Egyes számú egyenes: 2012-ben újra jön Szokolov, én meg az elmúlt héten elővettem a tavalyi koncerten vásárolt CD-k közül a Beethoven lemezt, rajta a címben szereplő mű is.
Második számú: a héten élménybeszámoló érkezett Baselből Martha Argerich hangversenyéről: Sosztakovics első zongoraversenyét adta elő.
Harmadik számú egyenes: ma reggel a Hangversenykalauzban utána olvastam a Sosztakovics zongoraversenynek: "(...) A zárótétel szilaj kedvű, gyakran parodisztikus zenéjében a trombita a tréfacsináló. A jókedv tetőpontján meglepetés is éri a hallgatót: Beethoven G-dúr zongora-rondójának az elveszett garast tombolva kereső, groteszk témája hangzik fel a zongora nagyszabású kadenciájában."
A polcon egy másik kötetben a zongoradarabok: "Ez a kompozíció, amely népszerűségét elsősorban alcímének („Az elvesztett garas miatt támadt düh kitombolása egy capriccióban”) köszönheti, nyomtatásban csak a zeneszerző halála után, 1828-ban jelent meg. Opus-számát utólag kapta. 1945-ben azonban égy amerikai magángyűjteményben felfedezték a darab kéziratát, és érről egyrészt kiderült, hogy a mű 1800 előtt készült, másrészt hogy a nagy érdeklődést keltő alcím Anton Schindler kézírásából származik. Maga Beethoven viszont a kotta belső oldalára – a hangjegyek fölé – ezt írta: Alla ingharese quasi un capriccio. Nem csekély fejtörést okoz a rejtélyes 'ingharese' felirat (amennyiben helyesen olvasták!): értelme éppúgy lehet 'ungherese' (magyar), mint 'zingarese' (cigány), bár a zene karaktere egyikhez sem illik. De további magyarázatra vár a Schindlertől származó program (amely talán mégiscsak a zeneszerző ötletéből került a címlapra), valamint az, hogy ezt a nyilvánvaló remekművet – amelytől joggal remélhetett kedvező fogadtatást – miért nem adta közre Beethoven a maga idejében? A rondóformát ezúttal a variáció oldaláról közelíti meg a zeneköltő: szellemes változatokkal köríti a rondótémát, amelynek hangnemi terve a Minore (g-moll) és a mediáns (E-dúr) hangnemeket is magában foglalja."
Íme, a Beethoven darab Szokolovval:
Itt meg a zongoraverseny negyedik tétele. A felvétel érdekessége, hogy a szerző fia - Maxim - vezényel, a zongoraszólót pedig az unoka - Dmitrij Jr. - játssza:
„Az elvesztett garas miatt támadt düh kitombolása egy capriccióban”: maradjunk abban, hogy ez így marha fordítása annak, hogy "Die Wuth über den verlorenen Groschen". Helyesen: Bosszankodás az elgurult garas miatt.
@egerészölyv:
Igen jogos észrevétel fordítást illetően, és persze célszerű tényleg a német verióból kiindulni. ;)
Pont hogy a zenei téma fókuszt helyez a garas élen való ide-oda gurulásának ábrázolására, ez benne az egyik oly zseniális (a másik meg az egész darab fantáziadús érett kidolgozása), a harmadik nagyszerű benne, hogy az emberileg nehéz sorsot élt Beethoven ilyen önfeledten tud derülni, amit ráadásul át is tud vinni a kompozicióba.
@bürger: igen, csak komolyzene és alja zene van, más nincs is
ami nem komolyzene az nem is komoly, az lagzi meg xfaktor
és aki nem komolyzenét hallgat, az aljanép! igen!
és a komolyzenének alanyi jogon jár az állami pénz
Szó csincs róla, hogy bármi bajunk lenne Lajcsival és különösen nem a tehetségkutatókkal.
De ezek eltartják magukat állami támogatás nélkül mert abban a szellemben alkották meg őket, hogy a mindenkori széles publikum vevő legyen rájuk és legyen reklámértékük.
Mozart és különösen Straussok is tudnának a mai fiataloknak írni de fel nem lehet támasztani őket. Attól, viszont hogy nem populárisak még értéket képviselnek, ahogy az irodalom és képzőművészet is. Több idő, türelem (tanulás) kell a klasszikus zene befogadásához mint a könnyűéhet. Ettől komoly zene. Nem jobb rosszabb de nehezebb.
Vannak olyan dolgok és a művészet ilyen amit a piacgazdaságban is támogatnia kell az államnak, mert reklámértéke inkább a gyorsan befogadható és elfogyasztható dolgoknak van.