Egy hét Mitsuko Uchidával címmel írtam élménybeszámolót májusban a japán zongoristanő budapesti fellépéséről. Úgy látszik, kapcsolatunk bizonyos szempontból állandó, ugyanis napok óta újra Uchidával kelek és fekszem.
Minden úgy kezdődött, hogy a héten egyik este Mozart zongoradarabokat hallgattam. Az A-dúr szonáta (KV 331) első tételének végén bóbiskoltam el, lényegében végigaludtam a második és harmadik tételt, és csak a szonáta után következő adagio közben ébredtem fel.
Vannak a zenehallgatásnak megismételhetetlen pillanatai, amelyeket azonban újra és újra át szeretnénk élni: nekem ilyen volt az ébredés az adagio-ra. Ennél súlyosabb és szomorúbb zongoradarabot nem nagyon tudok elképzelni.
A CD-n Alfred Brendel a szólista - rákerestem, hogy a YouTube-on kivel érhető el - én napok óta ezt hallgatom a "halk és intim" Uchidával: