125 éve - 1886-07-31-én - hunyt el Liszt Ferenc. Az évfordulón a számomra legkedvesebb Liszt zongoradarabot szeretném megosztani, ez pedig a címben szereplő A Villa d'Este szökőkútjai (Les Jeux d'eaux de la Villa d'Este). Ez a mű a Vándorévek harmadik sorozatából (1867-1877) való. "Keletkezésének ideje eleve sejteti, hogy a benne foglalt művek stílusa nem hasonlít az első két cikluséhoz. Más a darabok mondanivalója is: természeti képek vagy művészeti benyomások helyett befelé fordult monológokat, tragikus hangú vallomásokat tartalmaz; feltűnően sok gyászzenét." (Hangversenykalauz)
A darabok csak a rend kedvéért: 1, Angelus! Prière aux anges gardiens (Ima az őrangyalokhoz) 2-3, Aux cyprès de la Villa d'Este, thrènodie I-II. (Az Este-villa ciprusaihoz, sirató I-II.) 4, Les Jeux d'eaux de la Villa d'Este (Az Este-villa szökőkútjai) 5, Sunt lacrymae rerum, en mode hongrois (A dolgoknak könnyei vannak, magyar hangnemben) 6, Marche funèbre (Gyászinduló) 7, Sursum corda (Fel a szívekkel!)
A most következő idézeteket a Magyar Rádió honlapján találtam: A hét zenemű, Hamburger Klára előadása (1948): Liszt Ferenc: A Villa d'Este ciprusai és szökőkútjai
"A ciklus egyetlen - de joggal - népszerű darabja a 4.: A Villa d'Este szökőkútjai, szintén 1877-ből. (Liszt az 1877-78-as években sokat időzött az Este-család híres tivoli-i villájában. Az ott töltött napok emlékét idézik a Villa d'Este szökőkútjai és a Villa d'Este ciprusai című darabok - a bloggazda megjegyzése) Ez kivételesen derűs folt a kései művek között. Itt még visszatér a liszti pianisztikus bravúr, de egészen átlényegülve. Ennek a műnek is van mintegy 3-féle zenei anyaga, amely másként és másként jelentkezik a 278 ütemnyi tervszerűen szerkesztett tételben. A lényege azonban nem ez. A Fisz-dúrban írt, tehát javarészt a fekete billentyűket igénybe vevő kompozíció lelke: a hangzás egészen új varázsa és költészete. Liszt, az utolérhetetlen zongoraművész már ifjúkori művei óta meg-megvillantott olykor hangszerén valamiféle új, fontos tényezőként jelentkező hangzást. Itt, a sok-sok gyöngyöző szökőkút hangját, ragyogását, illatát ábrázolva aztán teljes jogú, sőt elsőrendű kompozíciós elemmé válik a hangszín. A zenetörténet ezt tartja az első - és ebben a minőségében avantgarde - impresszionista zeneműnek. (...) Liszt: A Villa d'Este szökőkútjai - mintája Debussy és Ravel vízi zenéinek. Debussy több darabjával szokás párhuzamba állítani. A fiatal Ravel 1901-ben készült, pompás, Szökőkút című darabjának viszont közvetlen, csak éppen negyed századdal idősebb elődje. De míg Ravel mottóul a víz csiklandozta, nevető pogány folyóistenről szóló költői sort idéz, addig Liszt 'abbé-varázsló', a maga zongorakölteményének közepén a kotta fölé János evangéliumának e szavait írja: '… hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne.'"
Eddig az idézetek, jöjjön most már a zene, elsőként Cziffra György előadásában:
Illetve Claudio Arrau tolmácsolásában:
