Mindennapi klasszikusok

Piatigorsky Budapesten

Backhaus budapesti fellépése után egy rövid bejegyzés Gregor Piatigorsky 1937-es budapesti fellépéséről, természetesen Tóth Aladár könyve nyomán. (Tervbe van véve új könyvek beszerzése...) 

Az írás címe: Bartók - Piatigorsky szonátaest, dátum: 1937. december 12.)

"Bartók Béla és Piatigorsky Gregor zongora-gordonkaestje mindjárt műsora első számában, Beethoven utolsó C-dúr szonátájában, a Beethoven-játéknak és általában a zenei tolmácsolásnak legmagasabb csúcspontjára vezette a Vigadót zsúfolásig megtöltő zeneértő közönséget. Mikor csúcspontról beszélünk, természetesen Bartók zongorajátékára gondolunk, hiszen Piatigorsky a hatalmas tónusú, virtuóz technikájú csellista a magyar zseni szomszédságában szerény kísérőművésszé zsugorodott össze és nem tudott megnőni akkor sem, mikor Bach egyik szólószvitjével önállóan szerepelt. Viszont Piatigorsky mint 'kísérőművész', rokonszenvesen alkalmazkodott Bartók óriási koncepciójához, hibátlanul és amellett legkevésbé sem szárazon, ragyogó instrumentális tudással jutatta szóhoz a csellószólamot."

Eddig az idézet, ugyanis az írás további részében már nem esik szó Piatigorskyról...

8 Hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr192255554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.29. 12:02:53

Tóth Aladár válogatott zenekritikái? Nagyon jó könyv :-)

tnsnames.ora 2010.08.29. 18:17:55

Párhuzamos kortárs kritika, édesapámtól, 1932. december 6-án /Mikulás napja :o)/ jelent meg a Pesti hírlapban.

Lehet, hogy a művész első koncertjéről? (Piatigorsky, egy évvel fiatalabb apámnál, 1903-as születésű, a koncert idején tehát 29 éves volt)

Nagyon kemény lesz. Csak erős idegzetűek olvassák tovább! ;)

Hol vannak már azok az idők, amikor lobogó üstökű, félelmes külsejű titánok jelentek meg a hangverseny pódiumokon, akik minden indulatot híven tükröző arckifejezéssel, pózokkal, vonaglásokkal hangsúlyozták művész mivoltukat? Ma már a legnagyobb művészek is kifogástalan külsejű kulturemberek, akiknél legfeljebb, ha a tekintet mélysége és átszellemültsége árulja el a művészt, a muzsikust. A ma művésze még a művészi előadás közben sem engedi meg érzéseinek és indulatainak, hogy a megjelenés és a magatartás felszínére törhessenek.

Ez az oka, hogy a modern hangversenyművészek, köztük Piatigorsky is, általában hidegebben, zárkózottabban hatnak. Különösen a régibb vágású közönség számára. Pedig ez az ember belül csupa szenvedély. Ha szabadjára engedné, bizonnyal romantikus szélsőségekbe tudna csapni.

Még akkor is, amikor végsőkig fokozza hangszerének teljesítőképességét, amikor szinte pattanásig feszül kezében a hangszer, még akkor is megmarad annak a páratlan hangötvöző művésznek, akinek vonója alól csak tökéletesen képzett hang kerülhet ki. Ilyen fölemelően szép hangadással igen kevesen dicsekedhetnek ma. Mintha minden vonóhúzáshoz külön adagolná a színt, a fényt a meleget, a hangjellemet, és hangzásjelleget, annyira tökéletes helyénvalósággal illeszkedik minden egyes hangja a muzsikába.

Az élményszerűen szép Bach szóló-szonáta, a parfümfelhős Ravel habanéra és a ragyogó Pergolese Strawinsky "Pulcinella" szvit volt a műsorának legkimagaslóbb része, amely nyomán nem maradt el az őszintén lelkes közönség-siker sem.

Herz Ottó mindenben egyenrangú zongorakísérete külön említést érdemel.

Eddig a kritika.

_romanista 2010.08.29. 18:24:26

@tnsnames.ora: ez nagyon jó, hogy megosztottad, nagyon köszönöm!!!

tnsnames.ora 2010.08.29. 18:30:56

Személyes adalékok.

Édesapámnak rengeteg muzsikus barátja volt, még olyan is akiről rossz kritikát írt elsőre /ilyen volt Gergely Ferenc orgonista például, aki érdekes kapocs volt második házasságához édesanyámon kereszül, és ami kapcsolatkomplexumnak én is köszönhetem a világrajövetelemet. De ez más történet :o)/

Herz Ottó mind közül az egyik legkiemelkedőbb volt. Bár Amerikában élt a művész, amikor tehették együtt voltak, sőt kártyapartikat játszottak. Kiskölyökként még én is találkozhattam vele többször is, kaptam is tőle ajándékot is: egy játékmacit azóta is őrzök tőle. Édesanyám meg neki köszönheti az első Beatles-lemezeket, amikhez annak idején nem volt könnyű hozzájutni.

Az 1894-es születésű Herz Ottóról azt érdemes tudni, hogy miközben egészen elsőrendű zongorista volt, szinte sosem adott szóló-koncertet, szinte kivétel nélkül mindig csak kamarazenében működött közre. De ezt olyan tökéllyel művelte, hogy nagyon sokan versengtek érte, hogy ő kísérje őket. A neten sajnos nem sok infót találtam róla. És azt sem tudom sajnos, hogy hány felvétel őrzi játékát; pedig jó lenne tudni. Nekem sajnos nincs, vagy most nem tudok róla, hogy lenne itthon szüleim hagyatékában.

Ha már szóbakerült a zenekritika és könyv. Édesapám is írt egy könyvet Zenekritika címen, 1965-ben.

Itt egy link rá:
www.hunbook.hu/index.php?op=item&id=221668

Bevallom nagyon szeretem ezt az írását, amelyiknek két nagy része van. Az első részben 125 oldalon át, áttekinti a zenekritika kultúrtörténetét, Hoffmannal Weberrel kezdődően, a második részben saját gondolatait fogalmazza meg a zenekritika-írásról, aforisztikus tömörséggel /sajnos csak 14 oldalon keresztül: ötször ilyen terjedelemben tudnám olvasni :o)/

tnsnames.ora 2010.08.29. 19:01:42

Nagyon-nagyon félve teszem - több szempontból is: offtopik is, naggggyon személyes is - az alábbiakat, így hogy még mindig nálam van a szó.

Tettem fel annó egy videót édesapám - 1961-ből való fényképével és egyetlen zongorafelvétellel ami fennmaradt tőle (technikailag roppant gyenge minőségben).

Molnár Jenő Antal: Tosca Shimmy for Piano
www.youtube.com/watch?v=FqIk7_2bPQs

A darab sztorija a következő: egy zenészbálon közvetlen a lánykérés elött a fiúk 'versenyeztek' az egyik teremben lévő zongorán, a hölgyek kegyeit megnyerendő.

Apám egy nevezetes Tosca-témára (Levélária) improvizált, akkoriban menő shimmy stílusban. Ugye a Tosca egy szomorú véres (opera)dráma, a shimmy meg akkoriban dívó tánczene volt (több operett is őrzi emlékét). A dolog annyira jól sült el, hogy szinte az összes nő akart vele táncolni. :o) Hogy ezt megérthesse az ember, valószínűleg akkor kellett élni: a mai embernek tuti szokatlan. ;)

Apámban ez az est mély nyomot hagyott, és a zongoraimprovizációt, zongoradarab formájában, kottába öntötte/rögzítette. Szerencsére... 1978 körül, gyerekként hallottam, hogy egyszer játssza nosztalgiából, a nálunk lévő vendégek felkérésére, és azonnal beleszerettem a darab furcsa, bolondos hangulatába.

Aztán nagyon hosszas kérlelésemre már betegen feljátszotta zongorára, 90 éves kora környékén. Akkor már régen nem gyakorolt és hát a kora is akadályozta már a zongorázásban (igen vannak elütések a felvételben). Viszont annyira szerettem a darabot, hogy mindenképpen akartam róla hangfelvételt.

Végül sikerült és ha csak egyetlen, ha csak nagyon gyengén szóló felvétel is, de legalább van édesapám játékáról, meg a már nem meglévő, nagyszerű, csodaszép hangú, angol mechanikás Bösendorfer hangversenyzongoránkról.

Apám, ha ma élne, biztos kinyuvasztana, hogy publikálhattam a felvételt YT-n (sajnos már nem tudhattam tőle engedélyt kérni).

foeniculum 2010.08.29. 20:04:59

www.youtube.com/watch?v=z4__cFiaFJY&feature=related

Csak, hogy tisztában legyünk a játékával is :)))
Bachot választottam az előadásában.

tnsnames.ora 2010.08.29. 21:09:52

@foeniculum:
Jogos! És remek felvételt találtál!

_romanista 2010.08.29. 21:33:02

hadd osszak meg én is valamit, természetesen Brahms és az Ő fülledt atmoszférája, remélem, hogy tnsnames.ora nem menekül el...
www.youtube.com/watch?v=cioQ1J8QoFA&feature=related