Erdő-, vagy természetélményt eddig leginkább Dvořák zenéje adott nekem. A dvořáki erdő maga a derűs tisztás, a dvořáki erdőben mindig minden üde és aranyló; az erdő, a mező, a táj fénylik, mint a szombat egy napsütéses tavaszi délelőttön. Az elmúlt vasárnap aztán megint erdőbe vitt a zene: ezúttal Bruckner IX. szimfóniája, de ez az erdő egészen más, mint Dvořák erdeje. Misztikus, talányos, sejtelmes, olykor talán félelmetes is, de mindenek előtt sötétzöld, és csak percekre szűrődik be napfény a sűrűn összenőtt ágak között.
***
Az első tétel alatt eszembe jutott az egyik Grimm mese: sajnos sem a címére, sem a teljes történetére nem emlékszem, csak arra, hogy egy lány kóborol az erdőben, aztán mikor beesteledik, az egyik fa egyszer csak megnyílik, ahol menedéket talál.
A szimfóniában folyamatosan nyílnak meg a bruckneri erdő fái, olykor egyszerre több tucat is; valósággal káprázik az ember szeme és lelke a zenétől. A második tételben ez a cikázás olyan örvénnyé fajul, hogy a hallgató egyszerűen képtelen mit tenni: egy éppen elmúló élet képei, eseményei tűnnek fel a kinyílt fákban. Ez a scherzo olykor egy cinikus ördögi kacaj: az örvényből csak úgy szabadulunk, hogy teljesen átadjuk magunkat neki.
A harmadik Adagio tételben aztán egyre kevesebb fa nyílik ki, a zene, és így az erdő is sokkal lágyabb, sokkal szelídebb lesz. Végül marad a teljes, mélyzöld csend, és egyetlen fa. Igaza van Márainak: tényleg nem a halál a legrosszabb, ami egy emberrel történhet.
***
A harmadik Adagio tétel kezdete kísértetiesen emlékeztet Mahler IX. szimfóniájának befejező, szintén Adagio tételére. Brucknerrel kapcsolatban önkéntelenül is fel szokott bennem merülni Mahler a művek hossza miatt. Bruckner IX. szimfóniájának hallgatása közben jött a gondolat, hogy míg Mahler sokszor affektál, és mesterségesen nyújtja, bonyolítja a tételeket, addig Brucknernek pontosan ennyi mondanivalója van. Nekem Bruckner sokkal egyenesebb, őszintébb és szikárabb, mint Mahler.
***
Amikor pár éve újra hallottam Bruckner VII. szimfóniáját, az maradt a művel kapcsolatos alapélmény, hogy valami mély közöm van ehhez a nehéz, súlyos darabhoz. A IX. szimfónia első pár hangja után ugyanezt éreztem; ma délután alig vártam, hogy hazaérjek, és kettesben lehessek Brucknerrel és a IX. szimfóniával:
Elhangzott 2014. március 2-án a MÜPÁ-ban, a Fesztiválzenekart Fischer Iván vezényelte.
