérezzem, hogy rájöjjek Lipatti nagyszerűségére. Nekem Ő ugyanúgy univerzális, mint Latinovits: egyikük sem köthető egyetlen szerzőhöz, (szinte) mindent ugyanolyan színvonalon játszanak. Ugyanazt az alázatot érzem mindkettőjükben: nem akarnak a vers vagy a darab fölé nőni, nem akarják a saját személyiségüket előtérbe helyezni, azt rányomni a műre. Ha a legrövidebben kéne jellemezni, azt írnám: tökéletes hangsúlyok.

 

A Huszárik Zoltán rendezte Szindbád filmmel is hasonló utat jártam be: a fiatalkori többszöri próbálkozás nem járt sikerrel, a versek felfedezésével egyidőben történt film-felfedezés azonban már teljesen egyértelmű pozitív eredménnyel járt. Latinovits-bejegyzés e filmrészlet nélkül egyszerűen nem kerülhet ki:

 

Végül az utolsó megosztás, a fentebb írtak erre is érvényesek...

10 Hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr12280773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tnsnames.ora 2010.09.09. 08:14:47

Nem hiszem, hogy egyedül vagyok avval, hogy nem szeretem a XX.század elejének egyik kedvelt műfaját - grandiózus nagy verseink megzenésítését (ismert példa: Reinitz Béla és Ady-versek)

Latinovits versmondása viszont már egész más kategória. Az olyan hangi élmény, ami kortárs zeneszerzők képzeletét is képes felgyújtani, az mind semmi, de meggyőzödésem, hogy ennek révén remekművet alkotni. Mint az After Crying esetében is.

Az elképzelés annyira tetszett nemcsak a zenekar rajongóinak, hogy pályafutásukban Latinovits Zoltán mára már külön fejezet lett.
Egy példa (emlékeim szerint Latinovits örökös) Szigethy Gáborral:
port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=29144

Az After Cryingnak két ilyen híressé vált kompoziciója is van, mindkét részletet feltettem az imént. A második részlet egy hosszú 12-13 perces nagy kompozició közepén hangzik el.

After Crying - Jónás imája
www.youtube.com/watch?v=eTD8Inh1INc

After Crying - Stalker (részlet József Attila Reménytelenül c. versével)
www.youtube.com/watch?v=xO5W5Ut_NAo

tnsnames.ora 2010.09.09. 11:47:20

Így hogy végignéztem ismét a három - egyébként korrekt sorrendben, jó léptékben - belinkelt videót, megerősödött bennem az érzés, kifinomultan tökéletesen eltalált, arányos, valamilyen értelemben a teljest megcélzó lett velük az emlékezés. Igazi méltó pillanat...

_romanista 2010.09.09. 11:50:50

@tnsnames.ora: köszönöm, és köszönöm, köszönjük a fenti linkeket, a dedikációt meg különösen...

tnsnames.ora 2010.09.09. 12:56:52

Amikor kinnvolt a poszt az index címlapján, először láttam olyat, hogy "klasszikus" helyett csak annyit írtak ki rövidítésként (és telitalálatként), hogy "klassz".
:o)

Gournoddam 2010.09.09. 13:51:57

nekem a Szinbádos jelenet új volt, de zseniális. Megnézem mégegyszer. Az utolsó éneklőstől viszont a hideg kiráz. Lehet hogy ebben a Rutkai is közrejátszik. Latinovicsnak valahogy jobban elnézem az árisztokrata (á-val) tekintetet, meg kimért, modoros stílust.

bölcsésztanár 2010.09.09. 21:49:51

Annyira összetéveszthetetlen stílusa volt ennek az embernek, hogy bennem szinte az őt megjelenítők produkciói élnek csak elevenen. Volt egy egyetemi csoporttársam, aki számtalanszor eljátszotta albérleti konyhánkban a konzervek fölött a Vendelines jelenetet.
És persze a József Attlia-versek. Egyszer kaptam négy hanglemezt általános iskolában, mert az egész felső évfolyamon csak én lettem kitűnő, úgyhogy az összes verses bakelit nálam landolt. Akkor hallgattam először Latinovitsot, és akkor fogtam fel, hogy ezeket a verseket olvastam már, de hogy miről szólnak, tőle tudtam meg.

tnsnames.ora 2010.09.09. 23:24:13

A nap végére talán még befér egy általam most felrakott videó, ami egy befogadói oldalról jóval húzósabb After Cryingos Latinovits-feldolgozás. Ez utóbbi szóösszetételre most hagynék egy kis időt. ;)

Edzettebb és/vagy avantgarde-ra fogékonyabb blogolvasók előnyben a következő linkre való kattintásnál. ;) Ezt a nótát úgy általában is a vérmesebb After Crying rajongók tartják napi szinten inkább észben.

After Crying - Excerpt from The Man and The Rock
www.youtube.com/watch?v=HNCPZa7xjro

_romanista 2010.09.10. 06:51:22

@bölcsésztanár: kedves bölcsésztanár, itt a blogon született már kommentből poszt: klasszikusok.blog.hu/2010/09/01/tosca_variaciok, lsz a klasszikusok.blog.hu@gmail.com-ra küldd el, hogy hogyan zajlott az albérleti konyhában a Vendelines jelenet eljátszása.