Mindennapi klasszikusok

1860-ban 07-07-én született Gustav Mahler

Szerda délelőtt a Facebook oldalon hosszabb írást, pontosabban hosszabb idézetet ígértünk Bruno Walter: Mahler című könyvéből. Ennek az ígéretnek teszünk most eleget:

"'A zene legjava nincs a kottában' mondta Mahler; és a zenének ezt a lélekkel telt 'legjava' olyan kifejező erővel áradt muzsikálásából, s annyira egyéni vallomásként, oly elementárisan hatott, hogy néha már-már kétséges volt, vajon a zeneszerző maga szól-e még, vagy saját szubjektív érzésáradatának kifejezésére Mahler féktelen lelke kerítette-e hatalmába a másik szerző zenei nyelvét. Mahler kétségkívül nem akart semmi egyebet, mint feltárni a 'másik', azaz az előadott mű minden mélységét. Ezzel a kérdéssel azonban, hogy az ilyen muzsikálásból a szerző vagy az előadó lelke vagy a kettő keveréke szól-e, a zenei előadóművészet legnagyobb titkára tapintunk. Meggyőző, teljes közvetlenségével megrázó az életben, akár a művészetben, csakis a nyílt önvallomás lehet; s a mégoly jószándékú, de középszerű interpretáció gyöngéje éppen az, hogy hiányzik belőle az előadó és a szerző azonosulása, hiányzik az 'én' vallomása 'ő' róla. Mennyire más az elhivatott előadó: a 'magánkívüliség' fogalma az elragadtatott, enthuziasztikus muzsikálásban nyeri el legmélyebb értelmét - az eksztázis meglazítja az egyéniség bilincseit, a másik művészetének tolmácsolása együttes alkotássá, majdnemhogy saját alkotássá válik. Ez a fajta tehetség Proteusz képességéhez hasonlatos; a szív és a képzelet annyira megtelik 'a másik-kal', hogy a végső együttérzésből valamiféle egybeolvadás jön létre: mintha leomlana a szerző és a előadó között a válaszfal, a karmester ilyenkor mintha saját művével rendelkeznék; bátran beszélhet és érezhet 'első személyben' és ez az 'én'-érzés adja előadásainak a közvetlenséget és a meggyőző erőt. Ebből következik, hogy az ideális zenei tolmácsolás alázatosan hűséges és egyszersmind teljesen szabad; és a zenei interpretáció lényegéhez csupán az az ember ér fel, aki megérti, hogy a Richard Wagner vezényelte IX. szimfónia Beethoven szellemében hangzott fel, és Wagner mégis saját egyéniségét élte ki benne - sőt, hogy éppen Wagner lényének ez a kitörő áradása szabadította fel Beethoven szellemét. Így volt ez Mahler vezénylésével is: saját lenyűgöző egyéniségének teljes bevetésével alakította ki tisztán és erősen a 'másik' művét, és a két lélek egyesüléséből született az az izzó élet, mely ebben az előadásban kivirult."

3 Hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr672136777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tomm 2010.08.07. 18:20:33

Idézet szép szó, ha megtartják úgy jó!:))

_romanista 2010.08.07. 18:31:47

@tomm: egy korábbi posztnál leírtam egy kommentben: itt bizony sok idézet lesz, mivel szerintem az országban nagyon kevesen tudnának saját tútfőből zenéről írni.

tomm 2010.08.08. 21:06:00

@_romanista: igen, ez minden bizonnyal így van. Talán nem is baj, hisz így látótérbe kerülnek olyan művek is, melyek mellett esetleg elmenne az ember.