Mindennapi klasszikusok

Wilhelm Backhaus Budapesten

A hétvégi bejegyzés kommentjeiben sokszor emlegetett Wilhelm Backhaus (1884 - 1969) lett a hétfői poszt egyik főszereplője Brahms op. 118-as hat zongoradarabjával. Szerencsére a már sokszor idézett Tóth Aladár könyvben két írást is találtunk Backhaus budapesti fellépéseiről: most az elsőt szeretnénk megosztani.

Az idézet elé azért beszúrjuk a Wikipedia linket az életrajz iránt érdeklődő olvasóknak.

Az írás címe: Backhaus zongoraestje, a dátum 1934. február 4.

"Backhaus Vilmos (May Károly, Verne Gyula, Richárd Wagner: leírni is szörnyű így - a szerző megjegyzése) ma talán legnagyobb tudású mestere a zongorajátéknak. Technikája maga a tökéletesség: mert páratlan virtuozitásában nyoma sincs keresettségnek, mesterkéltségnek, mert hihetetlen gazdagságában minden stílust felölel, a beethovenit csakúgy, mint a chopinit, mer sokoldalúságában is egységes, harmonikusan kiegyenlített. Technikájához méltó komoly muzikalitása: játéka világos, plasztikus, folyamatos, tempóérzéke, ritmusa, dallamvezetése kifogástalan. Ízléses, intelligens, művelt. Sőt ezzel a fölényes tudással alázatosan, odaadóan szolgálja a zeneköltészet nagyjait. És végül: temperamentuma, fantáziája is imponáló, érzelmessége pedig őszinte német szentimentalizmus. Ez a sok azonban végeredményben még mindig kevés. Valami hiányzik. Ugyanis Backhaus - becsületes szerénységből vagy férfias tartózkodásból - nem önti bele interpretációiba forró költői közvetlenséggel és teljességgel szubjektív belső egyéni életét. Az egyéniség tüze ezért nála nemigen keltheti a költészet titokzatos varázsával végsőkig intenzív életre a műalkotásokat. Bámuljuk a művészi erőt, mely mindig megérezteti a remekművek nagy formátumát, hódolunk óriási tudásának, tudása mélyén komoly szellemének, de szívünk nem enged fel igazán ennek az egyébként tökéletes zongorajátéknak hangjainál.

Backhaus pénteken a Zeneakadémián valódi 'monstre'-műsort játszott. Két Beethoven-szonátával kezdte.

Már a Pathétique első akkordjainál éreztük, hogy valódi beethoveni oroszlánmancs nehezedik a billentyűkre. De nem éreztük beethoveni oroszlánszív lüktetését. Ez a hiány még fokozottabban mutatkozott meg a nagy A-dúr szonátában. Pedig művészi felfogás, pianisztikus kidolgozás tekintetében, különösen a Pathétique és az A-dúr szonáta utolsó tétele igazán példás interpretáció volt."

Az idézetet most megszakítjuk. Ezúttal nem teszünk ki zenét, a Youtube-on rengeteg Backhaus felvétel található, inkább felhívjuk a kedves Olvasók figyelmét a beethoveni oroszlánmancs és a beethoveni oroszlánszív kifejezésekre. Ha másért nem, ezekért már megérte megkeresni, elolvasni és bemásolni ezt az írást. 

"Hatásosabb volt a műsor romantikus második része. A finoman, áhítatosan megoldott négy Schumann Phantasiestück (Op. 12), a páratlanul hatalmas Chopin-sorozat és az elsősorban az est fénypontját alkotó Brahms-számok."

Ismét megszakítjuk az idézetet, ezúttal már zenékkel: 

 

Schumann után Chopin:

 

Rákészülünk az idézet utolsó részére, szívünket és lelkünket ünneplőbe öltöztetjük, mert Brahmsról is szól:

"Mert Backhaus igazán elsőrendű Brahms-játékos. Mintha olyasvalamit érezne, hogy az ő férfias rezervációja valamiképpen rokon Brahms szellemével. És mintha Backhaus ebből az érzésből erőt merítene egyénibb, költőibb lendületre. Annyi bizonyos: ez a művész szabadabban lélegzik Brahms fülledt atmoszférájában, mint Beethoven friss levegőjében. Játékának megelevenítő ereje itt megtízszereződik, azt pedig, hogy mi mindent kell Brahmsban megeleveníteni, csak nagyon kevesen tudják annyira, mint Backhaus. Világhírű művészünk olyan sikert aratott, hogy a műsoron kívül külön kis hangversenyt kellett rendeznie ráadásokból." 

Brahms fülledt atmoszférája: ha fentebb azt írtuk, hogy a két beethoveni kifejezésért megérte az írás felkutatása, elolvasása és megosztása, most azt kell írnunk: boldogságunk az égig ér...

Hadd ajánljuk ismét az előző bejegyzés op. 118-as hat zongoradarabjából az elsőt: a-moll Intermezzo (0:00 és 1:32 között), illetve záróakkordként ide másoljuk egy másik nagy kedvencünket:

16 Hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr22244287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tnsnames.ora 2010.08.25. 07:57:22

Párhuzamos kritika, érdekes rímeléssel, szintén 1934-ből ;)

Vannak költői lelkű, látnoki erővel felruházott művészek, akik a kottafejeken túli világ csodálatos titkait fedik fel meggyőzően. Sejtelmes megérzéseiket úgy tolmácsolják a zongorán, mintha egy túlvilági üzenetet közvetítenének.

Mások merő képmutatásból csak tettetik, hogy járatosak a kottafejeken túli világban. Ezek "megérzéseiket" öntudatosan készítik el, a "titkokat" nem fejtik meg, csak agyonmagyarázzák.

Backhaus nem lépi túl a kottafejek határvonalát, megmarad a hangok valóságos birodalmában. De ezt a birodalmat senki ilyen tiszta fejjel, ilyen világosan nem ismeri, ebben a birodalomban senki ilyen biztonságosan, ilyen otthonosan nem mozog.

A muzsikus közhit általában többre becsüli a fenti szembeállítás szerinti "költő"-it. Mégis valóságos megváltás a backhausi művészet egy-egy nagyszabású művét (pl. Beethoven utolsó szonátái), amely szinte roskadozik a látnoki kommentárok, a metafizikus hozzáfűzések súlya alatt. Ilyenkor csodálkozunk, hogy a sokszor mesterségesen hangsúlyozott homályok, hogy tisztulnak ki, a bonyodalmak hogy oldódnak fel Backhaus világosságot teremtő keze alatt. Mintha egy soha nem hallott új mű bontakozna ki őseredeti körvonalaiban.

Vannak akik Backhaus roppant tudását, játékának utol nem érhető szabatosságát, pontosságát "gépszerűnek" ócsárolják, akik "hűvösségnek" érzik azt a tartózkodást, amivel Backhaus mindig maga elé engedi a szerzőt és a művet. Mi mégis azokkal tartunk, akiknek számára ünnep minden Backhaus-hangverseny, akik önfeledten követelnek ráadást még azok után a műsorok után is, amelyeknek párja még gazdagságban sem igen akad.

tnsnames.ora 2010.08.25. 07:58:10

Fenti kritikát a 32 éves Molnár Jenő Antal írta. Megjelent 1934. II.4-én a Pesti hírlapban. Amúgy meg az édesapám. :o)

tnsnames.ora 2010.08.25. 08:11:17

Nagyon nagy öröm volt számomra egy ilyen blogposztot megtapasztalni. Az érintettség okán Tóth Aladárt tehát nem érinteném.

Tényleg jó volt olvasni a "fülledtségről" is, mondjuk hozzám ez pont nem áll közel Brahmsban. :o)

A kb. 80 évvel korábbi 1930-as évekbeli Backhaus-felvételek nagy többsége (Chopin, Brahms, stb.) sokkal-sokkal gyorsabb tempójúak, mint akár a későbbiek, akár a mai fülnek megszokott. Számomra is a Chopin Op.66-os Fantasia Impromtu bár, hallhatóan erőteljes felvétel, én ezt lassabban képzelem el magamban. Amúgy ahogy én tudom Backhaus-szal vették fel először Chopin összes etüdjét (vagy csak a komplett Op.10-et talán, ebben most elbizonytalanodtam) -> És mint ilyen nagyon híres felvétel, CD-n is megjelent. Az is érdekes felvétel ilyen "gyorsabb tempó" szempontból.

A tegnapi nap folyamán tettem fel Backhaus kései Beethoven játékából kettőt. A két - az Op.13-as Pathetique szonáta árnyékában - kevéssé (el)ismert és szeretett szonátát Op.14-et.

Beethoven: Sonata in E, Op.14 No.1 - Rondo Excerpt - 77 secundum a rondó közepéből.
www.youtube.com/watch?v=B3_LiDVRweo

Ezt a fenti részletet szerintem senki nem játssza perfektebben, azok közül, amiket én ismerek. És hogy milyen nehéz rendesen játszani, érdemes hozzá a YT-n körülnézni: én megtettem ezt annó egy éve, ezért tettem fel már régebben is (most csak kottával kiegészítve)

Beethoven: Sonata in G, Op.14 No.2 - kompletten.
www.youtube.com/watch?v=Cxdxs7IV57Q
www.youtube.com/watch?v=o_BQg6V0524

tnsnames.ora 2010.08.25. 08:34:57

Na meghallgattam a Brahms Op.117/1-es Intermezzót is. Hát kottáért kiáltana. :o)

Sajnos nem tudtam eldönteni, hogy ez a kései Decca-felvétele-e Backhausnak vagy más :o(, de szerintem mindenképpen nagyon szép élvezetes előadás, és ami fő hamisítatlan Backhaus.

Viszont a blogposzt írója csak annyit írt, hogy szereti a művet.. ;)

tnsnames.ora 2010.08.25. 08:53:13

Szereti az index.hu ezt a blogot. :o) Kinnvan ismét a címlapon. Mondjuk nemkicsit hatáskeltő illetve félrevezető címmel:

"Wilhelm Backhaus 1934-es budapesti fellépése videón
Beethoveni oroszlánmancs a zongorán."

:o)

tnsnames.ora 2010.08.25. 14:48:12

Felraktam a Brahms Op.117/1, tutin kései 1956-os Decca-felvételét, kottásan:

www.youtube.com/watch?v=0mMOHPBAx5E

tnsnames.ora 2010.08.25. 16:20:52

Felraktam a Chopin Fantaisie Impromptut is, kottásan. Ez egy angol kiadó (Pearl) cd-jéről van. Ez a kiadó ilyen archív kiadások átmentésével foglalkozik. A másik videóval érdemes összehasonlítani a hangminőséget.

Évjárat: 1933.
Eredeti azonosító: Mat. 2B 5391; HMV DB 2059

www.youtube.com/watch?v=iU42TaB17I8

foeniculum 2010.08.25. 19:31:34

@tnsnames.ora:
Köszi, hogy beírtad.
Izgalmas volt két merőben ellentétes kortárs kritikát olvasni ugyanarról az előadásról :)
Érdekes, hogy míg az egyik felrója Backhausnak, hogy követi a konzervatív zenei előadásmódot, és nem viszi bele saját "egyéniségét", addig a másik szerint épp ez volt az előadás erénye, hogy tiszteletben tartja a szerző elgondolását a darabról :)

Rigor_mortis 2010.08.26. 00:43:12

Kedves bloggazda! Először is örömmel látom, hogy akadnak rajtam kívül "perverz" alakok, akik szeretik sokféle előadásban gyűjteni-meghallgatni egy-egy adott darabot. Különösen élvezem a zongora dominanciáját, mivel nálam is ez az első számú hangszer.

Végül elnézést kérek, de itt szólnék hozzá az egyik múltkori Beethoven posztban megjelentekhez, mert nem biztos, hogy ott elolvasná a topiktárs.

@tnsnames.ora
Ledöbbentett a Beethoven-előadó rangsorolásod. Tudom ízlések és pofonok, de azért vannak határok. Nem tudom, hogy a "profi" kritikusok attitűdjét követed-e, akik hajlamosak minden elismertebb művészt lekritizálni, és minden kevésbé ismertet a mennybe meneszteni, vagy valóban nincs füled az előadói kvalitások fölméréséhez.

Csak pár megjegyzést fűznék a listádhoz. Akinek Schnabel vagy Kempff Beethoven-játéka "semleges", az sürgős fülészeti kezelésre szorul. Nem tudom, ismered-e Kempff monó összkiadását, ha nem, hallgasd meg, hátha megváltozik a véleményed róla (a sztereó kiadás tényleg nem olyan jó...). Akinek Solomon csak "elég jó" annak az ízlésével megint gondok vannak. Az is "érdekes", hogy meg sem említed az egyik legjobb Beethoven-előadót, Edwin Fischert... Top favoritjaidnál elsősorban Gieseking neve szúr szemet, de a mai Ránkit sem lehet csúcs B.-játékosnak tekinteni. (Elismerem, a belinkelt régi Pathetique-szonáta felvétele tényleg jó, de közelmúltbeli koncertjein már meg sem közelítette ezt a teljesítményt.)

Végül hangsúlyozom, semmi sértő szándék nem vezetett a hozzászólás megírásakor, sőt, ha van kedved, szívesen vitatkozom is veled (a megfelelő topikban), hátha meg tudsz győzni állításaid helyességéről (vagy esetleg én téged...)

_romanista 2010.08.26. 09:06:03

@Rigor_mortis: a bloggazda örül a kommentnek. illetve nagyon örül a vitának, párbeszédnek, a blog lényege ez is lenne.
a bloggazda most elköszön munkahelyi elfoglaltsága miatt, de este igyekszik mindent megválaszolni.

tnsnames.ora 2010.08.26. 12:52:21

@Rigor_mortis:
Igen ízlések és pofonok. Ezért nem is látnám értelmét se pro se kontra, semmilyen győzködésnek. Pláne olyannak, hogy elvegyem a kedvedet például Edwin Fishertől.

Plusz jeleztem, hogy laikus vagyok. Ezért sem nagyon tudom hovátenni a fülészeti beutalót. A denevérekkel nem tudok komunikálni és ez így is fog maradni a továbbiakban is.

Távoláll tőlem a profi kritikusok attitüdje. Abszolút kívülálló vagyok, senkihez nem kell igazodnom véleményformálásomban, teljesen a saját véleményem ura vagyok, annak minden hibájával együtt.

És by the way nekem nincs gondom a te ízléseddel ;)

Rigor_mortis 2010.08.26. 19:09:54

@tnsnames.ora:
Kedves t.o., a fülészeti beutalóért elnézést kérek, tényleg kissé túlreagáltam a dolgot. Arra viszont azért tényleg kíváncsi lennék, hogy hova sorolod pl. Edwin Fischer vagy Gilelsz Beethoven-játékát. Esetleg a most nagy favoritnak számító Goode-ot.

Kempff monót ismered?

Egy dologban nagyon egyet értek veled: R. Brautigam tényleg zseniális, de nemcsak Beethovenben, hanem Haydnban és Mozartban is.

tnsnames.ora 2010.08.26. 20:12:34

OK! :o)

Kempff monot sose hallottam, csak a sztereót. Kempffel inkább Schumannt szeretem.

Gilelsz-szel kapcsolatban ellentmondásos érzéseim vannak. Ő szeret túlhajszolni és én azt nem nagyon szeretem. De ezek az emlékek már eléggé halványak bennem. Rachmaninovot viszont nagyon tud játszani. :o)

Edwin Fischerről nagyon rossz véleményem van. Ő az a pianista aki a technikai hiányosságait egyéb útakon, mint gyakorlás akarja pótolni. Nekem volt olyan 78-as fordulatú Mozart Török indulóm vele, amin a végfelé nagyon durván bántóan mellévágott egy akkordot. A YT-n egy Waldstein 3.tétel van fenn, igaz már 1954-ből. Az szörnyű nekem.

Goode-dal bajban vagyok. Bármennyire divatos a YT-n nincs fenn. Viszont emlékszem egy szörnyű pianistára, aki még Arraut és Brendelt is alulmúlta, az abszolút negatív referencia számomra. Halálra idegesített a rettenetes mindent lelassító tempóival, átlag 10-20%-kal játszotta lassabban Beethovent a szokásosnál. Lehet, hogy Goode volt, majd megpróbálok utánajárni.

Így van Brautigam Haydnban és Mozartban is nagyon jó. Haydntól a híres D-dúr szonáta első tételt kottásan már nagyon régen feltettem, a fogadtatása is nagyon jó volt. Vele kapcsolatos álmom, hogy egyszer majd Schubertet is feljátssza. Azt még jó lenne megélni.

Amúgy ha már nálam van a szó, egyet ne felejts el! Én kiálltam "ide lőjetek" jeligével, egyes konkrét Beethoven művek konkrét előadásaival, mit tartok jónak. Ehhez lehet mutatni jobbat (hogy a többi errejáró is tudjon dönteni), vagy meg lehet nevezni egy másik szonátát és akkor együtt meg tudjuk keresni a szerintünk legjobb felvételt, ami vagy egybevág vagy nem. Én Backhaust is überelem, ha kell (lásd Pathetique), nem a név számít nálam, ha egyértelműen eldönthető, hogy melyik előadás jobb.

Erre Kempff mono összese szerintem nem adekvát ellenérv. Egyrészt komplett kiadásban mindig vannak jobb és kevésbé jobb interpretációk, másrészt Kempff monóját kiváncsi vagyok hányan ismerik mélyebben a mai zenekedvelők közül.

Az meg már messzire vezet, amit ez a poszt is feszeget, hogy létezik-e legjobb előadás egy-egy műnél. Például akár Beethovennél. Ami után nem kíván mást hallgatni az ember (lemezről) annyira jó. (Élő koncert nyílván más kávéház)

Rigor_mortis 2010.08.27. 00:46:29

@tnsnames.ora:
Köszönöm a választ, így már sok minden érthető (például, hogy miért tartod semlegesnek Kempffet, ill. miért nem említetted Fischert).

Szerintem nem Goode-ot hallottad, mert ő teljesen "normális" tempóban játssza a szonátákat (ellentétben mondjuk Goulddal), csak kicsit egysíkúan (én mondjuk őt mondanám "semlegesnek": szép, szép, de semmi különös).

Igazad van, hogy példákkal kell(ene) alátámasztanom állításaimat. Ennek igyekszem mihamarabb eleget tenni, de én csak hangfelvételek feltöltését ígérem, a kottás YT-re nincs nagyon időm (de majd meglátjuk...)

Olyan, hogy "legjobb előadás" szerintem lemezen se létezik, legfeljebb olyan, amit valaki a legszívesebben hallgat, azaz számára a legjobb.

tnsnames.ora 2010.08.27. 06:20:12

@Rigor_mortis:
Persze! Én is így gondoltam! "Legjobb előadás" az embernek a saját maga számára "legjobbról" van csak szó.
Kiegészítés. Én például nagyon érzékeny vagyok a felvételeknél a zongora hangjára. Van amit nagyon szeretek és van olyan is amit nagyon nem (leginkább újabbkeletű felvételeknél). Ez nem márkafüggő (bár a Bösendorferhez erősen kötödöm ettől függetlenül) és csak lemezfelvételeknél érdekes (koncerteknél nem emlékszem rossz hangú zongorára), viszont számomra alapvetően fontos a "legjobb" típusú értékelésnél. Játssza valaki bármennyire is "legjobban" egy adott művet, a zongorahang miatt kieshet az élről, hiszen nem tudnám csak azt az interpretációt hallgatni emiatt. Már csak emiatt is tök szubjektív tehát a dolog.

Számomra inkább az az izgalmas, hogy melyeknek van egyetlen legjobb meg sok legjobb felvétele (vagyis amikor a mű kvázi minden előadói felfogást annyira jól elbír). Így most hiretelen belegondolva és maradva a Beethoven-szonátáknál a Pathetique-et az elsőbe sorolnám, míg az Op.79-et az utóbbiba (ami nem jelenti azt, hogy ne játszanák sokan ezt is rosszul).

Persze! Tökéletesen elég kotta nélkül, hozzá tudom itthon képzelni a kottát, ha nagyon kell. :o)

tnsnames.ora 2010.08.27. 10:32:15

WoW!

A blog facebook-oldalán (www.facebook.com/klasszikusok) kinnvan az emlegetett kottás Haydn D-dur szontáta első tétel, Brautigammal.

A híres D-Dúr zongoraverseny (a 'magyarosch' rondóval) is fekerült korábban kottásan (két szélső tétel). De Brautigammal a többi Haydn zongoraverseny is nagyon élvezetes szerintem.

Haydn - Concerto for Piano & Orchestra in D, with sheet
www.youtube.com/watch?v=ERazbSUuL98
www.youtube.com/watch?v=SsTyHJGI-k0