Olvasói levél érkezett a tegnapi bejegyzés után, a bloggazda változtatás nélkül közzéteszi:
Kedves Mindennapi klasszikusok,
Olvasva legutóbbi bejegyzését (Egy hét Uchidával), felvetődött bennem néhány gondolat, amelyet az Ön által leírt sorrend indukált.
Az első talán az, hogy miért került Ránki Dezső az utolsó helyre? Ez az ön véleménye, de valójában mi befolyásol minket, amikor sorrendet állítunk ilyen nagyságrendű művészek között? A Ránki koncert után az én megítélésem szerint sokkal visszafogottabb volt a MÜPA közönsége, mint a többi előadás után. Tényleg ennyivel rosszabb zongorázást hallottunk volna, vagy csak az általam kedvelt Schäffer Erzsébet idézve „meg kell tanulnunk örülni annak ami a mienk.”
Visszatérve az Ön írásához, az Ránki előadását zavarták a legtöbben a köhögésükkel. Látszott rajta, hogy ez mennyire zavarja, de mégis szeretett volna aznap nekünk örömet okozni és szerintem már a tolerálhatóság határát súroló körülmények ellenére csak játszott és játszott. Még Misha Maiskyt is jobban megtapsoltuk, pedig belőle még az igyekezet is hiányzott, hogy szép esténk legyen.
Hogy is van ez? A kutatások szerint már egyre többen odafigyelünk arra, hogy vásárlásaink alkalmával, magyar termékeket válasszunk, így kissé elnézőbbek legyünk a saját művészünkkel, aki aznap este ugyanazzal a szándékkal lépett a színpadra, mint társai, hogy tudása legjavát ossza meg velünk.
Még mi befolyásol minket az ilyen sorrendek kialakításában?
Személyes élményemet megosztva, például az igen jó kritikát kapott Szokolov engem nem tudott lekötni. Elismerem, hogy egy nagyon nehéz napot magam mögött hátrahagyva foglaltam el a helyem, és ebből kifolyólag nem voltam könnyen megközelíthető, de az ő játéka inkább tovább rontott a hangulatomon, mintsem kiragadva felemelt volna. Fontos lehet ilyenkor még a társaság, akivel megosztjuk a hallottakat vagy a másnap ránk váró feladatok is befolyásolhatnak, esetleg a hangversenyterem klímája is számít?
Vajon az ő fejükben is kialakul egy sorrend a koncert turné végére? Ők mit gondolnak rólunk, a közönségről?
A kritikusok írásai mindig csak az előadóról szólnak, pedig szerintem egy előadás sikerét a publikum is nagyban befolyásolja. Milyen gondolatokkal és elvárásokkal érkezünk meg egy-egy ilyen estre? Ők mit érzékelnek ebből? Milyen benyomások érik őket kilépve a színpadra?
Mit tehetünk mi érte, hogy ők is jól érezzék magukat velünk?
Szerintem bennünk is meg kell lennie a szándéknak, hogy jó közönség legyünk és akkor reménykedhetünk a következő sorrendben:
1. Budapest, 2……., 3……