Mindennapi klasszikusok

Beethoven hegedűre és zongorára írt szonátái 1.

Kétrészes bejegyzés-sorozatunkban Beethoven hegedűre és zongorára írt szonátáival foglakozunk kicsit részletesebben. A sorozat első része hiánypótlás is egyben, hiszen a blog legelső bejegyzése tulajdonképpen az Op. 24-es F-dúr „Tavaszi” szonáta első tételének megosztása volt minden különösebb ismertető nélkül. A sorozat megírásához főként az egyik előző posztban említett Papp Viktor könyvet hívtuk segítségül.

Hegedűre és zongorára tíz szonátát írt. Jellemzőjük a domináló zongoraszólam, amit azzal magyarázhatunk, hogy ezeket a műveket bizonyos alkalmakon hangversenyző művészek számára írta a mester s a zongorát ilyenkor rendszerint ő maga játszotta. A versenyző elem túlsúlya miatt inkább zenekari kíséret nélküli kettős-versenyművek. Egy kivételével az 1798-1803 években készültek, tehát abban az időben, amikor Beethovent inkább mint virtuózt ünnepelték és sokszor lépett a nyilvánosság elé kiváló hegedű- és gordonkaművészek társaságában.

A hegedű-zongora szonátáknak formai tekintetben jellegzetességük, hogy túlnyomó részben három tételesek. Az első három szonáta (op. 12) még Haydn és Mozart befolyása alatt áll, de a következőek már teljesen egyéniek. A tíz közül legnépszerűbb az F-dur (op. 24.) és az A-dur (op. 47.). Az előbb említettet a benne megnyilatkozó hangulat jellemzésére közkeletűen Tavaszi szonátá-nak nevezik. Első tételében a hegedűszólam vidámsága s friss ritmusai napsugaras májusi reggel hangulatára emlékeztetnek. Az adagio lágy harmóniái boldogságot, békességet énekelnek, a rövid scherzo humora Haydnra emlékezetet s pajkos gyermekek ártatlan incselkedéseinek vidám hangulatát kelti. A rondo is kedves, játékos.”

A zárótételhez hadd tegyünk hozzá egy rövid részletet Pándi Marianne Hangversenykalauz című könyvéből:

„A zárórondó szívhez szóló témáját a zongora mutatja be. Ez a dallam a felhőtlen beethoveni derű csodálatos perceit örökíti meg. Ha egy időre mollba fordulón elborulni látszik, ez csak ürügy arra, hogy a következő ütemben annál vidámabban kacaghasson. Hangzás szempontjából, figyelembe véve a két hangszer sajátosságait, ez a tétel a mű fénypontja. Ragyogó befejezése valóságos diadala a pasztorális F-dúr hangnemnek éppúgy, mint a művet megszólaltató hegedűnek és zongorának.”

Az első tétel: Allegro 

 

A második tétel: Adagio molto espressivo

 

A harmadik tétel: Scherzo. Allegro molto 

 

A negyedik tétel: Allegro ma non troppo

1 Hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr822025303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tnsnames.ora 2010.09.05. 21:14:54

Beethoven hegedű-zongora szonátáit, a Hungarotonnál megjelent Kovács Dénes-Bächer Mihány sorozat révén sikerült megismernem. Mai napig megvan a nevezetes nagy doboz, és a mai napig nagyon szeretem.

Mindig is imádtam Kovács Dénes egyedi hegedűhangzását (tudomásom szerint valami ritka és nagyon értékes hegedűje volt), Bächer Mihály meg különösen nagyon jó Beethoven-játékos volt. Kár hogy nem készült vele komplett sorozat, csak pár lemez.

Eszembejut egyszer voltam egy Bächer Mihály hangversenyen, Beethoven szonátákat játszott és az erkélyen egy szegény fiatal hölgy, máig emlékszem az arcára, nagyon hangos fuldokló köhögő rohamot kapott. A nő szegény próbált kimenni/kimenekülni, Bächer Mihály meg egyedülállóan együttérző arccal nézett fel az erkélyre a hölgyre, miközben az ujjai - mint ha mi sem történne - szorgosan jártak a billentyűkön.

Egyszer jó lenne feltenni kottásan ezeket is, ahogy a 32 zongoraszonátát is mindegyikből a (számomra) legjobbnak tűnő felvétellel, amiből egyelőre csak a Pathetique, meg az Op14/2-s van fenn tőlem. De ez nagy projekt, főleg a 10 perces Youtube-limitek miatt, ki tudja mikor kerül rá sor.