A Ny-nak, Ő pontosan tudja, hogy miért
Hónapok óta hallgatom Gluck Orfeusz és Euridiké című operáját. Először csak passzívan hallgattam, és azt hiszem, hogy csak múltkor hallgattam rendesen: aktívan. (Az opera leírása itt érhető el) Meg tegnap este, amikor Beethoven zongoraversenyeit hallgattam. Eszembe jutott ugyanis a IV. zongoraverseny kapcsán ez - tavaly ki is került a blogra:
"A mű egyik különlegessége, hogy a kor gyakorlatától eltérően a szólóhangszer szólal meg benne először, a másik pedig az Orfeusz-legendával hírbe hozott lassú tétel. Először Liszt Ferenc mutatott rá a hasonlóságra e tétel és Gluck Orfeusz és Euridiké című operájának azon jelenete között, amelyben Orfeusz énekével lecsitítja a fúriákat, hogy beléphessen az alvilágba és visszahozhassa a szerelmét. (Egy amerikai zenetörténész szerint nemcsak a középső, hanem a zongoraverseny mindhárom tétele kapcsolatban van az Orfeusz-történettel.) A sötét színű vonósok kérlelhetetlen keménységgel szólalnak meg, s erre kontrasztként a zongora magányos, panaszos hangja felel – ismét Kovács János szavaival – 'szinte már az emberi beszéd hanglejtésével: indulatszavakkal, szótagokkal, mondatfoszlányokkal; Beethoven deklamáló hangszeres dallamai itt állnak össze először egységes drámai jelenetté'. A tétel végére a vonósok mintha megszelídültek volna a zongora 'énekétől', s ezután szünet nélkül következik a ritmust előtérbe helyező finálé." (forrás: müpapédia)
Itt a lassú tétel a zongoraversenyből:
Itt meg egy részlet az operából:
A blogon és a Facebook oldalon november Brahmsé volt, aztán decemberre fényes zenéket terveztem: azt hiszem, hogy ennél kevés fényesebb zene van...