Mindennapi klasszikusok

Mindennapi klasszikusok

Otto Klemperer humora

2011. július 06. - _romanista

1973-ban a mai napon hunyt el Otto Klemperer (1885-1973). Eszembe jutott egy anekdóta, amelyet Vele kapcsolatban olvastam Varnus Xavér egyik könyvében. Az idézet forrása: http://mek.niif.hu/03000/03006/html/konyv218.htm

"Otto Klemperer a harmincas évek elején kikeresztelkedett, s amikor a háború után megalakult az izraeli állam, soha nem hívták meg vendégszerepelni. Egy ízben Párisban fogadáson találkozott az izraeli miniszterelnökkel, s nagyobb társaság gyűrűjében rögtön szóvá is tette ezt. A miniszterelnök így válaszolt:

- Klemperer úr, bár művészetét népünk vezetői nagyra becsülik, mégis úgy érezzük, hogy a kikeresztelkedésével eltávolodott tőlünk, ez a mélységes oka annak, hogy nem hívtuk meg Önt idáig.

Klemperer visszakérdezett:

- De Stokowski is kikeresztelkedett, és ennek ellenére ő már háromszor volt vendégszerepelni Izraelben!

A miniszterelnök mosolyogva válaszolt:

- Ez igaz, de Stokowski úr speciális feltétellel vállalta el a hangversenyt: nem kért tiszteletdíjat érte.

Klemperer legyintett:

- Na látja, én még mindég túl zsidó vagyok ahhoz, hogy ezt így elfogadjam!"

Egyetlen zenei részlet: Mozart d-moll zongoraversenyének második, lassú tétele Klempererrel és Clara Haskillal:

A bejegyzés trackback címe:

https://klasszikusok.blog.hu/api/trackback/id/tr803045117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rosszindulatú Vászka 2011.07.06. 21:33:42

Számomra mindig is talányos volt, hogy miért jött Magyarországra dolgozni. Állítólag fűző nélküli bakancsban járt, mikor reklamálták, hogy nem így kéne fellépnie azt mondta, hogy a pódiumról úgysem látszik.

megint 2011.07.06. 22:12:03

Nem gyengén lehetett laza figura.
süti beállítások módosítása